Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Mára virradó éjszaka ismeretlenek felrobbantották Mariupol egyik vasúti hídját, amely a Kalcsik-folyó felett ívelt.

2014. december 23. - Andre Lowoa

mar

A város főpályaudvarához közel eső hídra “keresztet lehet vetni”! Helyrehozhatalanul súlyosan károsodott. Ezzel pedig teljes egészében lehetetlenné vált a Mariupol-Donyeck közötti vasúti közlekedés. Ráadásul a kikötő vasúti köldökzsinórját sikerült elvágni az északi irányú vasúti szállítási lehetőség (egyébként egyetlen) megszüntetésével.
Ugyancsak mára virradóan és ugyancsak Mariupolban, ugyancsak ismeretlenek, akciót hajtottak végre az “Azovsztal” acélgyár komlexuma ellen. A jelentés szerint ennek az akciónak az eredményeként az üzemet őrző valcmanista latrok közül nyolc kiadta a páráját, három pedig súlyosan megsérült, amikor az őrszobába csapódott egy reaktív gránát.
Jelen állapotok szerint a városban teljes a zűrzavar Nyalókakirály bérgyilkosai között.


https://balrad.wordpress.com/2014/12/23/mariupol-kovetkezik/
süti beállítások módosítása