Van egy hatalmas félreértés a pénz történetével, megjelenésével kapcsolatban. Ez a félreértés abból adódik, hogy ma már a pénzre úgy tekintünk, mint életünk természetes, sőt, elengedhetetlen részére, holott az nem több egy eszköznél, melyet valamikor használni kezdtünk. Amiből rögtön két dolog következik.

Az egyik, hogy mivel mindennek oka van, az eszközök használatának is megvan az oka. Minden eszköz egy célt szolgál, tehát a pénz használatának is van, és bevezetésének is volt célja.

A másik, hogy minden dolognak, ami bármikor használatba lett véve, bármikor fel is függeszthető a használata. A pénz, annak ellenére, milyen természetes létezőként kezeljük, nem egy állandó. Úgy lett kitalálva.

Zsiráf és falevélA természetben nem létezik pénz. A mókus nem fizet a fának a terméséért, sem a zsiráf a leveleiért, a fa pedig nem fizet a földnek, hogy gyökeret ereszthessen, vagy a vízért, ami onnan érkezik, és a felhőkből záporozó esőért sem. A föld sem fizet azért, amit a mókus és a zsiráf teste ürít ki magából, ami termőtalajjá teszi, azaz termővé a belőle kinövő fát. A föld élőlényei nem fizetnek a fának, mert az oxigént termel, sem a fa más élőlényeknek, mert azok széndioxidot, és senki sem fizet a napnak a fényért.

A természetben csak olyan körforgások léteznek, melyek egymást támogatják, és a természetben minden egyes létforma ezért működőképes. Az egyetlen létforma, amely úgy gondolta, kivonhatja magát mindebből, az ember. Ő az egyetlen, aki cserébe pénzt kér mindenért.

Az antilop semmit sem fizet a vízért, amit megiszik. Kinek is fizessen érte? Az Úristennek? Vagy az embernek? És akkor már miért ne a zebrának?

Miként formált jogot az ember a világra, mint tulajdonára?

Sehogy nem tehette meg, hisz nem a sajátja. Legalábbis nem ebben az értelemben. Mégis úgy tesz, mintha bármit megtehetne. Egyszerűen nem hajlandó belátni a következményeket, beismerni, hogy függésben él környezetétől. A ma emberét ezért nyugodtan nevezhetjük őrültnek.

Az ember tudatos lény, szabad akarattal rendelkezik, dönthet. Ezért ebből a szempontból nézve valóban nem függ környezetétől, elpusztíthatja azt, és ezzel saját magát is. De akár elismeri, akár nem, egy körforgásban él, amelynek mind több elemét felszámolva tesz bizonyságot őrültségéről.

Az ember elkezdett fogyasztóvá válni. Elkezdte felélni, elfogyasztani saját környezetét, melynek nagyon is beláthatóak a következményei. Túlnyújtózott azon, amit az értelem diktál, és aláfeküdt az önzésnek.

A világ működését az önző szemléletmód terjedése akadályozza, így kizárólag annak levetkőzése segítheti.

Ha az ember önhitté, gőgőssé válik, és beleharap a világba, mindig csak saját farkát harapja meg, mert élete nem válhat függetlenné az őt magába foglaló Univerzumétól. Mindig önmagát gyilkolja, ha környezetének árt, és minden, amit tesz, önmagára hat vissza. Önzése tehát a lehetetlennel való kísérletezés, az önző élet következményei pedig ennek a kísérletnek az eredményei.

E rövid kitérő után, mely leírta, mi a különbség aközött, ahogy a világ működik, és aközött, ahogy a ma embere látja a világot, eljött az ideje, hogy tisztázzuk a pénz használatának az okait.

A földi élet nem az ember történelme mindössze, hanem sok más élőlény történelme is, egy egész bolygó népességéé, egy egész bolygó életének a története, melyet az ember mára egy igen-igen szűk szemszögből értelmez.

Bár az is kétségtelen, hogy az ember van a legnagyobb hatással a bolygó történetére, mely történetet gondolkodásmódja gyakran tett rémmesévé. Nem a mókusok, a fák, és a zebrák, akik háborúkat vívnak e bolygó felszínén mindenért, hanem az ember az, aki háborút visel saját faja, a mókusok, a fák, és a zebrák ellen.

Kincsünk és élőhelyünk a FöldA vizeket is egyedül az ember szennyezi. Kárt okozva önmagának közvetlenül, és az őt körülvevő élővilágra szintén káros hatást gyakorolva közvetetten is.

A víz is annak a körforgásnak az egyik legalapvetőbb része, mely a földi létezést lehetővé teszi, de az egész földgolyón nincs olyan dolog, mely ne venne részt ebben a folyamatban. Ezért az ember részéről történő minden beavatkozás változásokat generál.

A vizek tisztán tartása, az erdők telepítése éppen úgy, ahogy a fák kivágása, és a vizek szennyezése hatást gyakorolnak a világ működésének egészére, és ezzel visszahatnak magára az emberre is.

Ebben a körforgásban minden önálló értékkel bír. Ennek a folyamatnak minden eleme lényeges elem, nem lehet különbséget tenni köztük, mert egymáshoz kapcsolódva alkotnak egy egészet, mely egészben összpontosulva jelenik meg a részeit is jellemző egyetlen valódi érték. A lét, az élet.

Ezzel elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy megértsük, milyen gondolkodásmódot tükröz a pénznek a használata.

A pénz által különbséget teszünk arany, és réz között. A pénz által különbséget teszünk a föld, és a kő között. A pénz által különbséget teszünk a papagáj, és az elefánt, a fűzfa, és a fenyőfa, a tulipán, és a rózsa között. De még tevékenységek között is. A vasutas munkáját nem gondoljuk egyenlőnek a tanár által elvégzett munkával, az orvos munkáját a tervezőmérnökével, a folyamatokat irányítók munkáját a folyamatokat elvégzők munkájával. Mintha különböző értékkel bírnának.

Pedig egyetlen érték van.

Minden, ami az életet szolgálja, érték. Minden, ami nem, az értékromboló.

Ami az életet szolgálja, az mind hasznos tevékenység, mert segítőleg hat vissza minden élőre. Ami nem az életet szolgálja, az mind haszontalan tevékenység, mert valamit rombol minden élőn.

Dollár...Hová tűnt innen a pénz szerepe?

Nos, úgy néz ki, hogy pénz nélkül is tudjuk, milyen tevékenységeknek van értéke.

A pénz a különbségtétel eszköze. A természettől eltávolodott, az önző, önkényes gondolkodásmód kivetülése.

A téves nézetből szemlélt világra ezáltal egy olyan rendszer lett ráerőszakolva, mely nem felel meg annak, ahogyan a világ valójában működik.

Az illúzióról egyre inkább kiderül, hogy az. Hogy semmi nem ér semennyi dollárt, és az ember kényére-kedvére alakíthatja mindennek az árát. Hogy gyakran az, amit hasznos tevékenységnek gondolunk, valójában csak pénzügyi hasznot hoz, míg a környezetre, az egészségre káros hatást gyakorol.

Józan ésszel persze mindenki tudja, mi az, ami tényleg hasznos, és hogy az árak csak azt döntik el, mihez juthatunk hozzá.

A pénz arra jó csak, hogy feltételeket szabjunk általa egymásnak. És ezt is csak azért tehetjük meg, mert mára az egész világot lemértük kilóra.

Nem volna probléma, hogy benépesítettük az egész bolygót, de ott ahol megjelent az önzés is, ott megjelent a pénz, és ott onnantól fogva elkezdtünk mindent pénzben mérni. Ez pedig mára a világ nagy részén már így működik, ezért senki sem vonhatja ki magát a pénz használatából következő problémák alól.

Azok, akik a legönzőbbek, hatalmas területeit kezdték el birtokolni a bolygónak az összes többi hasonlóan gondolkodó ember beleegyezésével. A beleegyezés a pénz használatának elfogadása volt, melyet néha erőszakkal, de el tudtak terjeszteni, ahogy egyre több ember kezdett el hasonló módon gondolkodni. Pusztán pénzben.

Adjuk-vesszük a világ különféle dolgait, mintha azok nem egy egész elemei, hanem csak árucikkek volnának. Kibányászunk mindent, ami a föld mélyén nagyon jó helyen volt, és beleöntjük azokba a vizekbe a salakanyagokat, amelyekből aztán iszunk, amelyekben fürdünk. A levegőt is ilyen módon szennyezzük.

Kiszipolyozunk, letarolunk, felrobbantunk, és megmérgezünk.

Úgy teszünk, mint egy hatéves a játszótéren, akit semmire sem tanítottak meg saját szülei. És ez felveti a kérdést, hogy akkor hol vannak a szüleink? Hol vannak a felnőtt emberek? És mivel mi vagyunk csak, az egész kérdéskört így kell átfogalmazzuk: mikor viselkedünk végre felnőttként, mikor jön el végre a felnőtté válás ideje?

Kell-e ehhez az, hogy katasztrofális helyzetbe kerüljön a Földbolygó, és egyáltalán tehetnénk-e még valamit azután, hogy tönkretettük? Vajon arra vágyunk, hogy olyan károsodást okozzunk, melyet évezredekig tartó testi, és szellemi visszafejlődés, azaz mérhetetlen szenvedés követ?

És vajon akkor, ha nem teszünk helyes lépéseket most, biztosak vagyunk abban, hogy a katasztrófa után, és egy újabb felemelkedését követően a Föld élővilágának, ismét lesz majd elég eszünk ahhoz, hogy másként tegyük a dolgokat?

Rábízhatjuk döntéseinket valakikre, akikké ki tudja válunk-e, és válhatunk-e még? Egyáltalán kell-e mindig mindent elhalasztanunk, és problémáink megoldását a végtelenbe kitolni, mellyel magát a szenvedést hosszabbítjuk meg?

A pénz használata szorosan kötődik minden jelenlegi problémánk fennállásához. A pénz használata nem önmagában, hanem annak a gondolkodásmódnak a kivetüléseként rombolja az életet, melynek céljait szolgálja.

E gondolkodásmód pedig a korábban vázolt tévedésekre épül.

Csak az ember gondolja, hogy a dolgoknak ára van. De az erdőben nincsenek beárazva a fák, sem az állatok. Az emberek egymást is csak maguk árazzák be. Az élet, a természet sosem jelentette ki magáról, hogy egyes részei ennyit, vagy annyit érnének. Nincs ára egyetlen mókusnak, egyetlen kecskének, egyetlen tyúknak sem.

Csak annak van ára, ha elkezdjük pénzben mérni a mókusokat, a kecskéket, és a tyúkokat. Mert az ember minden tévedésért kénytelen megfizetni.

A pénz történetéről azt tanuljuk, hogy a cserekereskedelmet váltotta fel. De hogyan lehetne bármit is elcserélni, ha semminek sincs, csak önálló értéke?

Odaadhatunk bárkinek bármit, és mástól is kérhetünk, kaphatunk valamit. Akinek adunk, maga is adhat valamit nekünk, de ez attól még nem lesz csere. Akkor sem, ha ez a kettő egy időben történik, akkor sem, ha teljesen eltérő időpontokban.

A kereskedelem már önmagában is a világ működésének téves nézetén alapul. A cserén alapuló, és minden más kereskedelmi forma. A természetben ugyanis minden önzetlenül történik. Csak úgy.

Elképzelhetetlen? Ez csak arról árulkodik, mennyire eltávolodtunk saját természetünktől. Az élettel, a természettel harmóniában élve megosztjuk egymással, amink van. Amink közösen van. Minden a Földön ugyanis közös.

És önálló értékkel bír. Ezért nincs értelme semmiféle kereskedelemnek, csak az adásnak, vagy a kérésnek.

Ha nem ér egy tyúk, csak egy tyúkot, és egy tehén is csak egy tehenet, akkor hogyan érhetne egy tehenet akárhány tyúk is?

Vagy egy szál virág akárhány tyúkot? Vagy egy fa bálnát?

A réz érhet aranyat? Nem. Az ezüst cinket? Ólmot? Mészkövet? Márványt? Földet? Fát? A búza magját? Minden mindennel kapcsolatban áll egy körforgásként, és minden önálló értékkel bír, mert minden az egész világ egyenlően fontos része.

Ezek közt a részek közt épeszű ember nem tesz különbséget. Nem rendel hozzájuk egy képzeletbeli mértékegységet, majd számértékeket. Mert az épeszű ember tudja, hogy egymástól eltérő dolgokat nem lehet egyetlen mértékegységben mérni. Ilyet kizárólag őrültek tesznek.

A métereket méterben mérik. Nincs értelme például összehasonlítani egy liter tejet egy méternyi kerítéssel. De egy szelet sajtot egy gumiabronccsal úgy gondoljuk, hogy összehasonlíthatunk. Oda is írjuk melléjük, hogy ennyi meg ennyi dollár az egyik, és ennyi meg ennyi a másik.

Pedig csak egy őrült ír fel számokat papírdarabokra mennyiségekként, majd rendeli azokat a világ dolgaihoz, mintha azoknak lenne egymáshoz képest ilyesfajta viszonya.

Ha nem szeretnénk őrültként továbbra is fejjel a falnak rohanni, fel kell számolnunk a pénzelvű gondolkodást. Ki kell lábalnunk abból az ördögi körből, melyben a mind több pénz, nyersanyag, hatalom megszerzése az egyetlen cél.

Mindezekre nem tehetjük rá a kezünket globális következmények nélkül. Mindegy melyikünk teszi, a következmény mindig mindenkire kihat. Az egyetlen megoldás a közösben való gondolkodás.

A közösben, és az együttben.

BankjegyekTermészetesen, mivel jó ideje használjuk a pénzt, akármennyire abszurd, de valószínűleg még egy jó ideig továbbra is használni fogjuk, mert a felszámolását egy átmenetnek kell megelőznie, hacsak nem szeretnénk káoszt az egész világon.

Gazdaságunk működését oly mértékben a pénznek, ezeknek a papírcetliknek a mozgásaitól tettük függővé, hogy annak hirtelen beszüntetése a legtöbb embert teljesen felkészületlenül érné. Főként a városokban lakó embereket, mert a vidéken élő, önellátó gazdálkodást folytató emberek nincsenek oly mértékű függésben a jelenlegi rendszertől. Ha a föld, és a termelés ingyenessé válik, ők lesznek az elsők, akik visszatérhetnek egy, a természethez közelebbi életformához.

Az átmenet egyik lehetséges módja, hogy első lépésben nem rögtön a javakkal való gazdálkodást tesszük közössé, hanem azt osztjuk el másként, amin keresztül azokhoz hozzájuthatunk, a pénzt.

Ez csak átmeneti megoldás lehet addig, amíg képessé nem válunk gondolkodásunk megváltoztatása által megszervezni egy közös gazdálkodást.

Sokféle lehetőségünk van, ezek egyike például a Feltétel Nélküli Alapjövedelem ötlete, mely maga is különféle módokon kerülhet bevezetésre, aszerint, hogy egy adott térség, ország esetében milyen modell alkalmazása volna a legjobb megoldás.

Így vagy úgy, de változnunk, és változtatnunk kell. Vagy szó szerint vége lesz mindennek, feléljük a világot.

Meg kell tanuljuk a leckét, amit önmagunknak adtunk fel. Vissza kell állítsuk a harmóniát. Ehhez pedig be kell fejeznünk az egymás ellen, és a természet ellen vívott harcokat. Az e célból használt eszközöket is, mint amilyenek a fegyverek, semmissé kell tennünk.

De nem csak fegyverekkel tartjuk sakkban önmagunkat.

Ahogy azt valamikor elkezdtük, a pénz használatát is be kell szüntessük. Mert a látszat ellenére a pénz nem az osztozkodást, hanem az emberek megosztását szolgálja.

http://hunnio.com/news.php?readmore=733