Donbassz úgy az éjszaka mint ma délelőtt – meglehetősen “csendes”. A népköztársaságiak hagyják, hogy a latrok ma válasszanak kijevi megbízóikra.
Csupán Szmelo és Bahmutka körül “zajlott az élet” – de ott nagyon.
Szmelot ma reggelre teljes mértékben ellenőrzése alá vonta a milicia.
Bahmutkánál ma hajnalban valóságos húsdarálót csináltak a népköztársaságiak. A valcmanisták ugyanis úgy szavaztak, hogy nem akarnak a katlanban elpusztulni. Ismét megkíséreltek egy kitörést. Helyi idő szerint tíz óra tájban egy leírhatatlan pusztulás képei vannak a helyszínen a népköztársaságiak folyamatos tűzcsapásait követően.
Tegnap délután a milicisták egy “zöld folyosót” nyitottak a pribékeknek a reptéren, hogy a hordához tartozó tetemeket elfuvarozhassák. A megfigyelések szerint két óra leforgása alatt – délután egytől háromig – 142 latortetemet vitteki ki a reptérről a pribékek, három fuvarban. Bár maradt összeszednivaló legalább hatszor annyi, az este hétig rendelkezésükre álló időt nem használták ki. Délután négy órától ismét inkább az ágyúzással foglalta le magát Nyalókakirály latortüzérsége.
Ám a tegnapi nap “szenzációi” is megvannak.
A bérgyilkosok által megszállt Liszicsanszkban tegnap kora este szitává lőve találtak meg három, napokkal korábban nyomtalanul eltűnt fiatal fiút. A tizennégy esztendős srácok mindegyike tagja volt az Ifjú Gárdának.
ifi1ifi2Sztanyicja Luhanszkajától néhány kilométerre tegnapelőtt négy darab “Leopard” tankot “hagyományoztak” a valcmanista bérgyilkosok a népköztársaságiakra.
leopAz újdonsült tulajdonosok tudásszomjtól űzve kezdték meg az örökség tanulmányozását. Tegnap estére egy eléggé lesúlytó közvélekedés alakult ki köreikben: “Nem minden arany ami fénylik”
Maradék – Ukrajna minden kétséget kizáróan legnagyobb szenzációja a “KijevBerkut” hackercsoport nevéhez fűződik. Ez az ellenálló csoport valamilyen úton – módon bejutott a közterületi óriáskivetítők vezérlőrendszerébe. Ezeken az utóbbi napokban kizárólag a “választási” kampányanyagokat sugározták. Ám tegnapelőtt este valami egészen új dolog jelent meg a hatalmas kivetítőkön. A donbasszi rémtettek képei. Sokukat olvasóink is láthatták itt a Bal-Rad – on. Kijevben tömegek bámulták elborzadva a donbasszi felvételeket. több helyről is a látványtól rosszul lett, sokkos állapotba került emberekről számolnak be! (Maradék – Ukrajnában NINCS HÁBORÚ a kijevi szótárban, CSAK ANTITERRORISTA MŰVELET a Kelet – ukrajnai “terroristák” ellen, amelyben a kijevi csapatok fényes diadalokat aratnak OROSZORSZÁG SEREGEI ELLEN, és Donbassz hálás lakossága felszabadítókként köszönti a hősöket!)

Хакерская группа ''Кибер-беркут'' получила доступ к десяткам рекламных экранов в Киеве

vid

Számtalan beavatkozás (leállítás – újraindítás) után is ugyanaz a műsor ment tovább a központilag vezérelt kivetítőkön, a néhány helyen már hisztérikussá vált tömeg előtt. Tegnap este aztán a kijevi udvar az adás leállítása mellett döntött, és a kivetítők elsötétültek.
Nyalókakirály jó korán szavazott ma már! Azt követően pedig – hírek szerint – Donbassz eddig meg nem nevezett térségébe reptette fölséges ülepét!

http://balrad.wordpress.com/2014/10/26/ukrajnai-es-donbasszi-helyzet/



Maradék – Ukrajna ma választ! Aspiránsokból nincs hiány! (Ott sem!)
aspBeregszászon akadt aki így szavazott:

mar