Mellár Tamás közgazdász, aki 2010-től volt a Századvég kutatási igazgatója, egy interjún keresztül bekapcsolódott az amerikai külügy magyar kormányra történő nyomásgyakorlásába. Mellár az interjúban kifejtette, hogy az intézet pénzmosodaként működik, és a minisztériumokból érkező megbízások mögött nincsen érdemi munka, azt gyakorlatilag csak kifizetések legalizálására használják.

A botrányként tálalt esetnek több lényeges vonása is van. Egyrészt, aki átlát a mai magyarországi politika állapotain, az nem feltételezhette, hogy a Századvég vagy bármely másik intézet nem pénzmosodaként és propagandaüzemként működik. A pénzmosási gyanú mellett ugyanis a Századvég feladata, hogy a kormánypártot pozitív színben tüntesse fel és azt kutatási eredményekkel támassza alá. Aki emiatt kezdene kormánykritikus lenni, az azonban jobban teszi, ha más kutatóintézetek tevékenységét is szemügyre veszi, teljesen általánosnak tekinthető ugyanis, hogy amelyik párt holdudvarához tartozik az adott intézet, annak kedvező eredményeket mutat (beleszámítva azt is, hogy a mérési módszertől függő hibaértéknél nagyobbat nem lehet hazudni). Ennek megfelelően pl. az egyes kutatóintézetek által közölt eredmények több százalékponttal is eltérő értéket mutatnak az egyes pártok támogatottságával kapcsolatban, mindegyik a maga tábora felé torzítva az eredményt.

Most épp azért a Századvég került elő, mert ez Washington érdeke. Ugyanezek a vádak azonban elmondhatóak lennének a Tárki, vagy bármely másik intézet kapcsán is, ha éppen annak a pártnak a lejáratása lenne nagyhatalmi érdek. Mellár nyilatkozata tökéletesen illeszkedik az amerikai külügy azon tevékenységébe, hogy az Orbán-kormányt korrupciós ügyekre hivatkozva akarja hitelteleníteni.

Ugyanakkor nem csak ez került nyilvánosságra, Mellár a korrupciós munka felemlegetése mellett azzal vádolja a kormányt, hogy az internetadó célja a külföldi szolgáltatók kiszorítása az országból. Mivel valamennyi piacvezető internetszolgáltató a nyugati szolgáltatók leányvállalata, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kormány a nyugati internetszolgáltatók kiszorítására törekszik. Mellár kijelentése korábbi elemzésünket igazolja, az internetadó bevezetése kapcsán felkorbácsolt hisztéria kezdetekor kifejtettük, hogy mire vezethető vissza az új adónem bevezetése.

Mindez azonban egészen más kontextusba helyezi az internetadó kérdését. Mindenféleképpen részekre kell bontani az új adónem bevezetésének kérdését, mert enélkül elhamarkodott lenne arról ítéletet alkotni. Először is: az internetadó a szolgáltatókat sújtaná, nem a magánszemélyeket. A magánszemélyeknek azon a ponton jelentene költségeket az internetadó, amikor a szolgáltató továbbterheli a fogyasztóra (a kormány rendelkezése szerint ez maximum 700 forint lehet magánszemélyek esetében). Tehát nem az internetadóval van a probléma, hanem azzal, hogy a nyugati szolgáltató ráterhelheti azt a fogyasztóra. Ettől függetlenül, a nyugati szolgáltatók kiszorítása Magyarországról egy támogatandó dolog, ezért az internetadó sem alapjaiban elutasítandó. Az új adónem ugyanakkor jelentős módosításokra szorul: egy új szabályozásban gondoskodni kell arról, hogy a szolgáltatók egyáltalán ne tudják ráterhelni az adót az előfizetőkre. Nem a szolgáltatókat kell védelmeznünk ugyanis, hanem az előfizetőt, akinek érdeke az olcsó internet.

Mellár interjújából azonban kiderül egy másik lényeges elem is: a kormány nem csak a nyugati szolgáltatók kiszorítására törekszik, hanem várhatóan lesz majd állami internet, ami lényegesen olcsóbb, vagy ingyenes lesz. Mivel Mellár Orbán holdudvarának tanácsadói köréből kerül ki, ezt akár konkrétumnak is vehetjük. Ha pedig lesz ingyenes állami internet, akkor máris látható, hogy az internetadó ellen gerjesztett tiltakozás nem a fogyasztót, hanem a nyugati szolgáltatót védi. A nyugati szolgáltatók védelmére pedig semmi szükség.

Ki akarna tüntetni egy olyan szolgáltató védelmében, amely saját profitérdeke miatt az új adót azonnal ráterhelné az előfizetésekre?

Ha lesz állami internet, az csak alátámasztja azon meglátásunkat, miszerint a kormány mesterségesen piaci rés kialakítására törekszik, és az internetadó bevezetése egy eszköz ennek megvalósítására. A nyugati szolgáltatók kiszorítása semmiféleképpen nem elítélendő dolog. Az internetadó elleni tiltakozás groteszk vonását pedig hűen tükrözi, hogy mindenki - még aki tiltakozik, az is - teljesen természetesnek tartja, hogy a nyugati szolgáltató profitjához ragaszkodni kell és ennek érdekében az ráterhelheti az adót az előfizetőre. Ennyire beletörődtünk volna a rabszolgasorsba? Az ellen kell tiltakozni, hogy a szolgáltató ránk terhelhesse az adót, nem az extraprofitjuk megvonása ellen.