Hát persze, hogy többre értékelem a buszsofőrök, mint a helyettes államtitkárok munkáját. Az előbbiek szakmai tudása az életem biztonsága. A helyettes államtitkárok fantomok; felelősségük nem sok, megbújnak a minisztériumi sűrűben, és rohadt sok pénzt kapnak ezért. Fizetem én is, mint minden magyar állampolgár áldásos munkájukat: havonta majd' egymillió forintból nyomják az ipart. A buszvezető átlagban 160 ezer forintért nyomja a gázt és a féket.

minimalber_euA kormánytagok úgy számolnak, hogy az nekünk is jól hangozzék. Örömködött a mosolytalan Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kossuth rádióban, amikor bejelentette, nagyon oké a minimálbér emelés.

Éppen aznap árasztotta el a legnagyobb közösségi oldalt egy másik hír: harminc százalékos béremelést kaptak az államtitkárok, helyettes államtitkárok. Erről mélyen hallgatott a Kossuth Fidesz-propaganda szócső.

A 105 ezer forintra emelkedett minimálbért és a 122 ezer forintra ugrott garantált bérminimumot olyan mámorosan kiáltották világgá a bérmegegyezést aláírók, mintha a rák gyógyításának tuti ellenszerét találták volna fel.

Rolek Ferenc a munkaadók képviseletében egyenesen a társadalmi jólét növeléséről és a legkisebb keresettel rendelkezők életszínvonalának emeléséről beszélt.

Ezt vehetjük pimasz gúnyolódásnak, már-már zsigamarcelli alacsonyságba merült, mert ha normálisan gondolkodik a „gyáriparos” alelnök, akkor ilyen baromságot ki nem ejt a száján.

Nem maradt le a Gaskó Szakszervezet sem: megfelelőnek tartja a 3-4 százalék közötti bérajánlást, és azt reméli, hogy 2015-ben 5 százalék körül lesz az átlagos keresetnövekedés.

Hát az állami vezetőké? Mit tud a szakszervezet?

Öt, azaz, 5 százalék. Van pofájuk ezzel kérkedni. A helyettes államtitkárok kapásból 220-250 ezer forinttal kaptak többet a jóságos miniszterüktől. A minimálbéresek egy-két ezrecskét. Legyenek boldogok, ahogyan az autóbuszvezetők is a plusz átlag 3-4 ezer bruttó forintjukkal!

És akkor itt vannak a helyettes államtitkárok. Benne a bögyömben. Ha jól számoltam, 120-an; őket is, a kormányfőt, a minisztereket, az államtitkárokat; a több tucat miniszteri biztost, miniszterelnöki megbízottat, miniszteri helyettes köbönöket 2 milliárdnál több forinttal pénzeljük a közösből.

Az átlag bruttó fizetésük 927 ezer forint, ami az átlagos magyar kereset – havi bruttó 234 600 forint – négyszerese.

atlagberekHogy a francba van ez? Kuporgatják össze, bennünket kizsigerelve, a költségvetésből hiányzó pénzt Orbánék, miközben dézsából öntik magukra a jólétet. Most a hülye útdíjukkal rontanak a zemberekre.

A helyettes államtitkárok mára annyian lettek, mint az oroszok és kínaiak együtt (haverok, örülnünk nekik). Úgy lehet, hogy már kisgyermek korukban elhatározták, ha felnőnek, átitkárok és h. átitkárok akarnak lenni. Orbán és miniszter segédei fölvették őket. Barátilag, rokonilag, focitársilag: éppen ők és éppen annyian kellettek.

Tavaly Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője volt a legjobban fizetett miniszter: kevés híján 17 milliót tett a családi sublótba a képviselői tiszteletdíjával együtt. Nem önző ember, jól megtolta 19 helyettes államtitkára bérét. Büszke lehet lakáj stábjára, a család- és ifjúság ügyei, a szociálpolitika, a köznevelés mind-mind az ő tárcájához tartozik. Kitömött zsebbel, bombasztikus intézkedésekkel dolgoznak értünk, az országért.

Szar melóhoz idő és nagyon agyon fizetett kartársak illenek.Hallottak már család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkárról? Vagy társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárról? Üzletileg megéri a buli, nem?

A bólogató, megbízható Czunyiné dr. Bertalan Judit átitkárt is ketten zavarják még jobban össze: egy köznevelési intézményrendszer fejlesztéséért felelős h. átitkár és egy köznevelésért felelős h. átitkár.

A pót gyertyafényes életbe!

A fene essen bele, hiába vannak olyan sokan, egy szelet fújnak, az Orbánét meg a Balogét, hát ehhez kell a sok pénz. Lemenni kutyába, de a kutya nem emlékezik majd rájuk, mégis mi szagoljuk a köznevelés piszkait, akár egy életre.

Megérjük, hogy az iskolában az irodalomtanárnak is lenne néhány helyettese, azoknak is helyettese: tanártitkárok és helyettes tanártitkárok. Elvégre akkora téma, tananyag a magyar- és a világirodalom, hogy kell hozzá egy csapat. Jól megfizetve és már a diplomába beleírva: tanárnak vagy tanártitkárnak vagy helyettes tanártitkárnak alkalmas – de csak Fidesz-pecséttel együtt.

tanarokA nyugdíjasok is csókoltatják az összes állami ingyenélőt.

1. Januártól 1,8 százalékkal (átlagosan 2000 forinttal) emelkedtek a nyugdíjak.
2. A havi átlagnyugdíj 101 ezer forint…
3…a nyugdíjasok 65 százaléka ezt nem éri el.
4. Évente 1 212 000 forintot kapnak.
5. Ha a miniszterek még 200-300 ezer forintot odatolnak az államtitkároknak és helyettes államtitkároknak, éppen annyi lesz a havi jövedelmük, mint a nyugdíjasoknak egy év alatt.
6. Kíméletlen és brutális az egész Orbán-brancs!
7. Káromkodj, Magyarország!

Mikor lesz már egyszerre budapestnyi-debrecennyi-szegednyi lélekszámú ember az utcán? Nagyon agyon buktatni az arrogáns, pöffeszkedő színtársulatot.


http://gepnarancs.hu/2015/01/agyonfizetett-fidesz-lakajok/