Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Kazettás bombák és ballisztikus rakéták a civil lakosság ellen

2014. augusztus 02. - Andre Lowoa
Az ukrán hadsereg augusztus elsejének éjjelén bevetette a BM-27 "Hurrikán" kódnevű nehéz rakéta sorozatvető rendszerét Luganszk ellen. A 220 mm űrméretű rakétákból a 9M27K típusúakkal lőtték a város lakott területeit. A megnevezett rakéta 1,8 kg tömegű kazettás robbanótesteket juttat a célba, melyekből 30 kilogrammnyi van egy-egy rakétafejben. A rakétafej a célpont felett robban és elszórja a másodlagos robbanótölteteket, melyek nagyobb területen szétszóródva komoly pusztítást tudnak okozni élőerőben és a könnyen páncélozott katonai eszközökben, járművekben. A célok között szerepelt az áramellátást biztosító transzformátorház is. Az ukrán tüzérség a közműhálózat központi egységeit támadja az utóbbi időben, mint ahogy tette Szlavjanszk esetében is, hogy a helyi lakosság és a fegyveres ellenállás helyzetét megnehezítsék.

Nyugati források is megerősítették, hogy az ukrán hadsereg a konfliktus övezetébe, ezen belül Kramatorszk városa közelébe vezényelt három egységnyi OTR-21 Tochka (SS-21 Scarab)  nevű ballisztikus tüzérségi rakétavető rendszert. A rakéta 482 kg robbanótöltetet képes a célba juttatni, maximum 185 km távolságban. Ez a rakétafegyver nem számítható a precíziós eszközök körébe, legjobb esetben is 70 méter a szórása.

A Donyecki Népi Köztársaság vezetőinek csütörtöki sajtótájékoztatóján Igor "Sztrelkov" Girkin arról tájékoztatta a sajtó munkatársait, hogy az ukrán katonai vezetés valószínűleg a Milícia által ellenőrzött területen lévő szennyvíztelepeket veszi majd célba. Ha támadás éri ezeket, akkor az ott tárolt jelentős mennyiségű klór és ammónia égés melletti szabadba jutása ezrek halálával járó vegyi katasztrófát okozhat.
Kijev célja, hogy a felkelőket terrorszervezetté nyilvánítsa, ezért bármilyen jellegű, a konfliktus zónájában történő tömeges és váratlan halálesetet igyekeznek ennek megfelelően felhasználni, és akár előidézni is.

http://www.hidfo.net/2014/08/02/kazettas-bombak-es-ballisztikus-raketak-civil-lakossag-ellen
süti beállítások módosítása