Több ezer lengyel és német környezetvédő aktivista és helyi lakos élőláncot alkotva tüntetett a lengyel-német határon a Lengyel Energetikai Csoport (PGE) országos áramszolgáltató cég által létesítendő barnaszénbányák ellen – közölte vasárnap a wnp.pl lengyel gazdasági hírportál.

A hírportál az előző esti tüntetés szervezőinek beszámolójára hivatkozva azt írta, hogy Gubin közelében 7500 ember alakított élőláncot.

A PGE Lengyelországban Gubin és Brody területén létesítene szénbányát. Németországban pedig – a Rzeczpospolita című napilap értesülése szerint – már jóváhagyták a Cottbus és Görlitz környékén működő bányák kiterjesztését.

Donald Tusk miniszterelnök májusban éppen Gubinban jelentette ki, hogy a PGE bányaépítési terve része az ország energiabiztonsági stratégiájának.

A wnp.pl arra is emlékeztetett, hogy a nyugat-lengyelországi barnaszénbányák tervei ellen nem először tüntettek. Az előző tiltakozó akciót április 8-án tartották a varsói miniszterelnöki hivatal előtt.

A beruházás ellenzői nem értenek egyet a bányanyitással, mert az 2-3 ezer ember áttelepítését és 15 falu lerombolását vonná maga után, valamint a falvakhoz tartozó szántóföldek és erdők kiirtását. A bányalétesítési tervek támogatói viszont egyebek között azzal érvelnek, hogy a beruházás kétezer új munkahelyet jelent, és az önkormányzatok is jelentős többletjövedelemhez juthatnak.

A lengyel rádió által közzétett adatok szerint az érintett területen 1,6 milliárd tonna barnaszéntartalék található.

A Rzeczpospolita úgy tudja, hogy az eddig még nem engedélyezett bánya építése 2018-ban indulna, és a kitermelt szenet a 2025-2030 között felépítendő gubini erőmű használná fel.

A határ másik oldalán a Vattenfall társaság tulajdonában lévő Jänschwalde erőmű 3 ezer megawattos gyártókapacitással rendelkezik.

Lengyelországban a zöld aktivisták már több ízben tartottak sikeres tiltakozó akciót. A Rospuda-völgy védelmében például – az uniós szervekhez is folyamodva – 2007-ben megakadályozták a Via Baltica autópálya Augustów környéki szakaszának felépítését. (MTI)

Bal-Rad komm: “Zöld aktivisták”. Ez a szó olyan szépen néz ki, de sokszor messze nem azt jelenti, hogy ezek a többnyire liberális aktivisták annyira szeretnék a természetet, – vagy az állatokat. Szerintük autópályákra nincs szükség, (menjél vonattal, vagy biciklivel, – amúgy is nagy divat ez nyugaton.)

De széntüzelésű, vagy atomerőművekre sincsen szükség szerintük, (hiszen mi is lenne akkor a nyugati olajlobby hatalmas bevételeivel, az egekig emelhető üzemanyagáraikkal?) – Fizetgetik is titokban a zöldeket. Pontosabban álzöldeket.

És ne mondja senki, hogy ezeket a beruházásokat csak ilyen környezetromboló módon lehet megvalósítani, – na persze, ha az előbb említett háttér elterjeszti ezt a médiáiban, – akkor a legtöbb birka el is hiszi.

B-R