Nemcsak az Ószövetség, hanem a grúz, az arab és a szír hagyomány is ismerte Nimródot, a világ első királyát.
A törzsek származásáról, avagy a Kincsesbarlang című 4. századi, ismeretlen szerző által összeállított szír keresztény mű a ma ismert adatoktól eltérően tárgyalja a világ teremtésétől a Krisztus kereszthaláláig tartó hosszú korszakot, amely Mezopotámiában és a Kaukázusban játszódott. Egy külön fejezet – a tűzimádás- Nimród király tetteivel foglalkozik. A történeti forrás szerint Nimród volt az első király a földön. Fővárosául Bábelt tette meg. Összesen 69 évig uralkodott. A mű szerint nemcsak székhelyét bővítette (hozzá kötődik a bábeli toronynak az építése), hanem attól északra is új településeket emelt.
A mű szerint ő építette fel Ninivét, Reszainát, Szeleukiát, Kteszifont és Adorbajgánt és további három erődöt, amely helyek többségében a mai Irak északi részén találhatók, kivéve Adorbajgánt, amely név Azerbajdzsánra utal. (Nem tudjuk, hogy mely részére vonatkozott, de valószínűleg a ma Iránhoz tartozót értették alatta.)
Az égi korona
A történeti forrás egy nagyon különös történetet mesél el, ami szerint nem a perzsa sahok viseltek először koronát, hanem a hagyományt –eszerint – Nimródtól és utódaitól tanulták. A mű a következő mondát örökítette meg: „Nimród az égen megpillantotta egy diadéma képmását. Hívatta Sziszánt, a takácsot, szövetett magának egy ugyanolyat és a fejére helyezte. Ezért mondják, hogy az égből szállott alá koronája.” A hagyomány nem ismeretlen számunkra, hiszen mi, magyarok is hasonlóan vélekedünk a Szent Koronáról.
A tűzimádó
A tűzimádást a zoroaszter valláshoz kapcsolják a vallástörténészek. Sajnos, nálunk kevésbé ismert az a megállapítás, hogy az ókori nagy vallásalapító megegyezhet Nimróddal is. A szír munka így írt a tűzimádás kezdetéről: „Nimród, a vitéz király napjaiban tűz tört fel, mely a földből szállt fel, odament hát Nimród, meglátta és leborult előtte. Papokat állított mellé, hogy ottan szolgáljanak és tömjént vessenek rá.” Az asztronómiát szintén Nimród fejlesztette, aminek elveivel a szír szerző egyetértett, viszont a jövendőmondás „káldeus” hagyományát a mű szerzője helytelennek vélte.
