Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Orbány, te kis büdös mocskos fasiszta cigány. Ez mi?

2014. december 21. - Andre Lowoa

http://www.168ora.hu/itthon/egy-kunyhot-sem-konnyu-felepiteni-132767.html

"A szervezet szerint a hatóságok 2013-ban összesen 19 millió forintot, 2014-re pedig 227 millió forintot különítettek el az életvitelszerű közterületen tartózkodás tiltásának végrehajtására. 2013 végén Budapesten külön szabálysértési irodát nyitottak, amely kizárólag a hajléktalan emberek előállítására szolgál."

Szóval arra van pénz, hogy a hajléktalanokat üldözzék, méghozzá akkora összeg - 227 millió forint - amiböl már maguknak a hajléktalanok jó részének a problémáit is meg lehetne oldani, de nem, nem erre fordítják a pénzt, hanem a hajléktalanok üldözésére!

Látod te egyáltalán az "elefántcsonttornyodból", hogy mi folyik az országodban? S még hogy meg volt sértödve, hogy McCain lefasisztázta (ezzel persze nem azt akartam modani, hogy McCain is különb lenne).

 

A magyar "nemesség" (söpredék,valójában) is azt hitte a 19. században, hogy örökké élösködhet a nemzet nyakán, aztán akkor lepödtek csak meg, amikor 1919-20-ban a vörös forradalmárok elkezdték halomra lövöldözni öket. Remélem, tudtában vagy, hogy az az erö, ami most a parlament elött tüntet, az ugyanaz a szabadkömüves erö, ami a francia forradalmat, majd késöbb a vörös forradalmat is csinálta.

Én nem tudom, talán mégis jobb lenne megdönteni a FIDESZ-t , ami sok, az sok. A feltétel nélküli alapjövedelem ötletét is csak egy párt, az Együtt (és talán az LMP, ha jól emlékszem) volt képes felkarolni, senki más - a FIDESZ-böl például senki. Ezek az egyedüli haladó erök ma Magyarországon, a többi csak fasiszta gonosztevö, vagy provinciális gondolkodású lószar (bocsánat..)

Azzal a közmunkaprogramoddal is mit érsz majd el Orbán, mire jó az, ha mindenkit utolsó fizikai munkára fogsz? Mert rendes munkát nem leszel képes adni az embereknek, az biztos, még ha a fejed tetejére állsz is. Miért kell mindenkit kényszermunkára fogni, ez is milyen hibás gondolkodás? Alapjaiban hibás gondolkodás! S mennyibe fog ez is kerülni az államnak? Ismét csak, inkább milliárdokat költesz "kényszermunka teremtésre" (erre van pénz), mintha azt inkább odaadnád az embereknek, feltétel nélküli minimális alapjövedelemként. Itt az emberi méltóság már végleg nem számít senkinek?

 

Butaság alapú bérrabszolga társadalmat épít Orbán

http://echelon8.org/butasag_eross_gabor.htm

"... a tudás alapú társadalom helyett, a hatalom érdekében épül ez az egészen borzalmas rémálom, ez az úgynevezett munka alapú társadalom, ami azt jelenti, hogy az alsó rétegeket közmunkára ítélik, és gyakorlatilag éhbérből kell megélniük, miközben a lakosságot megfosztják a továbbtanulás lehetőségétől.

...

...az egyik legnagyobb probléma globálisan, hogy a technikai fejlődés következtében mind kevesebb a munkahely. Tehát mind kevesebb élő munkára van szükség, és főleg kevesebb fizikai munkásra. Tehát mindenütt gond a munkanélküliség és erre az értelmes országok az egyetlen értelmes választ adják - igen, ahogy a kérdésben elhangzott -, hogy tudás alapú társadalmat építenek, vagyis olyan szakmákra képzik ki az embereket, és olyan tudás elérését próbálják biztosítani a részükre, amit a gépektől nem lehet várni. Tehát a tudás alapú társadalom azt jelenti, hogy az emberek olyan munkát végeznek, amit a gépek nem tudnak helyettük elvégezni. Ehelyett az orbáni vízió, a munka alapú társadalom víziója az nem akármilyen munka, hanem kimondottan az a bérrabszolga munka, amit alapvetően akár gépek is elvégezhetnének, épp ezért teljesen fölösleges embereknek végezniük, számos esetben legalábbis."

 

Tehát olyan helyzetben, amikor megengedhetnénk magunknak akár azt is, hogy a többség már csak napi 3-4 órát dolgozzon (ha a jövedelmek egyenlöbben oszlanának el), a többit úgyis elvégzik helyettünk a számítógépek irányította automatizált rendszerek (a "gépek"), akkor miért kell mindenkit kényszermunkára fogni? Miféle fasiszta állati gondolkodás az, hogy egy olyan helyzetben, amikor mindenkinek már nem is lehet munkája, akkor ezen szerencsétlen emberek egy részét értelmetlen, feudális kényszermunkára akarod fogni, egy kissebb részét, akinek már lakása sincs, pedig ki akarod irtani.

 

Mit csinálsz te elmebeteg állat, mit csinálsz?! Jusson eszedbe a 19. századi magyar "nemesség"(söpredék) sorsa, mert már te is ezen az úton jársz.

http://www.pokolraveluk.com/content/index.php?option=com_content&view=article&id=144:2014-12-21-10-02-22&catid=22:magyarorszag-altalanos&Itemid=59

süti beállítások módosítása