Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Fodor Gábor pártja Bodnár Zoltánt jelöli főpolgármesternek

2014. augusztus 03. - Andre Lowoa


A magyar emberek rövid emlékezetére alapozva kerülhetett sor erre a jelölésre. Volt bőven sajtója évekkel ezelőtt Bodnárnak, mert egészen elképesztő dolgai voltak. Utána jártunk az interneten, találunk-e valamit róla a "régi szép időkből". Könyvtárnyi anyag van fönt, mi a vaskosabbak közül mindössze kettőt ide idézünk.
 

Fotó: wikipedia


1.) "Szász Károly PSZÁF elnök 2003 nyarán történt megveretése után kapott fokozott figyelmet a Pannonpast ügyében végzett PSZÁF vizsgálat. Ebből kiderült, hogy a K&H Equities jelentős szerepet játszott a Pannonplast Rt. részvényeinek szabálytalan felvásárlásában, amelyet érthetetlen módon részben az Állami Autópálya-kezelő Rt. finanszírozott. Közben a K&H belső ellenőrzése során is napvilágra került számos visszásság, többek között, hogy az Equities irreálisan magas hozamú befektetéseket ajánlott potenciális ügyfeleinek." (Forrás: wikipedia)Az Állami Autópálya-kezelő Rt. vezére ebben az időben Bodnár volt...

2.) Az állami pénzek Gyurcsányi segítségével folyó hűtlen kezelése, a korrupció, a törvénytelenségek és lopások (amit "Kulcsár-ügy" néven bagatellizált el az ávós félrevezetési művelet) egyik főszereplője, ahelyett, hogy évekre börtönben ücsörögne, él, mint Marci hevesen - írta egy fórumozó.

"Magasabb apanázs jut Bodnár Zoltánnak, az Eximbank vezérigazgatójának, aki tavaly 78,2 millió forintot vághatott zsebre. Bodnár korábban a Nemzeti Autópálya (NA) Rt.-nél volt vezérigazgató, s ekkor robbant ki a K&H Bank brókerbotránya, amelybe az ügyben szereplő állami pénzek miatt az NA Rt. is belekeveredett." - írta a Magyar Nemzet.

A Kulcsár-ügy kirobbanása idején járta be az országot az a híres fotó, amelyen Lamperth Mónika akkori belügyminiszter férje együtt iszogat a maffiával. Arra a riporteri kérdésre, hogy miért koccintott a férje a maffiával, azt a szellemes választ adta, hogy azért, mert pohár volt a kezében. Ennyivel a dolog el is volt intézve!

Akinek van hozzá gyomra, keressen továbbiakat erről a "nagyszerű" főpolgármester-jelöltről.

Remélhetőleg a főváros választópolgárai nem veszik be a kampányban a hantáit. Fodor Gábor ki tudja, hány tagú pártjának jár az állami támogatás, és szedi immár a fizetést a magyar országgyűlésben, mint országgyűlési képviselő. Egyedül ő nem szavazta meg a devizahitelesek megsegítését lehetővé tevő törvényt. Nem ártana nem elfelejteni neki ezt a gyalázatos tettét. Bár annyi mindent elfelejtettünk már... Például azt számon kérni, hogy miért nem történik meg az elszámoltatás és a felelősségre vonás? Miért nem ismerhetjük meg az ügynöknévsort, és az olajaktákat?

A Szabad Demokraták Szövetségét, Fodor előző pártját úgy számolják föl, hogy több mint egymilliárd forint hitel- és egyéb tartozás marad a magyar adófizetők nyakán. A felszámolás hosszadalmas lesz, és még jön az egymilliárdhoz, mert a felszámolónak addig jár a havi apanázs, amíg nem zárja le a felszámolást. A Malév felszámolása is tart ugyanezen okból évek óta.

Amint a felszámolások megtörténnek, az elkövetők különböző neveken már úgy burjánzanak az ország testén, mint a tarack, vagy ahogy a liberális pártok.Bodnár programja egyelőre annyi, hogy szidja a kormányt (amelyik elég sok lehetőséget adott neki, de elszámoltatni és felelősségre vonni "elfelejtette" őt is!) és a főváros vezetését. Saját viselt dolgait ő is figyelmen kívül hagyta, és dübörögne tovább a magyar adófizetők pénzével játszadozva. A kecske esete a káposztával...

A Fodor-féle párt programját Bodnár írja, erről bővebben ITT !

Isten megóvhatná végre az ilyen alakoktól Magyarországot! Van bajunk náluk nélkül is pont elég!

Békéscsaba, 2014. augusztus 3.

Anton - sokkaljobb.hu

Emlékeztető: "A globális SZDSZ lokális terrorosztagai lassan harminc éve zajló ultraliberális diktatúrájukkal először minden elképzelhetőnél mélyebb lelki, erkölcsi, szellemi, fizikai és anyagi nyomorúságba lökték a magyarság jelentős részét és a cigányság egészét. Majd az így előálló, spontán polgárháborús gyúanyaghoz most elkezdik adagolni a szikrákat. Végtelen cinizmusukkal mindeközben még arra is ügyelnek, hogy önmagukat "jogvédőknek" álcázva úgy tüntessék fel, hogy éppen ők azok, akik a helyzet rendezésére egyedül képesek." (Részlet Bogár László: Polgárháború külföldi megrendelésre? című írásából)

Kapcsolódó:
   Egy hazai nagyberuházás a korrupció melegágya
   Rogán adócsalónak is adott áron alul ingatlant
   Orbánnál is többet keres az álláshalmozó helyettes államtitkár
   Egymás tenyerébe csapott az Orbán család két barátja
   Próbálja meg egy levegővétellel elmondani, mi lesz Farkas Flórián feladata!
   Eljárási kegyelem Farkas Flóriánnak: Elsikálva
   A rejtett erőforrás, Isten ajándékai és a Jobbik - nyílt levél Orbán Viktornak
 

süti beállítások módosítása