2015 január 1-jétől megkezdte működését az Eurázsiai Gazdasági Unió, az Oroszország, Belorusszia és Kazahsztán által alapított szövetségi rendszer, ami alternatívát jelent hazánk EU-tagságával szemben.

Mindezidáig igaza volt a kritikusoknak abban, hogy ha kilépünk az Európai Unióból, az a magyar gazdaság összeomlásához vezethet, és hazánk elszigeteli magát. Ez igaz volt egészen addig a pontig, ameddig nem volt alternatíva, és az Európai Unióból kilépést követően hazánk egy elszigetelt pont lett volna Kelet-Európában, amit kizárólag a "szövetségesekhez" tartozó országok vesznek körbe. Ebben a helyzetben valóban nehézkes lett volna az Európai Unióból kilépés, így részben érthető, hogy még az EU-kritikus pátok sem vállalták fel azt. 2015. január 1-től azonban egyáltalán nem érthető.

Mostanra az Eurázsiai Gazdasági Unió már megkezdte működését. Ez egy olyan horderejű történés, ami szakértők szerint nem csak az Európai Unió alternatívája, hanem sokkal inkább az Amerikai Egyesült Államoké, és azé a szerepé, amit az USA most betölt az Európai Unióban. Most Washington politikája határozza meg Brüsszel politikáját, a közeljövőben azonban az Eurázsiai Gazdasági Unió egy olyan gazdasági erővé fejlődik, amit ilyen közelsége miatt Washington a tengeren túlról nem fog tudni ellensúlyozni, mert nem fogják tudni tartani a versenyt a szomszédunkban jelentkező üzleti lehetőségekkel.

Az Eurázsiai Gazdasági Unió alapítói

Az Eurázsiai Gazdasági Unió megalakulása válaszút elé állítja a magyarországi politikai pártokat. A Demokratikus Koalíció és a balliberális erők már döntést hoztak, ők besoroltak ahhoz a radikális atlantizmushoz, ami külpolitikáját tekintve oroszellenes, belpolitikája pedig röviden úgy írható le, hogy a magyar belpolitikát fel akarja számolni, és a magyar állam hatóköreit át akarja adni Brüsszel kezébe. Az MSZP köreiben már mutatkoznak annak jelei, hogy ők inkább a mérsékelt atlantizmust választják, és gyenge EU-kritikát kezdenek megfogalmazni, amivel kis ellenzéki pártként megmaradhatnak, akár nyugaton maradunk, akár a keleti szövetségi rendhez csatlakozunk majd.

A kormánypárt szintén meghozta a maga döntését: belső körei mostanra sikeresen átrendezték gazdasági kapcsolataikat keletre, évek óta folyamatban van az eurázsiai átmenet törvényeinek meghozásához szükséges jogi környezet biztosítása. A kormánypárt belső körei felkészültek arra, hogy a politikai környezet változása miatt alkalmazkodjanak a kialakult helyzethez, és a mérsékelt atlantizmus külsőségeit egyfajta mérsékelt eurázsiai berendezkedésre cseréljék. A nemzeti erők - sajnos azt kell mondani, hogy a magyar történelemben már-már megszokott módon - gyakorlatilag az utolsók a sorban, akik még mindig nem tudták eldönteni, hogyan alkalmazkodnak az új politikai környezethez, és hogyan használják ki az abból adódó lehetőségeket.

Január 1-jén megkezdte működését az Eurázsiai Gazdasági Unió. A Jobbik pedig népszavazást akar tartani - de nem az Európai Unióból kilépésről, és az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz csatlakozásról. Nem, - a Jobbik arról akar népszavazást, hogy legyen-e útdíj.

Mit is jelent a gyakorlatban az, hogy a jobboldali ellenzék az útdíjról akar szavaztatni? Elsősorban azt, hogy ha sikerrel járnak, az emberek odajárulnak majd a szavazóurnákhoz egy horderejét tekintve abszolút jelentéktelen dolog miatt. Igen: az, hogy kell-e fizetni több ezer forintot, egy jelentéktelen dolog ahhoz képest, hogy melyik szövetségi rendszerhez akarunk tartozni. Az Európai Uniónak kvótarendszere van, ami a legkülönbözőbb iparágakra vonatkozóan előírta, hogy 10 gyárból 9-et be kell zárni. Most itt van a nagy lehetőség: az új szövetségi rendszerhez csatlakozva új iparosítást lehet kezdeni Magyarországon. Nem pár ezer forinttal lenne több, hanem újra lenne munkahelyteremtés Magyarországon.

Minden vezető politikus tudja, hogy a népszavazás egy különösen egyedi dolog. Az embereket nem lehet rendszeresen elhívni szavazni, mert elmennek egy népszavazásra, és a következőt fél éven belül már jobb, ha ki se írják, mert egy második népszavazásra olyan alacsony lesz a részvételi arány. Tehát, a gyakorlatban: ha szavaznak az útdíjról, az minimálisra csökkenti a részvételi arányt egy esetleges következő népszavazáson, amit akár a kormánypárt, akár a Jobbik kiír(at)na az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz csatlakozás támogatásáról. Márpedig ne legyenek kétségeink afelől: a kormánypártnak nincsenek ideológiai elköteleződései. Nem támogatják se a liberalizmust, se a rendpártiságot, se a nemzeti eszmét. Ők a saját gazdasági érdekeiket érvényesítik, és ha a gazdasági érdekük azt diktálja, akkor ki fognak írni egy népszavazást az Európai Unióból kilépésről. Ennek kapcsán csak annyi a kérdéses, hogy mikor diktálják azt a gazdasági érdekeik. Mert amikor azt diktálják, akkor a nemzeti erők számára elúszott egy újabb történelmi lehetőség. A legkülönbözőbb érdekcsoportoknak ülnek beépített emberei minden pártban. Az a folyamat viszont aggasztó, hogy míg a kormánypártnál a nyugati megmondó-emberek kerültek belső ellenzéki szerepbe, a Jobbik esetében láthatóan nem születnek meg olyan döntések, melyek a nyugattól elszakadást tekintve kellően radikálisak lennének. Ha ezektől a személyektől nem szabadulnak meg igen hamar, a kormánypárt ezen a téren is kifogja majd a szelet a nemzeti erők vitorlájából.

2015. január 1-jén megkezdte működését az Eurázsiai Gazdasági Unió. Van alternatíva. Kiléphetünk az Európai Unióból, és nem leszünk elszigeteltségben, hanem eurázsiai közös forrásokból újjáépíthetnénk, amit az elmúlt 25 év alatt privatizációval, kvótarendszerrel felszámoltak.

A kormánypárt ugyan veszít a népszerűségéből egy-egy intézkedés miatt, de a lepergő szavazatokat semelyik párt nem kapja meg, mert semelyik párt nem vállalja fel határozottan, hogy az Európai Unióból ki kell lépni. Annak ellenére, hogy a választók több mint fele ezt akarja. Minden pártnak megvan a maga közvéleménykutató-intézete, és az elvégzett felmérések alapján pontosan tisztában vannak ezzel, ahogy mi is tisztában vagyunk vele. A lakosság több mint kétharmada támogatja az Európai Unióból kilépést, ha van alternatíva. Egy hete már van alternatíva, a helyzet alapjaiban megváltozott. Ha a nemzeti erők nem vállalják fel a népszavazás kockázatát, és jelentéktelenebb témákkal terelik a figyelmet, miközben egyedül a kormánypárt mer kockázatokat vállalni, akkor valami nagyon nincs rendben.