A második világháború nyugati frontja, főleg a francia vidékeken a sorozatos csapdák állításáról szólt pro és kontra. Megtévesztés, tőrbecsalás, álruhás hadviselés. Úgy tűnik, a nyugat ezen a területen továbbra is ezt a taktikát kívánja használni: a Franciaországban lezajlott partraszállási megemlékezést a nyugat egyértelműen arra kívánta felhasználni, hogy politikai értelemben tőrbe csalja Putyin elnök urat. Ha az orosz elnök nem ment volna el, az egész ünnepség pusztán üres keret, egyszerű megemlékezés, talán a magasabb rangú személyek el sem mentek volna. Azzal viszont, hogy Vlagyimír Putyin eleget tett a meghívásnak, megváltoztatta a helyzetet, minden jöttment nyugati állam elnöke, illetve miniszterelnöke megjelent. Az alkalom adtán így újrakezdődtek a parádézások; képmutató hátat fordítás az orosz elnöknek, feltűnő, Putyin nélküli nagy közös ebédek, kézfogás nélküli találkozók.

Pedig az egész megemlékezés, a nagy D-day összességében egy haszontalan képmutatás. A partraszállás alapvetően négy helyszínen zajlott, és abból egyetlen helyszínen volt összeütközés, mert véletlenül ott éppen volt néhány őr a parton, akik kicsit vehemensebben védekeztek, mint úgy általában szokás lenne. Volt egypár halott, ami sokkal inkább köszönhető a kivitelezők hozzá nem értésének, mint a hősi ellenállásnak. Az, hogy később a cionizmus nagy karmesterei mint filmrendezők ebből mit hoztak ki, az már teljesen más kérdés, egy szomáliai balfácán akcióiból is lehet hőskölteményt varázsolni, lásd: Sólyom Végveszélyben.

Felállt a nyugat nagy csapdája; ők úgy képzelték, itt nyeregben lesznek - a helyszín, az atlantista vezetők túlnyomó többsége, és a sorozatos megszégyenítő kiközösítés, fölényeskedés majd nyomás alá helyezi az orosz elnököt, akinek a sorozatos nyomásgyakorlás után nyakába sózzák az új ukrán bohócot, Poroshenkot. Az is rejtély, hogy mit keresett az ukrán elnök az ünnepélyen. A Szovjetunió elsőszámú utódállama Oroszország, éppen ezért hívták meg az orosz elnököt. Ha Ukrajna képviselte is megjelent, miért nem hívták meg a többi szovjet utódállam elnökét is, többek közt Alexandr Lukasenkót, Belorusszia elnökét?

Ennek ellenére az ukrán bohóc megjelent, és miután sorozatban minden elnök Putyin színe elé járult, hogy megpuhítsa az elnököt, végül Poroshenkot is betuszkolták a birodalom elnöke elé. Aztán igen érdekes dologra figyelhettünk fel; először Francois Hollande, majd Cameron, Merkel, majd Obama, - mind beszéltek az elnökkel. Miről is? Egyetlen állami tájékoztatást sem adtak ki. Még jóformán arról sem, hogy miről beszéltek egyáltalán, csak feltételezik a sajtó munkatársai. Egyetlen hivatalos közlemény nem jelent meg, az újságírók is jobb híján a díszvacsora étlapjával foglalkoztak. Végül Poroshenko oldalgott oda Putyinhoz, és (ezt is csak az orosz elnöktől tudni) előadta  a nagy békesség tervét.

Egy szabadsajtós nyugaton mi történhetett, hogy egyetlen épkézláb elnöki tájékoztatás, nyilatkozat nem született? Ennek egyetlen oka lehetett. Az orosz elnök nem egy amolyan nyugatos pszichológusok elméletei alapján befolyásolható, félrevezethető, gyengekezű parádés majom, mint amilyenek úgy általában a bábként a porondra tett nyugati vezetők. Igen kemény dió lehet Putyinnal tárgyalni. Miért? Mert Putyin nem egy múló elnök, akinek leváltása után három nappal már a nevét sem tudják. Azért, mert Putyin birodalmat képvisel, úgy, hogy ha tárgyal, ő maga a birodalom. Annak minden erejével, tudásával, ravaszságával. Hiába taszigálták a bohócot az orosz elnök színe elé, a végeredmény úgyis az lesz, amit az orosz birodalom akar. Bármi legyen is az.