A négykerék- - esetleg még több – meghajtású terepjáró autók látványa az idősebb korosztályt az elmúlt világháború szomorú eseményeire emlékezteti. Az akkor, az emberiség megtizedelését elősegítő járművek a nagy világégés után feledésbe merültek. De csak addig, amíg újra fel nem lángoltak a harcok a világ több pontján. A józanabb gondolkodású autógyártók azonban egy idő után arra is rájöttek, hogy mennyire célszerű akár a mező- vagy erdőgazdaságban használni egy olyan autót, amely képes árkon-bokron, mocsárban vagy sziklás talajon is biztonságosan közlekedni. És megindultak a tervezések.

Nem kétséges, hogy az amerikai Jeep mechanikus tulajdonságainak a felülmúlására sokan törekednek. Egyre több autógyártó dob piacra olyan luxuskivitelű kocsit, amely már semmiben sem emlékeztet a hajdani járműre.

Itt van például a szovjet Niva. A togliattiak járműve igen jól sikerült példány, és nyugaton egyike a legkelendőbb terepjáró autóknak. A szocialista országokban a többi kitűnő szovjet terepjáró mellett, egyre több autógyártó ismeri fel a lehetőségét annak, hogy milyen óriási gazdasági haszna van az ilyen jellegű kocsiknak. Sok, nagyon sok személyautó megy idő előtt tönkre azért, mert – más híján – kénytelen a rossz úton is közlekedni. Aki már látta például a román ARO-10-et, méltán mondhatja el róla, hogy kitűnő készítmény, noha messze van még profi társaitól. Keleten és nyugaton, északon és délen, a szakemberek és a felhasználók rájöttek arra, hogy ezek a járművek ma már egyes területeken kifejezetten nélkülözhetetlenek.

A terepjárókkal kivágott fát lehet húzni, lehet árkokat, gödröket ásni és még sorolhatnánk mi mindenre lehet használni. Sokan hobbiból tartanak ilyen kocsit, noha egy-egy gyártmány ára bizony majd kétszerese egy hasonló hengerűrtartalmú, nem terepjáró járműnek.

A japánok előretörése ebben a műfajban is megkezdődött. A Suzuki például legutóbb egy olyan terepjárót készített, amely fogyasztás tekintetében alaposan ráver az eddigiekre. A negyven lóerős, nyolcszáz köbcentis motor igen nagy kátyúból képes a kocsit kimozdítani, és csak nyolc-kilenc litert iszik száz kilométeren. Természetesen vannak luxuskivitelűek, pompás, káprázatos járművek, amelyekből már csak a fürdőszoba hiányzik. No de ez csak egyik-másik példányra jellemző. A többség a szolidság, és főleg a megbízhatóság jelképe.

Az idei nyáron ugrásszerűen megnőtt a terepjárók száma. Európa útjain számos kocsit lehetett látni alaposan megrakodva úgy, hogy attól a raktehertől egy szériaautó bizony a földre ült volna. Ám a terepjáróknak meg se kottyant a rakomány súlya. Hogy létjogosultságuk van (lesz) e kocsiknak, az nem kétséges.

Remélhetőleg csak békés célokra, de a háborós szolgálat is szép erény, ha jó ügyet szolgál...