Ötvenhárom kamerával bővíti az önkormányzat a Nyíregyházán működő térfigyelő rendszert, ezzel megduplázza a városban működő térfigyelő kamerák számát. Az érkerti városrészben 16, az örökösföldiben 18, a Huszár-telepen 19 új kamerát szerelnek fel, ezzel összesen 94 kamera lesz majd a városban. A megfigyelő rendszert a rendőrség által javasolt elosztásban szerelik fel. Az önkormányzat szerint a bővítés célja, hogy megóvják a vandáloktól a felújított köztereket, valamint a rendszer "részt vesz a bűncselekmények megelőzésében". Az önkormányzat szerint még idén ősszel tovább bővítik a hálózatot.

Az Orbán-kormány jelentős erőfeszítéseket tesz a közterek megfigyelésére, az elmúlt hetekben Budapest köztereinek bekamerázására is lépéseket tettek. A bejelentés szerint összesen 182 kamerát szerelnek fel Józsefváros területén, ami 98%-os lefedettséget biztosít majd.

Az ilyen kamerarendszer telepítését az utcai bűnelkövetések visszaszorításával indokolják. Ugyanakkor a nyugati országokban már elterjedt ez a módszer, ami statisztikailag igazolhatóan nem javítja a közrendet, és a bűnesetek mindössze 3%-ának felderítésében nyújt segítséget. A Budapesten telepített kamerák a Nemzetbiztonsági Szakszolgálathoz vannak bekötve, de aligha elképzelhető, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok zsebtolvajok felkutatásával fognak foglalkozni. A kamerarendszer viszont alkalmas a nyugati országokban használt arcfelismerő programok használatára, egy ilyen térfigyelő kamera konkrét keresett személy esetén 19 kilométerről képes felismerni valakit egy fotó alapján, a rendszer pedig valós időben jelzi a célszemély tartózkodási helyét. A hatóságok számára minden állampolgárról van képi anyag, a személyi igazolvány, vezetői engedély képe elegendő ahhoz, hogy a kamerarendszer megtalálja a célszemélyt.

A VIII. kerület arcfelismerő kamerákkal ellátása egy olyan lépés, ami az ott uralkodó állapotok miatt az általános megfigyelés elfogadtatására alkalmas. Sokan egyetértenek a kormány lépésével, mert azt gondolják, hogy ez a köz javát szolgálja. Csakhogy Magyarországon már most is másfélszeresen túltelített a börtönrendszer. Kisebb bűncselekmények elkövetése esetében elfogás esetén is azonnali szabadon engedéssel számolhat a elkövető, mert a hatóságok egyszerűen nem tudják hova elhelyezni. Ezen a helyzeten nem változtat az arcfelismerő kamerák telepítése. Még több bűnözőt fognak el, - és még többet elengednek. Miközben a bűnözési statisztikák egyértelműen nem fognak javulni (a bűnözők nagy része börtön híján továbbra is szabadon van), a hatalmi elit egy olyan eszközrendszerhez jut, ami alkalmas a lakosság teljes megfigyelésére.



http://www.hidfo.net/2014/08/14/nyiregyhazan-megduplazzak-terfigyelo-kamerak-szamat