Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

A Lukoil kivonul

2014. augusztus 06. - Andre Lowoa

Oroszország második legnagyobb olajipari cége, a Lukoil kivonul Magyarországról, Szlovákiából és Csehországból, eladva az érdekeltségeit. A magyar kutakat és egyébb eszközöket a MOL vásárolja meg. A hivatalos indoklás szerint "A Lukoil optimalizálni próbálja a pozícióját a kőolaj üzletágban." - fejtette ki Vagit Alekperov Lukoil vezér egy sajtótájékoztatón.

Hídfő.net | A Lukoil kivonul

A Lukoil 2014 júliusában jelentette be, hogy eladja az osztrákoknak a Kelet-Ukrajnában található 240 töltőállomást, miután a Jobb Szektor fegyveresei több állomásról is fizetés nélkül vitték el az üzemanyagkészletet. A Lukoil szerint nincs szükségük ezekre a kockázati tényezőkre, inkább jobban az orosz és a távol-keleti piacra fognak koncentrálni. Lefordítva ez annyit jelent, hogy nem óhajtanak ez európai energiahordozók árversenyében résztvenni, se saját magukat profitkockázatnak kitenni az ukrajnai események miatt, hanem inkább a biztos távol-keleti piacot választják, ahol a kínaiak jelenleg mindenkinél jobb árat adnak az üzemanyagért és a kőolajért.

http://www.hidfo.net/2014/08/06/lukoil-kivonul




Vége az olcsóbb üzemanyagnak – Elmegy Közép-Európából a LUKOIL

5792214847_968df36251_b

Vége az olcsóbb üzemanyagnak – Elmegy Közép-Európából a LUKOIL

A LUKOIL megállapodást írt alá a magyar MOL Nyrt.-vel és Norm Benzinkút Kft-vel, amely értelmében 138 töltőállomást ad el Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon.

A tranzakciókat az év végéig valósítják meg. Az összegeket nem hozták nyilvánosságra. A MOL Nyrt. leányvállalata, a Slovnaft Ceska Republica a LUKOIL 44 benzinkútját veszi meg Csehországban. A Norm Benzinkút 75 töltőállomást vásárol Magyarországon, és 19-t Szlovákiában.

Korábban a LUKOIL az osztrák AMIC Energy Management GmbH-nak adta el az Ukrajnában levő benzinkútjait. Ennek okául az szolgált, hogy a radikális Jobb Szektor blokkolta a töltőállomásokat, és az, hogy a kőolajtermékek értékesítése Ukrajnában 42%-kal csökkent.

A Lukoil Magyarország Kft. a magyarországi üzemanyag-kiskereskedelmi piac ötödik legnagyobb szereplője volt. A társaság 2003-ban jelent meg Magyarországon, növekedése részeként 2008-ban megvásárolta a Jet-kúthálózatot a Conocótól. Részben romániai és bulgáriai finomítóiból érkezett áruval látta el a hazai piacot.

Tavaly 75 töltőállomást üzemeltetett, de a cégbírósági adatok szerint 81 telephelye van – ez nem mind benzinkút. A Lukoil, szemben a hazai üzemanyag-kiskereskedők többségével, két, kisebb egység kivételével maga foglalkoztatta a töltőállomások dolgozóit. – Talán éppen ez volt az oka annak, hogy a LUKOIL kutak általában tiszták, rendezettek voltak, sok helyen eldobható műanyag kesztyűt adtak a tankoláshoz.

A magyar autósok előszeretettel is tankoltak a LUKOIL állomásain, hiszen, ott általában 10 Ft-al olcsóbban vásároltak, mint a MOL-nál, ráadásul barátságosabb és rendezettebb körülmények között. – A LUKOIL-nál vásárolt üzemanyag is jó minőségű volt.

Ettől szabadítottak meg minket sikeresen az Oroszországot célzó szankciók, – melyek bár még a LUKOIL-t nem érintik közvetlenül, – de nagy valószínűséggel fogják.

Várhat ránk a MOL pénzéhsége, a méregdrága kútjainak még méregdrágább szolgáltatásai, toalettjei, éttermei, – hihetetlenül horribilis árakon. – A fent említett tranzakció létrejöttével a Mol csoport piaci pozíciója tovább erősödik, – az országban lassan mindent visz. És ráadásul a vezérigazgató kijelentéseiből arra következtethetünk, – hogy még több és még több kutat vásárolnak fel, lassan egyeduralkodóként az egekbe felverve az üzemanyagok árát.

De nehogy aztán egyszer, ahogy a Jobb Szektor a LUKOIL-t, – a MOLT-t is blokkolják majd sorozatosan az üzemanyagárakkal elégedetlen autósok, kamionosok.

Bal-Rad

süti beállítások módosítása