Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Újvilágrend módszertan 1.: Az ellenzéki erők létrehozása és megerősítése

2014. június 15. - Andre Lowoa
Az amerikai rendszerváltó tervek első szakaszában nincsen különösebb különbség a hatalomváltás szavazó urnákkal vagy alkotmányellenes módon történő megvalósításában. Ezeknek az eljárásoknak és módszereknek zömét a II. Világháború után dolgozták ki azzal a céllal, hogy elkerüljék a baloldali erők hatalomra jutását Európa és Ázsia megszállt országaiban. A módszerek közt szerepel konzervatív politikai pártok, diákszervezetek, szakszervezetek és tömegtájékoztatási eszközök alapítása és pénzelése, valamint egy igen jól megszervezett és megfizetett propagandahadjárat végrehajtása úgy az áldozatul kiszemelt országban, mint a helyi, nemzetközi és amerikai tömegtájékoztatásban.


A fentiekre jó példa a háború utáni Itália. Ekkor Franciaországban és Itáliában az "American Federation of Labor" (szakszervezeti szövetség az Államokban...a ford.) ügynökeit használták fel arra, hogy a helyi nem kommunista irányítású szakszervezetek közvetítésével pénzeljék a konzervatív jelölteket és politikai pártokat. Az 1946-os választásokon azonban szavazattöbbséget szereztek a szocialisták és a kommunisták. (Azóta szerepel Olaszország címerében az ötágú vörös csillag...a ford.) Az 1948-as választásra készülve egyesítették erőiket, és megalakították a Népi Demokratikus Frontot. Az USA a katolikus egyházzal karöltve nagyarányú propagandahadjáratot folytatott olyan olasz-amerikai hírességek bevonásával, mint Frank Sinatra. Kinyomtattak 10.000.000 propaganda levelet, s felkérték az olasz gyökerekkel rendelkező amerikaiakat, hogy azokat magánpostájukkal küldjék el otthon maradt rokonaiknak. Az USA azzal is megfenyegette a háború által hiszterizált - a szövetséges bombázásoknak 50.000 civil áldozata volt, sok város romokban hevert - országot, hogy beszünteti a segélyezést.

1946-ban a Népi Demokratikus Front tagjai összességében a szavazatok 40%-át kapták, 1948-ban ez 31%-ra csökkent. Ennek eredményeként az USA támogatása felhasználásával Itália egy egyre korruptabbá váló koalíció kezébe került. Az elkövetkező 46 éven át ez a kereszténydemokraták vezette koalíció irányította az országot. Olaszországot megmentették a kommunista diktatúra veszélyétől, de ami ennél sokkal fontosabb, "megmentették" a szociáldemokraták független programjától is, akik a munkások jogaiért küzdöttek és védték az itáliai kis- és középvállalkozásokat az amerikai transznacionális korporációk ellen.

Az 1960-as évek környékén az USA hasonló módszereket alkalmazott Chilében is, hogy megakadályozza Salvador Aliende megválasztását. 1958-ban a szavaztok 3%-a hiányzott ahhoz, hogy elnök legyen. Ezért Kennedy adminisztrációja egy 100 fős, kormányzati és CIA munkatársakból álló csapatot vezényelt Chilébe. Az volt a feladatuk, hogy -az egyik csapattag kifejezésével élve "rámenősen és a pofátlanság határát súrolva"- felforgató tevékenységgel kísérletezzenek az 1964-es választások előtt. A CIA csaknem a felét állta a kereszténydemokraták kampányköltségeinek, valamint tömeges propaganda akcióba kezdett a mozi, televízió, rádió és újságok bevonásával, plakátolt és röplapokat terjesztett. Ez egy klasszikus, a "vörös fenyegetésen" alapuló kampány volt, bőségesen adagolta a szovjet harckocsikat és kivégző osztagokat, s elsősorban a nők megfélemlítését célozta. A CIA naponta 20-20 híranyagot készített, amit minimum 45 rádióadó sugárzott a tucatnyi hamis hír mellett. Gyermekeket homlokukon sarló-kalapácsos pecséttel ábrázoló plakátok ezrei jelentek meg. A választáson Eduardo Frei, a kereszténydemokraták vezetője a női szavazatoknak köszönhetően 17%-kal megelőzte Aliendét.

Azonban a folyamatos amerikai propaganda ellenére 1970-ben Aliendét mégis elnökké választották. 1973-ban, amikor is megerősítette helyzetét a kongresszusi választásokon, függetlenül az amerikai embargótól és az egyre erősödő destabilizációs kampánytól, sorsa megpecsételődött, arról az USA támogatását élvező Pinochet tábornok vezette hadsereg és titkosszolgálat döntött.

Ukraját 1991-ben vette kezelésbe az USA, amikor az kinyilvánította függetlenségét. Előtérbe tolta a nyugatbarát pártokat és képviselőjelölteket, ez vezetett 2004-ben az ukrán "narancsos forradalomhoz". Azonban a Nyugat által támogatott Viktor Juscsenko és Julia Tyimosenko kormánya ugyanolyan korrupt és népszerűtlen volt, mint elődei, ezért 2010-ben Janukovicsot választották elnöknek.

Az USA bevetette minden hagyományos eljárását és módszerét, s 2014-ben megtörtént a választott hatalom leváltása. A "National Endowment for Demokracy" (a demokráciát támogató amerikai nemzeti alapítvány) részben átvette a CIA szerepét az ellenzéki képviselőjelöltek, pártok és politikai mozgalmak felkészítésének területén. Az alap évi 100 millió dollárral gazdálkodik, tevékenysége az egész világra kiterjed. Nem is titkolja, hogy fő működési területe Ukrajna, ahol 65 projektet finanszíroz. Ennyit egyetlen más országban sem támogat. Az alap neokonzervatív elnöke, Carl Gershman a Washington Postban 2013 szeptemberében megjelent cikkében Ukrajnát "fődíjnak" nevezte, s ezzel azt jelezte, hogy az ott folytatott amerikai művelet második szakaszába lépett.

Várhegyi Kálmán összeállítása

süti beállítások módosítása