A skót függetlenség ügyének átmeneti bukásával, valamint a katalán akarat kvázi sárba tiprásával 2014 akár a nemzetközi szabadságmozgalmak teljes kudarcát is jelenthetné.
A valódi helyzet azonban ennek épp az ellenkezője: a függetlenségi törekvések sikere az idei év egyik elvitathatatlan eredménye.
Az idén két kiemelt jelentőséggel bíró népszavazást is tartottak volna Nyugat-Európában, ám a politikai "többség" akaratából csak az egyik valósulhatott meg. A skótok októberben urnák elé vonulhattak, hogy döntsenek esetleges elszakadásukról a brit koronától. Az eredmény jól ismert: Skócia az Egyesült Királyság része maradt. Ennek a történetnek azóta két olvasata van. Az egyik, hogy a skótok alsó hangon egy évszázadra elbukták a lehetőséget, hogy önállósodjanak, ezért az ügyük kudarcot vallott. A másik, hogy a kudarc csak átmeneti, hiszen világosan látszik, hogy a skótok közel fele függetlenségpárti, tehát egy kicsivel jobban felépített kampánnyal (értsd: kevesebb populizmus – több realizmus), és feltételezve London nemtörődömségét, Skócia akár már néhány parlamenti ciklus múlva újra próbálkozhat céljainak elérésével.
Az egésznek a jelentősége abban áll, hogy tettükkel a skótok világos példát mutattak mindenki másnak Európában (pl. székelyeknek) és a világon, hogy alkotmányos keretek között is függetlenedhet egy nemzet, ha akar. Nem kell tehát fegyverhez nyúlni, meg forradalmat szítani, elég értelmesen kampányolni az igazunk mellett.
Elszakadáspárti fronton azonban idén akadt rendkívül negatív folyamat is, méghozzá Spanyolországban, amelynek a végkimenetele máig nem ismert. Ha tehát Skócia pozitív példát tud mutatni minden, saját szemében egy másik nemzetállam által elnyomott nemzet számára, akkor a katalánok ennek az éremnek a másik oldalát hozzák. A spanyoloknál ugyanis nem más, mint a konzervatív politikai többség az, amely – zéróösszegű játszmaként felfogva a katalán függetlenségi mozgalom törekvéseit – minden létező fronton akadályozza a helyiek önrendelkezését. Miért baj ez? Egyfelől, mert ezzel radikalizálják a csendes többséget. Másfelől – bár ezt akarnák elkerülni – a szélsőségeseket kormányzati tényezővé teszik. Ennek a kettőnek az elegye pedig olyan időzített bombát kreálhat, amely bármikor széttépheti az országot és Európát.
Izsák Balázs SZNT-elnök elmondta, az SZNT kezdeményezésére 44 székelyföldi önkormányzat fogadott el olyan autonómiapárti határozatot, amelyben kinyilvánította, hogy a Székelyföld nevű egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akar tartozni, amelynek sarkalatos törvény szavatolja az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett a magyar is hivatalos nyelv.
A nagy menetelés kifejezéssel arra a 2013 októberében szervezett megmozdulásra utalt, amelyben a szervezők becslése szerint 120 ezren alakítottak ki 53 kilométeres összefüggő menetoszlopot a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán, a Székelyföld területi autonómiáját követelve. Az Európai Unió (EU), és az Európa Tanács (ET) különböző hivatalaiba is eljuttatott autonómiapárti önkormányzati határozatok – mint Izsák Balázs fogalmazott – “elérték az Európa Tanács ingerküszöbét”, az ET keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusában napirenden marad a székelyföldi önkormányzatok által jelzett kérés. Az SZNT 2015-ös tevékenységét egyfelől a helyi közösség akaratára, hagyományaira és érdekeire, másodrészt a többségi közösséggel folytatott párbeszédre, harmadrészt pedig a nemzetközi jogra és a nemzetközi fórumok keretében történő együttműködésre kívánják alapozni. Az SZNT elnöke úgy vélte, hogy 2015-ben be kell nyújtani a román parlamentben a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezetet. Hozzátette, hogy a többségi közösséggel folytatott párbeszéd helyszíne is a román parlament kell legyen. Kinyilvánította, hogy az SZNT tovább kívánja építeni a baszkokkal és katalánokkal kialakított kapcsolatait. Újabb kísérletet tesznek annak érdekében, hogy az erdélyi magyar szervezetek közös nevezőre jussanak a Székelyföld területi autonómiájának törvénytervezetéről.
“Elsősorban a magyar közösségen belül keressük a kompromisszumot, hogy egy összehangolt tervezetünk legyen. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy amikor a román közösséggel akarunk párbeszédet folytatni, azt vágják a fejünkhöz, hogy ti sem tudjátok, mit akartok” – jelentette ki. Nem lehet a megegyezés kiindulópontja a Dél-Tirol autonómiáját biztosító 1972-es statútum Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által elkészített magyar fordítása, hiszen ezt már Dél-Tirolban is túlhaladottnak tekintik. “Meg fogjuk nézni, hogy az RMDSZ tervezetéből mit lehetne beépíteni az általunk készített tervezetbe, hogy egy kompromisszumos szöveg alakulhasson ki” – nyilatkozott Izsák Balázs.
Hírfigyelő Szolgálat