Az elmúlt napokban állítólag 25,8 milliárd forintot utalt át az Európai Bizottság a magyar kormány által beadott költségnyilatkozatok alapján.

Április végén egy nem nyilvánosnak szánt brüsszeli levél került be a médiába, miszerint az Európai Bizottság a magyar pénzelosztó rendszer átalakítása miatt nem akarja kifizetni a kormány által beadott számlákat, és az uniós pályázatok brüsszeli pénzelése leállt, azokat a magyar kormány az adófizetők pénzéből finanszírozza.

A Miniszterelnökség tagadta, hogy fennakadás lenne a brüsszeli pénzek kifizetésében. Majd nyilvánosságra jutottak információk arra vonatkozóan, hogy a kormány április óta nem is küldi a számlákat az Európai Bizottságnak, vagyis az Orbán-kormány a felelős azért, ha Brüsszel nem fizet.

Lázár János július végén utasította az államkincstárt, hogy visszamenőleg küldje el az összes, április 15 óta el nem küldött számlát Brüsszelnek. Azt megelőzően a kormány a saját maga által okozott fennakadást kihasználva látszólag Brüsszel ellen pozícionálta magát az EP-választásokon, vagyis az uniós programok finanszírozásának beszüntetését belpolitikai előnnyé kovácsolta azzal, hogy indokot koholt, aminek alapján Brüsszelre lehet mutogatni.

Most, hogy közelednek az önkormányzati választások, a kormánynak minden forintra szüksége van, többek között a Fidesz-kampány legnagyobb felvonása, a közmunkaprogram átmeneti felpörgetése miatt.

http://www.hidfo.net/2014/08/18/orbanek-megint-trukkoznek-brusszeli-penzekkel