Gyerekeinknek lassanként történelmi fogalomként kell magyaráznunk, hogy mit is jelentett valaha a “sorozás” fogalma. Valószínűleg nem sokan sírják viszsza a kötelező katonai szolgálatot, de egy dologra biztosan jó volt: nagy mintán országosan reprezentatív felmérésekre adott lehetőséget egy bizonyos korosztálynál. Egy ilyen felmérés eredményeiről számolunk be – kissé megkésve – írásunkban.

Az 1998-as sorozáson majdnem 7 ezer 18 éves fiatalember kitöltött egy intelligenciatesztet.¹ A vizsgálat a KSH mintavételi szakemberei által kidolgozott mintavételi eljárás alapján országosan reprezentatív mintán² történt.

A vizsgálat során a KSH Népességtudományi Kutató Intézet³ nagyszámú háttérváltozóról gyűjtött adatokat. Cikkünkben néhány ilyen változónak az összefüggéseit vizsgáljuk meg az intelligenciával, miután egy rövid séta erejéig betekintést nyújtunk az Olvasónak az intelligencia témakörének dzsungelébe.

Kevés pszichológiai szakmai kérdés váltott ki olyan széles szakmai vitát és keltette fel olyan sok ember érdeklődését, mint hogy mi is az intelligencia.⁴ Amikor száz évvel ezelőtt Alfred Binet a francia Oktatási Minisztérium felkérésére megalkotta az első intelligenciatesztet az iskolaérettség vizsgálatára, valószínűleg nem is sejtette, micsoda szellemet engedett ki a palackból. Az intelligenciának sok-sok elmélete, gyakran használt vizsgálati módszerei vannak,⁵ az intelligencia fogalma része a mindennapok beszélgetéseinek, még korunk legmagasabb szintű megdicsőüléséig is eljutott: nemrégiben televízióshow keretében izgulhattunk az ország intelligenciájáért.

Mi okozhatja az intelligencia kiemelkedő népszerűségét? Valószínűleg az a hit, hogy az intelligencia nem egyszerűen “általános értelmi képesség”, hanem a sikeres élet feltétele. És valóban, ha intelligencián a lényeges problémák meglátását, a problémák megoldásához szükséges stratégiák megtalálását és gondos végrehajtását értjük, ez szinte mindenütt jól jön az életben. Még akkor is így van ez, ha tudjuk, hogy ez távolról sem “minden”: az egész életen át tartó tanulás,⁶ valamilyen speciális területen való kiválóság, az érzelmek intelligenciája,⁷ a kreativitás, a jóság, a bölcsesség⁸ mind-mind olyan emberi tulajdonságok, amelyek jelentősége legalább olyan nagy, mint az intelligenciáé.

Spearman – az “általános intelligencia” fogalmának megalkotója – sohasem állította, hogy az intelligens viselkedéshez pusztán valamiféle “okosságra” van szükségünk. Az általános intelligencia fogalmába beletartozik, hogy feltaláljuk magunkat új helyzetekben, hogy képesek vagyunk azt az információt felidézni, amire éppen szükségünk van, hogy helyesen tudjuk megítélni egy jelenség okait stb. Az “intelligens viselkedés” fogalmát éppen azért kifogásolták sokan, mert annyira sok és sokféle tudás, motivációs beállítottság és képesség gyűjtőedénye. Az emberek sokféleképpen járulhatnak hozzá egy feladat megoldásához, és ezt a képességüket egyetlen mérőszám nem tudja kifejezni. Sokkal izgalmasabb kérdés, hogy mik azok a tevékenységek, amelyeket valaki előszeretettel végez, és milyen képességeit tudja a siker érdekében mozgósítani. Hiba lenne tehát túlbecsülnünk az intelligencia magyarázó erejét. Az intelligencia még az “intelligenciát igénylő” munkában nyújtott teljesítmény varianciájának is csak a 10 százalékát magyarázza.

A munkahelyi teljesítményt befolyásoló tulajdonságok – irányítóképesség, kezdeményezőkészség, képesség emberek munkájának megszervezésére stb. – személyes értékrenden alapuló, komplex motivációs beállítódások. Az életben való sikerhez kitartásra és újításra, előrelátásra és spontaneitásra, kapcsolatteremtésre és önálló munkára egyaránt szükség van. Ezek a kompetenciák olyan feladatokban mutatkoznak meg, amelyeket az ember nagyon fontosnak tart, amelyek megoldására komoly erőfeszítést tesz.⁹

Ha valamelyik ilyen típusú kompetenciánk hiányzik, többnyire egy másikat használhatunk fel a probléma megoldása érdekében, általánosságban véve azonban minél több ilyen kompetenciával rendelkezünk, annál nagyobb esélyünk van a sikerre. Jól látszik tehát, hogy a kognitív teljesítmények mögött nemcsak kognitív, hanem érzelmi és motivációs folyamatok is meghúzódnak. De azért az intelligencia jelentősége nem kérdőjelezhető meg: ha nem is garantálja a munkahelyi sikert, a szükségesnél alacsonyabb színvonala sikertelenséghez vezet. (Albert Einstein megfogalmazásában: “Csak két végtelen dolog van: az univerzum és az emberi butaság, de az előbbiben nem vagyok biztos.”)

Az amerikai hadseregben az első világháborúban végzett intelligenciavizsgálatok óta az intelligencia és a társadalmi-gazdasági háttér közötti összefüggés a pszichológia egyik legjobban bizonyított tétele. A negyvenes években az amerikaiak több mint 80 ezer ember vizsgálatával mutatták ki a többé-kevésbe nyilvánvaló tényt: bizonyos foglalkozású emberek (könyvelők, tanárok) átlagos intelligenciája magasabb más foglalkozást végző emberekénél (gépkezelők, mezőgazdasági munkások), lényegében a foglalkozások társadalmi-gazdasági státusának megfelelően (noha természetesen az egyéni különbségek minden foglalkozási csoporton belül igen nagyok).¹⁰

A szülők társadalmi-gazdasági státusa (foglalkozásának jellege) és a gyerekek intelligenciája közötti összefüggést is régóta ismerjük: Amerikában a negyvenes években a fizikai dolgozók és a felsőfokú végzettségűek gyerekeinek átlagos intelligenciája között 20 pont (több mint 1 szórás [SD]) különbség volt óvodáskorukban, és ez a különbség lényegében változatlan maradt 18 éves korukig.

Arthur Jensen 1969-es cikkével került újra az érdeklődés középpontjába a vita: intelligenciánk elsősorban öröklött vagy környezeti/nevelési tényezőktől függ-e. Jensen szerint az intelligenciát döntő részben genetikai tényezők határozzák meg, azért az amerikai feketék és fehérek intelligenciája közötti (kb. 1 szórásnyi) különbség is genetikai eredetű – és így a kisebbségi felzárkóztató programok eleve kudarcra vannak ítélve.¹¹

Herrnstein és Murray “A haranggörbe” című könyve 1994-ben újra középpontba állította a kérdést: a társadalmi rétegek közti egyenlőtlenségek okozzák-e az intelligenciában mutatkozó eltérést, vagy fordítva, az IQ öröklött eltérései határozzák meg a társadalmi rétegződést. A válasz valahol az “is-is” környékén lehet. A jó iskolák többnyire az értelmesebb fiatalokat keresik, de hogy végül ki milyen iskolába és hány évig jár, azt az értelmi képessége mellett a társadalmi-gazdasági háttere határozza meg.

Az intelligenciakutatások egyik legmeglepőbb eredménye, hogy az emberiség intelligenciatesztekkel mért intelligenciája rohamosan növekszik (30 évente 1 szórással). Érdekes, hogy az amerikai feketék intelligenciájának gyarapodása valamivel nagyobb, mint a fehéreké, így a feketék 1995-ös átlagintelligenciája megegyezik a fehérek 1945-ös átlagintelligenciájával. “Ennélfogva a fajok közötti IQ-különbség környezetelvű magyarázatának csak a következőt kell feltételeznie: a feketék átlagos környezete 1995-ben ugyanolyan volt, mint a fehérek 1945-ös átlagos környezete.” “Ezt én nem találom teljességgel valószínűtlennek” – teszi hozzá Flynn, az intelligencianövekedés jelenségének felismerője.

Vizsgálatunkban egy nemzetközileg általánosan használt nem verbális teszt, a Raven Progresszív Mátrixok (RPM) egy viszonylag új, “középnehéz” változatát, az úgynevezett RPM Sztenderd Pluszt (SPM+) használtuk.¹² A teszt 3 (breve) 3-as formában elrendezett ábrákból áll, melyek közül egy hiányzik. A feladat a hiányzó ábra kiválasztása a megadott nyolc lehetőség közül. A feladatok fokozatosan nehezednek: valójában az a kérdés, hogy a vizsgált személy meddig (milyen komplexitási szintig) képes eljutni a feladatok megoldása során.

A vizsgálati eredmények értékelése előtt az volt az egyik aggodalmunk, hogy vajon a sajátos vizsgálati helyzet mennyiben torzította a teszteredményeket. Más szóval: a jelöltek mennyiben próbáltak valóságos képességeiknél gyengébb teljesítményt produkálni, abban a reményben, hogy a gyenge teszteredmény hozzásegítheti őket ahhoz, hogy felmentést nyerjenek a sorkatonai szolgálat kötelezettsége alól. Ez az aggodalmunk jórészt alaptalannak bizonyult.

A biztonság kedvéért az átlagosnál 4 szórással kisebb értékeket – a vizsgált személyek 0,2 százalékát – kihagytuk a további feldolgozásból.

Az eredmények átlaga pontosan megfelel a romániai 18 évesek reprezentatív vizsgálatakor kapott értékeknek.

Mivel a család anyagi helyzetét firtató kérdésre csak a vizsgálati személyek rendkívül alacsony százaléka válaszolt, ezért a vizsgált fiatalok szocio-ökonómiai státusát egyéb adatokból kellett megbecsülnünk. Vizsgálatunkban a szülők iskolázottságának összesítéséből nyert adatot tekintettük úgy, mint a gyerek szocio-ökonómiai csoportjának meghatározója. A következőkben bemutatjuk, hogy a szülők iskolázottsági szintje meghatározó befolyást gyakorol a család és a gyerek életkörülményeinek igen széles körére.

A szülők iskolázottságát a következőképpen jellemeztük:

* 0 pontot kapott az a szülő, aki kevesebb mint 8 osztályt végzett,

* 1 pontot kapott az, aki elvégezte a 8 osztályt,

* 2 pontot kapott az, aki középiskolai végzettséget szerzett, és

* 3 pontot kapott az, aki felsőfokú végzettséget szerzett.

Hazánk lakosságának iskolázottsága igen szomorú képet mutat: csaknem 1 millió munkaképes ember nem végezte el a 8 osztályt. Ez a helyzet súlyosabb a férfiak körében: a férfiak közül többen nem végezték el a 8 osztályt, és kevesebben rendelkeznek középiskolai végzettséggel, mint a nők közül.

Magyarországon különösen igaz, hogy “hasonló hasonlóval házasodik össze”. A vizsgálaton részt vett fiatalok csaknem felének mindkét szülője 8 osztályt végzett, és a fiatalok szüleinek kétharmada azonos iskolai végzettségű. Talán érdemes megjegyezni, hogy miközben 2 olyan párt találtunk, ahol az apa középiskolai végzettségű és az anya a 8 osztályt végezte el, 100 olyan pár volt a mintánkban, ahol ez a felállás “fordított”, és miközben az egyetemet végzett apa – 8 osztályt végzett anya párok száma 65, az egyetemet végzett anya – 8 osztályt végzett apa párok száma 154. Mintánkban 27 fiatal édesanyja felsőfokú végzettségű, édesapja viszont a 8 osztályt sem végezte el, de egyetlen olyan fiatalember sem volt a vizsgált csoportban, akinek az apja felsőfokú végzettséget szerzett, ám az anyja a 8 osztályt sem végezte el.

A két szülő iskolázottságának aránylag szoros összefüggése (korrelációs együtthatóval kifejezve 0,57) lehetővé tette, hogy a két szülő végzettségét öszszeadva egy új mutatót hozzunk létre. A továbbiakban ezzel a mutatóval jellemezzük a vizsgált fiatalok szocio-ökonómiai státusát.

A két szülő iskolázottságának összeadásából kapott érték – a szocio-ökonómiai státus – vizsgálatunk szerint összefüggést mutat többek közt:

1. a fiatal sorozáskori legmagasabb iskolai végzettségével (iskolázottságával),

2. a fiatal lakhelyének településtípusával,

3. a katonai alkalmassággal,

4. azzal, hogy van-e számítógép a családban,

5. azzal, hogy hány könyv van a családban,

6. a fiatal testmagasságával,

7. azzal, hogy a fiatal hetente hányszor zuhanyozik, illetve mos fogat,

8. a fiatal táplálkozási szokásaival,

9. azzal, hogy a fiatal dohányzik-e (a magasabb végzettségű szülők gyermekei ritkábban dohányoznak).

Ezek az összefüggések nem feltétlenül jeleznek közvetlen ok-okozati kapcsolatot a szülők iskolázottsága és a fent felsorolt jellemzők között, inkább arra mutatnak rá, hogy ezek mögött a jellemzők mögött létezik egy közös faktor – a szocio-ökonómiai státus -, amely rendkívül széles körben és igen jelentős mértékben befolyásolja az emberek lehetőségeit, viselkedését, teljesítményét.

Az első 4 összefüggést néhány mondatban külön is bemutatjuk, mielőtt rátérnénk tanulmányunk fő témájára, az intelligencia és a szocio-ökonómiai státus kérdésére.

A 18 éves fiatalok legmagasabb iskolai végzettsége erősen függ a szülők végzettségétől. Gyakorlatilag csak olyan családban fordul elő, hogy a gyerek sorozáskor még nem fejezte be az általános iskolát, ahol a szülők végzettsége is legfeljebb a befejezett 8 osztály. Számunkra megdöbbentő tény, hogy azok közül a fiatalok közül, akiknek egyik szülője sem fejezte be az általános iskolát, egy sem jutott el gimnáziumba vagy szakközépiskolába. A középiskolába kerülés esélye a szülők iskolázottságával egyenes arányban nő.

Szakmunkásképző intézetbe a közepes szocio-ökonómiai hátterű fiatalok mennek. Az ennél hátrányosabb helyzetből indulók feltehetően nem jutnak el a szakmunkásképző intézetbe, az ennél előnyösebb családi hátterűek számára pedig a szakmunkásképző intézet nem nyújt vonzó alternatívát. Ők az általános iskola után gimnáziumba vagy szakközépiskolába mennek, vagy egyáltalán nem tanulnak tovább. Erről tanúskodik, hogy a szakmunkásképző intézetet végzettek aránya a 2-es szocio-ökonómiai státus (általában mindkét szülő 8 osztályt végzett) esetén a legmagasabb, és ez az arány mindkét irányban csökken.

A magyarországi viszonyoknak megfelelően a minták legnagyobb szegmensét (38 százalékát) a kistelepülésekről jövők teszik ki. Az egyes településtípusok – falu, kisváros, közepes város, nagyváros, Budapest – iskolázottsága jelentősen eltér egymástól: a nagyobb településeken arányaiban több a felsőfokú végzettségű és kevesebb azoknak a száma, akik legfeljebb 8 osztályt végeztek.

Érdekes adalék, hogy a családi háttér és a katonai alkalmasság között milyen jelentős az összefüggés: a nagyon kedvező és a nagyon kedvezőtlen hátterű fiatalok lényegesen magasabb arányban bizonyultak (ideiglenesen vagy véglegesen) alkalmatlannak a katonai szolgálatra, mint az átlagos családi hátterűek.

Több vizsgálat kimutatta, hogy a “kulturális javak birtoklása” és az iskolai teljesítmény közötti összefüggés még a család anyagi körülményei és a teljesítmény közötti összefüggésnél is szorosabb. (Magyarországon a “kulturális javakkal rendelkező” és “nem rendelkező” családok gyermekeinek olvasási teljesítménye között a nemzetközi átlagnál jóval nagyobb a különbség.¹³)

A mi vizsgálatunkból is egyértelműen kitűnik, hogy a családban található könyvek száma szoros kapcsolatban van a szülők iskolai végzettségével: ahol a szülők iskolai végzettsége legfeljebb a 8 osztály, ott jó, ha néhány könyv előfordul a családban, míg a felsőfokú végzettséggel is rendelkező családokban szinte általános az 50 könyv fölötti méretű “könyvtár”.

Mint azt a bevezetőben is jeleztük, a szakirodalomban jól dokumentált jelenség, hogy a magasabb szocio-ökonómiai hátterű fiatalok általában jobb teljesítményt érnek el a gondolkodóképességet vizsgáló teszteken. Például Csapó Benő kimutatta, hogy az induktív gondolkodás fejlődését – és így a tanulók képezhetőségét – jelentősen befolyásolja a szülők iskolázottsága.¹⁴ A szülők iskolai végzettségével meredeken emelkedő matematikateljesítményt tapasztaltak minden vizsgált életkorban a Monitor ’86 vizsgálatban.¹⁵ “Az iskola – úgy tűnik – hiába szeretne a társadalmi esélyegyenlőség ágense lenni” – jegyzi meg az adatokról Báthory Zoltán.¹⁶ A szocio-ökonómiai háttér (illetve a szülők iskolázottsága) és az intelligencia közötti összefüggést a mi vizsgálatunk is egyértelműen kimutatta: a szülők iskolázottságával egyértelműen nő a fiatalok teljesítménye az intelligenciatesztben. Különösen szembeszökő annak a 100 fiatalnak a rendkívül gyenge eredménye, akiknek egyik szülője sem végezte el a 8 osztályt, de nagy az “ugrás” a két következő csoport között is: a 8 osztályt végzett szülők gyermekeinek intelligenciája lényegesen jobb azoknál, akiknek csak az egyik szülője végezte el az általános iskolát. Azoknak a sorköteleseknek, akiknek a szülei középiskolát végeztek, lényegesen jobb az intelligenciája, mint a 8 osztályt végzett szülők gyermekeinek. A felsőfokú végzettségű szülők gyermekeinek a teljesítménye volt átlagosan a legjobb az intelligenciatesztben.

A nagy minta miatt a két szülő hatása külön-külön is vizsgálható volt. A várható eredményt kaptuk: mind az anya, mind az apa iskolázottsága hatással van a gyerek intelligenciájára, de az anya iskolai végzettsége – a felsőfokú végzettségűek csoportjától eltekintve – lényegesen jobban. (Teljesen iskolázatlan apa mellett például az anya iskolázottságának növekedésével a gyermek teljesítménye drasztikusan nőtt az alkalmazott intelligenciatesztben.)

Sok vizsgálat kimutatta, hogy az iskolázottabb emberek általában intelligensebbek, noha az iskola hatását a gyerek intelligenciájára nem is olyan könnyű kimutatni. Mindenesetre a mi vizsgálatunkban is a legalacsonyabb végzettségű fiatalok teljesítettek a leggyengébben az intelligenciatesztben. A vizsgálatunk ugyanakkor azt is kimutatta, hogy a szakmunkásképző intézetekbe kerüléskor kontraszelekciós hatások (is) érvényesülnek: a magas iskolázottságú szülők nem küldik a szakmunkásképző intézetbe gyermeküket, és a szakmunkásképző intézetek tanulóinak teljesítménye – többek között emiatt is – lényegesen elmarad a gimnazisták és szakközépiskolások teljesítményétől az alkalmazott intelligenciatesztben. Az a tény pedig, hogy a sorozáskor – azaz 18 évesen – a csupán általános iskolát végzett fiatalok átlagos intelligenciaszintje is meghaladja a szakmunkásképző intézetben végzett fiúk eredményét, azt mutatja, hogy számos intelligens fiatal, aki nem akart vagy nem tudott gimnáziumba vagy szakközépiskolába jutni, úgy gondolta, hogy a szakmunkásképző intézet nem nyújt számára elfogadható alternatívát.¹⁷

Az iskolai osztályzatok és az intelligencia közötti összefüggést vizsgáló kutatások a két világháború idején szoros (0,7 körüli) korrelációt találtak. Az iskolai osztályzatok és az intelligencia között a mi vizsgálatunkban is szoros az összefüggés az általános iskolában (r=0,5-0,6). A gimnáziumban és a szakközépiskolában ez az összefüggés lényegesen gyengébb (r=0,2), a szakmunkásképző intézetekben pedig gyakorlatilag elhanyagolható. Ez utóbbi jól magyarázható azzal, hogy ezekben az intézetekben a jó iskolai teljesítmény gyakran valamilyen manuális készséghez – és nem az általános intelligenciához – kötődik.¹⁸

Amint azt korábban említettük, az egyes településtípusokon eltérő a lakosság iskolázottsága. Láttuk, hogy az iskolázottsággal mért szocio-ökonómiai státus milyen jelentős hatással van a gyerek intelligenciájára, így nem meglepő, hogy az egyes településtípusokból származó fiatalok intelligenciatesztben nyújtott eredménye is jelentősen eltér egymástól: a kistelepüléseken lakók átlagos intelligenciája kisebb a kis- és közepes városokban lakókénál, és a nagyvárosi/budapesti lakosok átlagos intelligenciaértékei bizonyultak a legmagasabbnak.

Ha azonban a szülők iskolázottságának hatását kiszűrjük, akkor önmagában az, hogy a fiatal milyen településen lakik, nem mutat szignifikáns összefüggést az intelligenciával.

Gyakran felmerülő hipotézis, hogy a technikai környezet fejlettsége befolyásolja az intelligencia kialakulását. Érdemes tehát összehasonlítanunk a számítógéppel rendelkező és nem rendelkező vizsgálati személyek intelligenciáját.

Természetesen számítottunk rá, hogy szignifikáns eltérést kapunk, ám a kapott eltérés nagyságrendje így is meglepő: a számítógéppel rendelkező családban felnőtt gyerekek intelligenciája messze meghaladja a számítógéppel nem rendelkezők intelligenciáját.

Az eredmény értelmezésénél figyelembe kell vennünk, hogy ez a változó is nagyon erősen összefügg a család (iskolázottsággal kifejezett) szocio-ökonómiai státusával: a mi vizsgálatunk szerint is igaz, hogy az egyre magasabb szocio-ökonómiai státusú családokban egyre nagyobb valószínűséggel találunk számítógépet. Azokban a családokban, ahol egyik szülő sem fejezte be az általános iskolát, egyetlen esetben sem találtunk számítógépet, míg az olyan családokban, ahol mindkét szülőnek felsőfokú végzettsége van, az esetek 70 százalékában számítógépet is találunk.

Érdekes, hogy ott, ahol legalább az egyik szülő felsőfokú végzettségű, a számítógép megléte vagy hiánya nincs hatással a fiatal intelligenciájára. Ezt esetleg magyarázhatná az a gyakran emlegetett hipotézis, hogy a számítógép-használat elveszi az olvasástól az időt. Adataink azonban nem támasztják alá ezt a hipotézist. Azokban a családokban, ahol számítógép van, semelyik szocio-ökonómiai kategóriában sem találunk kevesebb könyvet, mint a számítógéppel nem rendelkezőknél. Ellenkezőleg, szinte minden kategóriában szignifikánsan több könyvet találunk a számítógéppel rendelkező családokban.

Az intelligenciát biológiai és környezeti tényezők együttesen határozzák meg.

A következő táblázat azt mutatja be, hogy a születéskori testsúlynak a sorozáskor mért intelligenciával mutatkozó összefüggése lényegesen lazább és öszszetettebb, mint például a sorozáskori testmagassággal mutatkozó összefüggése. Ez összességében arra utal, hogy az intelligencia biológiai meghatározottsága kisebb, mint a testmagasságé.

A születéskori testsúly és a születéskori testhossz között – természetesen – rendkívül szoros, 0,7-es korrelációt találunk.

A születéskori testsúly és a sorozáskori

* testmagasság közötti korreláció 0,3,

* testsúly közötti korreláció 0,2,

* intelligencia közötti korreláció 0,1.

A kérdés vizsgálatakor érdemes megfigyelnünk, hogy az intelligencia és a születéskori testsúly közötti fenti korreláció a teljes vizsgált csoportra vonatkozik. Ha azonban a vizsgált csoportot kettéosztjuk alacsony és magas szocio-ökonómiai státusú gyermekre, akkor azt találjuk, hogy még ez a rendkívül gyenge összefüggés is csak az alacsony státusú gyermekek esetében van jelen, magas státusú gyermekek esetében ilyen összefüggést nem találunk.

A születéskori testsúly és az intelligencia közötti összefüggés vizsgálatakor kiinduló feltételezésünk az volt, hogy az alacsony születési testsúly kedvezőtlenül befolyásolhatja a felnőttkori intelligenciát. E feltételezés vizsgálatakor természetesen figyelembe kell vennünk azt is, hogy a legalacsonyabb (0-2) szocio-ökonómiai helyzetű családokban a gyermekek születési súlya szignifikánsan alacsonyabb.

Sikerült kimutatnunk azt is, hogy a rendkívül alacsony születési testsúly csak alacsony státusú családban jár együtt alacsonyabb felnőttkori intelligenciával.

E jelenség egyik lehetséges magyarázata, hogy bár a rendkívül alacsony születési súly valóban hátrányos lehet az intelligencia kialakulása tekintetében, kedvező környezeti feltételek mellett ez a hátrány kiegyenlítődik.

A vizsgálatban részt vevők 19 élelmiszerfajtáról megadták, hogy azokat milyen gyakorisággal fogyasztják. Ezekből a válaszokból táplálkozási szokási kategóriákat alakítottunk ki oly módon, hogy megvizsgáltuk az egyes élelmiszerfajták fogyasztása közötti összefüggéseket.

Ezt követően faktoranalízis segítségével 3 táplálkozási kategóriát különítettünk el: gyorséttermi (hamburger, hot-dog, kóla, chips); egészséges (nyers zöldség, gyümölcs, tejtermék) és zsíros táplálkozást.

Mint várható volt, a táplálkozási szokások jelentősen eltérnek a különböző szocio-ökonómiai státusú vizsgálati személyek esetében.

A nagyon alacsony és a nagyon magas státusú fiatalok kevesebb gyorséttermi élelmiszert fogyasztanak – valószínűleg egészen eltérő okból.

Az alacsony és magas szocio-ökonómiai státusúak sokkal több zsíros ételt esznek.

A magas szocio-ökonómiai státusúak sokkal több egészséges élelmiszert fogyasztanak.

A fentiek ismeretében nem meglepő, hogy összességében az egészséges táplálkozás pozitívan (r=0,247), a zsíros táplálkozás negatívan (r= -0,19) korrelál, míg a gyorséttermi táplálkozás nem mutat összefüggést az SPM+ pontszámokkal. A táplálkozási szokások az alsó három szocio-ökonómiai státusú csoporton belül is összefüggést mutatnak az intelligenciával.

Írásunkban “csemegéztünk” a 18 éves, sorozáson megjelent fiatalok szocio-ökonómiai státusa és intelligenciája közötti összefüggések között. A vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy az alacsony szocio-ökonómiai státusú vizsgálati személyeknél lényegesen gyakrabban állapítható meg szignifikáns összefüggés a környezeti tényezők és az intelligencia között, mint a magas státusú személyek esetében.

A szülők iskolázottsága és a fiatalok intelligenciája közötti szoros kapcsolat arra figyelmeztet, hogy a leszakadó, nehéz helyzetű családok felzárkóztatása nem csupán a ma élő nemzedék élete szempontjából fontos szociális feladat, de a nemzet jövőjét meghatározó, égető társadalmi szükségszerűség.¹⁹

Az iskolázottság és az intelligencia közötti szoros kapcsolat nem bizonyítéka annak, hogy az iskola elősegíti az értelmi képességek fejlődését. További vizsgálatoknak kellene eldöntenie, hogy ez az összefüggés az iskola fejlesztő vagy csak szelekciós hatásának tudható-e be. Ez lényeges különbség az iskolarendszer társadalmi szerepének szempontjából. Ha az iskolarendszer képes az intelligencia fejlesztésére, ez arra utalna, hogy – jelenlegi formájában is – alkalmas lehet az elmaradottak felzárkóztatására, és hozzájárulhat egy igazságosabb társadalom megteremtéséhez. Ha azonban csak a fennálló viszonyok konzerválásának eszköze, akkor alapjaiban szorul megváltoztatásra.²⁰

A pszichológia kompetenciája egyrészt abból áll, hogy felhívja a társadalom figyelmét, hogy a változtatás útja az alacsony szocio-ökonómiai státusú emberek esetében a gazdasági körülmények alapvető megváltoztatása, ami viszont az iskolázottság szintjének jelentős emelése nélkül elképzelhetetlen.²¹ Másrészt abból, hogy megtalálja azokat a módszereket, amelyekkel a jobb körülmények között élők gondolkodóképessége is növelhető.

Tanulmányunkban csoportok közötti különbségeket vizsgáltunk. A feltárt összefüggések statisztikailag szignifikánsak. Tudatában vagyunk annak, hogy minden ember külön világ, csak rá jellemző élettörténete, személyisége, ismeretei, képességei vannak. A környezetünk befolyásolja, hogy mivé válhatunk, de ettől még megmarad az egyén felelőssége a saját sors alakításáért. Nehéz azonban a kitörés a társadalmi meghatározottságból. Ha azt akarjuk, hogy mindenki megvalósíthassa a benne rejlő lehetőségeket, akkor az emberek számára emberhez méltó körülményeket, feltételeket kell teremteni: olyan országot, amelyben mindenkinek lehetősége van rá, hogy iskolába járjon, és erre a családjától vagy ennek hiányában a társadalomtól kellő támogatást is kapjon. Ahol nem a létért folytatott elkeseredett küzdelemmel telik el a család élete. Továbbá olyan iskolát, amelybe érdemes járni, mert érdekes és fejlesztő.

http://jovonk.info/2014/09/18/tanulmany-magyar-fiatalsag-allapotarol