A Financial Times egy uniós tisztviselőre hivatkozva azt állítja, az Európai Unió próbál nyomást gyakorolni azokra a dél-amerikai országokra, melyek betöltetnék a nyugati szankciók miatt keletkező piaci űrt és nagymennyiségben kezdenek szállítani mezőgazdasági termékeket Oroszországba.

Az idézett forrás szerint az Európai Unió tárgyalásokat kezdeményez azokkal az országokkal, melyek behelyettesítik a kieső európai exportot az orosz piacon. Először Brazíliát és Chilét keresték meg azzal az indokkal, hogy ne használják ki a "nem fair" előnyös helyzetet az ukrán helyzet miatt.

A forrás azt is említette, hogy az Oroszország által behozatali tilalommal sújtott térségek, az Európai Unió, az Egyesült Államok, Norvégia és Ausztrália nagyvállalatai próbálnak új szerződéseket kötni az orosz importőrökkel, vegyes vállalatok létrehozásával igyekszenek megkerülni a jövedelmező üzletet fenyegető diplomáciai helyzetet.

Az ITAR-TASS hírügynökség szintén brüsszeli forrásra hivatkozva elmondja, hogy az EU egyértelműen nem az Oroszországba irányuló dél-amerikai mezőgazdasági termékekre való igény miatt kezdeményez tárgyalásokat, hanem politikai jellegű tárgyalásokat akar kezdeni, vagyis nyomást gyakorolna a dél-amerikai országokra. Az Európai Unió nem vásárolná fel a dél-amerikai termékeket és kompenzációt sem adna a Brazília, Chile számára jövedelmező üzletek felbontásáért, egyszerűen annyit akar elérni, hogy azok ne értékesítsenek az orosz piacra. Mivel ezek az országok többnyire függetlenek az atlantista befolyástól, az EU tárgyalásai eleve kudarcra vannak ítélve, megmaradnak sikertelen próbálkozásnak.

Az Oroszországi Föderáció augusztus 7-én tiltotta be több különböző élelmiszeripari ágazat termékeinek importját azon országok számára, melyek követik Washington oroszellenes szankcióit. Brüsszelben komoly aggodalmakat okoz, hogy a beszállítást egyik napról a másikra leállították, a betiltott termékek már másnap reggel nem jutottak át az orosz határon, több, az atlantista befolyástól független ország vállalatai pedig azonnal jelentkeztek, hogy termékeikkel, terményeikkel belépnének az orosz piacra.

A nyugati szankciók valós piaci hatása így egyelőre annyi volt, hogy az Európai Unió, az Egyesült Államok, Norvégia és Ausztrália nagyvállalatai jelentős bevételtől esnek el, amit viszont senki nem jelentkezett kipótolni.

http://www.hidfo.net/2014/08/12/sikertelen-bosszu-az-eu-nyomast-gyakorolna-del-amerikai-orszagokra