A szülők – az anyák mellett ugyanis az apák is helytálltak az oldalvonalon - eltökéltsége valószínűleg meglepte a Nagyszőlősi Hadkiegészítő Parancsnokság tisztviselőjét, illetve a két hivatalos küldöttet; a 4 órás útlezárás időtartama alatt számtalan párbeszéd folyt a lehetséges megoldásokról – ám érdemi döntés nem született. A cél elérése, hogy ne vigyenek el több helyi fiút katonának, egyelőre, kétséges. Nemcsak azért, mert a nagyszőlősi hatóságok egymásnak ellentmondó információkat közöltek, de azért is, mert a családok többsége már nem hisz az ígéretekben!

Mint azt tudni, Kárpátalján napok alatt futótűzként terjedtek el a behívásokról szóló rémhírek. A magyar családok körében sorsdöntő kérdéssé vált: cselekedni vagy hagyni elmenni a fiúkat katonának, akiket kivezényelhetnek a kelet-ukrajnai hadszíntérre. Nincsenek pontos információi a szülőknek, csupán arra a szóbeszédre és tapasztalatokra támaszkodhatnak, melyek igazolják, hogy Kárpátaljáról több magyar férfi is tartózkodik a háborús övezetben. Bár a hatóságok szerint senkit nem vihetnek el akarata ellenére - ez az önkéntesség elve -, a valóságban mégis kézbesítik a katonai behívókat azoknak is, akiknek nincs szándékában családját hátrahagyva elmenni messze idegenbe.

Tiszaújlakon zömmel magyarok jöttek el; a közel félezer főt számláló tömeg békés, de látványos megmozdulással jelezte, hogy itt az ideje szót emelni a besorozásoknál tapasztalt törvénytelenségek ellen. Szomorú, hogy a demonstrálók között 4-5 éves gyerekek is voltak táblával a kezükben, melyre rá volt írva: „Ne vigyék el apát!” De nemcsak az apjukat féltő lányok, hanem a férjükért reszkető feleségek is nyíltan vállalták a szembeszegülést; „Nem akarunk háborút!”, „Ne vigyék el fiainkat” feliratok hűen tükrözik a jelenlegi feszült állapotot Kárpátaljának ebben a régiójában is. A rendbontásban nem érdekelt, de béke és nyugalom után sóvárgó nők Tiszaújlak központját három irányból zárták le, nem engedve senkit át. A feltartóztatott autósok egy része békésen várakozott oldalra állítva kocsiját, másik részük visszafordult; de akadt olyan járművezető, aki a magyarok ellen kifakadva üvöltözött, hogy vinnék el őket golyófogó katonának!!! A kamionsofőrök mutatták a legnagyobb megértést az ügyben; akadt, aki szolidaritását kifejezve kitette az ablakába az egyik tiltakozó tábláját is: „Békét akarunk!”

A demonstrálók petíciót írattak alá az emberekkel a tiltakozásukat hivatalos formába öntve, amit a jelenlévők aláírtak és át is adtak a hatóságok embereinek. A szülők és feleségek igyekeztek minél többet megtudni a behívásokról; konkrét eseteket tártak fel a Nagyszőlősi Járási Hadkiegészítő Parancsnokság tisztviselője előtt. Az aggodalom jól érzékelhető volt; a kérdések özönéből kiviláglott, hogy a családok többsége nincs tisztában a sorozásra vonatkozó törvénypasszusokkal. Sajnálatos tény, hogy felvilágosító munka nem erőssége az ukrajnai vezetésnek; így sok álhír terjeng szóbeszéd formájában nemcsak az emberek között, de a világhálón is. A tiszaújlaki tiltakozásnak figyelemfelhívó szerepe van; miszerint a kárpátaljai családok nem engedik gyermekeiket Kelet-Ukrajnába katonának! Ezt szerették volna megértettetni az illetékesekkel, de egyelőre nem tudni, hogy sikerült-e elérni a célt. Este 7 órakor a tömeg feloszlott azzal a megegyezéssel, hogy péntek délután 3 órakor ismét találkoznak az emberek ugyanazon a helyszínen; akkor –az ígéret szerint!- Kárpátalja kormányzója személyesen fog választ adni az égetően fontos kérdésre: Visznek el még katonát Kárpátaljáról?

Ugyanis minden ember gondolatait az köti le az utóbbi 24 órában, hogy várhatóak-e még katonai behívók? Amíg nincs konkrét válasz és garancia az ígéretek betartását, a szülők tervezik a további megmozdulásokat. Az anyák kiállása gyermekeikért nem ismer határokat; ha nem állítják le a kényszersorozást Kárpátalján, a főként magyarok lakta falvak – Tiszabökény, Péterfalva, Tiszaújlak- kordonnal elzárják településeiket péntek estétől.