A hidegháború lezárása óta mintha megfeledkeztünk volna a nukleáris fenyegetettségről, pedig az atomfegyverek nagyon is léteznek.
A nukleáris fegyverek azok az eszközök, melyek miatt már lassan hetven éve vagyunk kénytelenek abban a tudatban élni, hogy az emberiség gond nélkül, gyakorlatilag bármikor képes lenne megsemmisíteni önmagát, és jó eséllyel az egész Földet is. Jórészt a nukleáris fegyvereknek köszönhető ugyanakkor, hogy a második világháború óta nem zajlott le globális fegyveres konfliktus. Mégis, szinte felfoghatatlan, képesek vagyunk legyártani őket, különösen, ha megvizsgáljuk, hogy pontosan mire is képesek.
Tudta például, hogy a valaha épített legnagyobb atombomba az 50 megatonnás (50 millió tonna TNT robbanóerejének megfelelő), szovjet gyártmányú Cár bomba, önmagában képes lett volna letarolni a fél Dunántúlt? Pedig csak feleakkorára sikerült, mint eredetileg tervezték.
Az első, kísérleti atombombát hatvankilenc éve robbantották fel Új-Mexikóban. Két bő héttel később, 1945 augusztusában, a történelemben először és utoljára be is vetették a legszörnyűbb ember által gyártott fegyvert két japán város Nagasaki és Hirosima ellen. Négy évvel később 1949-ben már kész volt az első szovjet bomba. Az ötvenes évek kétpólusúvá vált világában mindenki okkal készült a harmadik világháborúra. Ilyen, ma már komikusnak tűnő oktatófilmekkel nevelték például arra az amerikai ifjúságot arra, hogy mit tegyenek, ha meghallják a szirénákat, és meglátják a villanást.
A nukleáris világégéshez talán 1962 őszén állt az emberiség. A kubai rakétaválság bizonyította be véglegesen, hogy mennyire valóságos veszély az atomháború, ami egészen biztosan az ismert civilizáció végét jelentette volna. Ez után kezdődtek el az első egyeztetések a nukleáris fegyverek korlátozásáról. A fegyverkezési verseny mindennek ellenére még évtizedekig zajlott. Az első teszt, a Trinity és a mindennemű kísérleti robbantást tiltó, 1996-os teljes körű atomcsend-egyezmény, CTBT között eltelt fél évszázad alatt 2048 nukleáris robbantást hajtottak végre a világon az atomhatalmak, vagyis az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Franciaország, Nagy Britannia, és Kína. Azóta csak néhányat, India, Pakisztán, és Észak Korea.
Bár a hidegháborúval együtt a közvetlen nukleáris fenyegetettség korszaka is lezárult, rengeteg interkontinentális, és a középhatótávolságú, ballisztikus rakéta, pihen itt-ott a föld gyomrában, a nukleáris robbanófejeikkel együtt. Mi lenne, ha előkerülnének? Ha egy katasztrófafilm forgatókönyvének megfelelően egy őrült, gonosz diktátor nukleáris arzenálhoz jutna? Mi lenne, ha az ön otthonára támadnának atomfegyverrel? A rövid-, és hosszútávú hatásokat a Nuke Map (IDE kattintva éri el) segítségével ellenőrizheti.
A Nuke Map alkalmazást a Google térképét és adatait alapként használva Alex Wellerstein, nukleáris biztonsággal foglalkozó tudománytörténész készítette. Az amerikai kutató oldalán a világ bármelyik pontjára ledobhatunk egy tetszőleges nagyságú atombombát. Választhatunk előre meghatározott robbanóerejű szerkezetet a hirosimai „Little Boy”-tól, a valóságos apokalipszist előidéző szovjet Cárig, de magunk is beállíthatunk bármekkora töltetet. Megadhatjuk még, hogy a bomba a levegőben robbanjon-e, vagy a föld felszínén, beállíthatjuk a szél sebességét, és irányát. Aztán ha a „Detonate” – „Robbanás” gombra kattintunk a program kirajzolja, és leírja a támadás feltételezett hatásit. Áldozatokat kalkulál, kiszámítja a lökéshullám, a hősugárzás, és a radioaktív sugárzás határát. Így nézne ki például, ha a Hír24 szerkesztőségére hullana egy olyan, 20 kilotonnás bomba, mint amilyet Nagasakira dobtak le az amerikaiak 1945 augusztusában. Hátborzongatóan rémisztő grafika.
Hir24
