Társadalomvetület

A szakirodalomban is gyakran említett korrupciós kényszer, amikor az ügynök monopol döntési pozícióját kihasználva olyan szolgáltatásokért kér kenőpénzt, amelyekhez a kliensnek normális esetben joga lenne (extortion). Az ilyen típusú korrupció az egész magyar társadalmat áthatja, korrupt kapuőrök szedik a sápot szinte mindenkitől, átlagemberektől, kisvállalkozóktól és nagyvállalatoktól. Egy jól szituált középosztálybeli interjúalany például a következőket mondta:“A jogosítványhoz mindenképpen le kell fizetned az oktatódat és a vizsgáztatót, ezek egy csapatban dolgoznak. Az egyik kollégám pont most vizsgázott. Fizetett, mert nem akart négyszer visszamenni. Aki nem fizet, azt biztos, hogy meghúzzák, egyszerűen harminc méter után leállítják… és akkor újra be kell fizetned csekken, tehát jobban jársz, ha inkább tejelsz.”

Vannak esetek, amikor nem egy személy a kapuőr és a korrupció fő haszonélvezője, hanem egy egész szervezet. Egy családapa szerint “gyakorlatilag ma nagyon sok iskola, sőt, óvoda mellett működik már alapítvány. Ha az alapítványnak fizetek be és utána abból felújítják a tornatermet, akkor én jót csináltam, ugye? Az egy dolog, hogy nem önkéntesen fizettem be. Hiszen ezért veszik fel a gyerekemet, ha nem fizetsz, nem veszik fel.”

Sokszor szintén nem egyének, hanem maga az önkormányzat zsarol. Egy építési vállalkozó így mesélt erről: “Több munkát csináltunk mostanában Budapest egyik leggazdagabb kerületében. Itt sok ingatlant értékesítettek mostanában. Brutál nagy házak épülnek. Csak akkor kapsz építési engedélyt, ha az önkormányzat útépítő cége háromszoros piaci áron csinálhatja meg az infrastruktúrát az épület körül. Nem is nagyon titkolják a dolgot. Amikor bemész az önkrományzathoz engedélyért, akkor kerek perec megmondják, hogy csak így kaphatod meg.”

Kapuőrökkel az üzleti életben is gyakran találkozhatunk. Egy multiknak bevásárlóközpontot építő ingatlanfejlesztő említette a következő történetet: “Ott ül a multiban a külföldi anyacégtől iderakott menedzser, akinek semmi köze elméletileg Magyarországhoz, de még az is pénzt kér. Pár éve van Magyarországon, nem is tud magyarul, de beletanult itt az üzleti környezetbe, és akkor mondjuk egy ilyen egységért kér 60 millió forintot. Hiába vagyok megállapodva az anyacéggel. És mit tehetek, ha kell az üzlet? Viszem neki a 200 ezer eurót táskában. Na az már pénz. Nagy ereje is van.”

A főnök parancsára

A korrupciós kényszer gyakran hierarchikus szervezeti viszonyokba ágyazódva jelenik meg. Néha az illető felettese egyszerűen utasításba adja a korrupciót, máskor nincs kimondva a dolog, de a szereplő érzi, hogy mit várnak tőle főnökei. A kényszer ilyenkor szinte rutinszerűen felülírja a szakmai etikai normákat. Íme egy példa: “Egyik ismerősöm egy HR-es lány, akinek az a dolga, hogy összegyűjti és szelektálja az önéletrajzokat az állásinterjúra. A főnöke megmondta neki, hogy XY jelentkező egy nagykutya rokona és őt kell felvenni. Azt mondták a lánynak, hogy csak a nagyon gyenge önéletrajzokat válogassa ki, akik között a rokon szupertehetségnek fog tűnni. Mit lehet ilyenkor tenni? Ha nem teljesíted az utasítást, akkor már repülsz is a cégtől.”

Az utasítás a korrupcióra érkezhet egy politikai párt központjából is. A korrupciós kényszer és a pártfinanszírozás kapcsolatán túl a következő eset egy érdekes pártszervezési stratégiára is felhívja a figyelmet. A modell ugyanis meglepő hasonlóságokat mutat az üzleti élet “franchise” rendszerével, ahol a márka tulajdonosa a névhasználatért díjat számít fel, a napi profit kitermelése azonban a franchise-átvevőre hárul. Ezt a történetet egy politikában bennfentestől hallottam: "A helyi polgármestereknek többnyire előírja a pártvezetés, hogy mennyit kell a központba becsengetni egy év folyamán. Megmondják nekik, hogy te egy ekkora városban vagy, ez a pozíciód, ennyien vagytok. Tessék előteremteni x millió forintot és befizetni a pártközpontba. Az minket nem érdekel, hogy milyen mutyival szerzed meg a lóvét. Ja, és egyébként meg a saját kampányodra gyűjtögessél csak, ahogy tudsz.”

Rendszerhibák korrekciója

A korrupció sok esetben a rosszul működő állami intézményrendszer hibáinak kiigazítására szolgál. Az állami adminisztrációban például egyfajta túlélési stratégiaként is működik. A hivatalok felső-középszintű dolgozói kénytelenek korrupt informális hálózatokat kiépíteni maguk körül, bebiztosítva ezzel a kirúgásuk utáni jövőjüket. A módszer tulajdonképpen a végletekig átpolitizált állami szakapparátus bizonytalanságait próbálja meg csökkenteni. Egy minisztériumi középvezető mesélte: “Azt mondanám, hogy ez a középosztálybeli értelmiségi mutyi. Amikor gyakorlatilag kölcsönös szívességek működnek, te beadod az ajánlatodat, én meg elintézem neked, hogy nyerj. Persze nem pénzesítve, ez nem úgy működik, hogy hozod utána nekem a nejlonzacskóban a pénzt. A közbeszereztető azt nyeri ezzel, hogy a következő évben majd a másik ad neki munkát a magáncégénél. Ez egy nagyon fontos dolog Magyarországon, mert amikor jön a tisztogatás, és ‘98 óta minden új kormánnyal jön a tisztogatás, akkor valahová el kell tudni menni.”

Az igazságszolgáltatás intézményrendszerének rendkívül alacsony hatékonysága szintén korrupciót szül. Az üzleti partnerek sokszor kénytelenek a legális szerződések kikényszerítésére illegális eszközöket igénybe venni. Egy sikeres vállalkozótól hallottam a következőt: “Nézd, már az aláírt szerződés sem számít. Velem már többször volt, hogy mecsináltam a melót és utána röhögve azt mondták: nem fizetek, perelj be, majd nyolc év múlva kapsz valamit. Én mostanában azért is korrumpálok, mert ez nekem garanciát jelent. A csávó mindent el fog azért követni, hogy akár időben, akár előbb a cége kifizessen engem, mert ő is csak akkor kapja meg a kenőpénzét.”

Társadalmi és intézményi gyökerek

A fenti példákból jól látszik, hogy a szereplők racionális döntését hangsúlyozó "megbízó-ügynök" modellek csupán egy kis szeletét képesek megragadni a korrupciós játszmáknak. A korrupciót ugyanis nem minden esetben a közvetlen anyagi haszonszerzés motiválja, hanem sokszor hatalmi, szervezeti és intézményi beágyazódottságból fakadó kényszerek. A korrupció elleni harcban a döntéshozóknak és törvényalkotóknak nem elég pusztán a szigorúbb büntetésekre, magasabb jutalmakra, bonyolultabb szabályozásra, netán új ellenőrzési mechanizmusokra koncentrálniuk, hiszen ezek legtöbbször csak tüneti kezelések. A korrupció számos típusának ma Magyarországon az egyéntől független társadalmi és intézményi gyökerei vannak. Egy átfogó korrupcióellenes stratégia csak akkor lehet sikeres, ha figyelembe veszi és kezelni tudja ezeket a sajátosságokat.

Várhegyi Kálmán összeállítása