Az ukrán miniszteri kabinet jelenleg dolgozik egy törvénytervezeten, miszerint Ukrajna lemond a jelenlegi, blokkon kívüli státuszáról. A múlt hét folyamán vált ismertté a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács tervezete, ami a nyugati átmenet katonai vonatkozásait foglalta össze. Ennek értelmében az atlantista kormány nemzeti érdekké nyilvánította az EU és NATO tagságot, és egy sor intézkedést határozott meg ennek érdekében, többek közt:

- rendkívüli intézkedések a határvédelem megerősítésére

- az Oroszországgal közös határok lezárása

- szankciók bevezetése Oroszország mint agresszor ország ellen

- a katonák fizetésének növelése, államilag biztosított lakhatás családjaik számára

- sorkatonák részvételének kizárása a délkeleti hadműveletekből

- a védelmi ipar felpörgetése állami megrendelésekkel

Ukrajna mostanra jutott abba az állapotba, hogy a hadsereg eszközállományában jelentős hiányt sikerült kialakítani. Az atlantista kormány feladata, hogy miután ezt a helyzetet előidézte, az ukrán védelmi ipart állami pénzen, nyugati cégektől vásárlással építse újjá. Tehát megkezdődik Ukrajna újrafegyverzése az ukrán adófizetők pénzéből, amin a nyugati fegyvergyártó cégek profitálnak. Mindez enyhíti a nyugati országok gazdasági válságának tüneteit, tekintve, hogy gyorsan nagymennyiségű bevételhez jutnak a nyugati vállalatok.

Hídfő.net | NATO tankok Lvov mellettNATO tankok Lvov környékén

A sorkatonák kivonása délkeletről, a katonák fizetésének megemelése - és egyéb szociális juttatások bevezetése számukra - azt a célt szolgálja, hogy az Oroszország ellen kialakított NATO fronton minimálisra csökkenjen a dezertálások száma, az orosz határ mentén csak a nyugati katonai vezetéshez hű, szerződéses katonák állomásozzanak.

Petro Porosenko ukrán illegitim államfő rendeletben határozta meg az ország biztonságpolitikájának újraszabását, amihez további 20 pont tartozik, - mindegyik titkosított.



http://www.hidfo.net/2014/09/29/ukrajna-lemond-fuggetlensegrol