Hogy mi történt? Szombaton délután egy elkeseredett férfi csengetett szerkesztőségünk ajtaján. Közölte: azt tanácsolták neki, hogy forduljon hozzám segítségül, mert nem tudja feldolgozni, am i vele történt.

Szerencsen, a Fürst Sándor utcában a 72 éves édesanyjával immár három éve egy családi házban, albérletben laknak. Kettő és fél évig mindig pontosan fizették havonta a 30 ezer forintos díjat, azonban az utolsó fél évben pénzügyi nehézségeik akadtak és három hónapos késedelembe kerültek.

A férfi, Galambos László –elmondása szerint– próbálta az összeget törleszteni azzal, hogy munkát vállalt a bérbeadó asszony ügyvéd lányának az édesapjánál. Elszámolási vitába is keveredtek, majd éppen nyolc nappal ezelőtt kapott egy felszólító levelet, hogy ennyi idő áll rendelkezésére, hogy találjanak maguknak fedelet a fejük felé és hagyják el az ingatlant.

Galambos László elismerte a tartozását, miközben több időt kért, hogy megoldhassa a maga és 72 éves édesanyjának, Galambos Józsefnének az elhelyezését. Nem kapott új határnapot, mert június 7-én délelőtt három-négy keménykötésű legény megjelent a szerencsi házban, ahol ebben az időpontban az idős asszony tartózkodott. A „pakolók” hozzá láttak a ház kiürítéséhez.

Bútorok, személyes használati tárgyak, berendezések kerültek ki perceken belül az utcára. Később az asszony fia is megérkezett, aki értesítette a rendőrséget, hogy idegenek hatoltak be a házba. Többszöri hívására a járőrök a helyszínre érkeztek, azonban illetékesség hiányában nem avatkoztak be a kilakoltatásba.

Annyit megígértek, hogy éjszaka többször eljönnek majd arra, mert Galambos Józsefné közölte, hogy nem tud hová menni, az utcán tölti az éjszakát. Az idős asszony attól is tart, hogy széthordják a még megmaradt kevéske, nem túl értékes vagyonát. A kutyáját is kikötötték a ház előtti fához, az majd vigyáz rá, ameddig tud neki eleséget adni, hiszen neki sincs most betevője. A konyhabútorát és a gáztűzhelyét a bérbeadó „lefoglalta” az adósság fejében.

Miközben hallgattam a szomorú történetet, sok minden megfordult a fejemben. Nem vállalkozom arra, hogy mindezt közreadjam, csupán megemlítem: pontosan Pünkösd előtt, a három napos ünnep hétvégéjén kellett – akár a jogos követelésnek is– ilyen módon érvényt szerezni?

Nem lehetett volna a nyolc napos határidőt egy kicsit megtoldani? Esetleg még egy esélyt adni? Nem tudom a választ, azonban abban biztos vagyok, hogy szegényedő vidékünkön egyre több család kerülhet hasonló helyzetbe. Úgy tűnik, hogy ők csak a legrosszabbra számíthatnak.