Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Hatás - ellenhatás: a nyugat összeroppanhat saját szankciói miatt

2014. június 08. - Andre Lowoa
Eddig a pillanatig a nyugati szankciókra hozott orosz intézkedések mind válaszlépések voltak, - a nyugat meg nem unva a szankció szó állandó ismételgetését, újabb és újabb semmitérő lépéseket tett, mivel komoly gazdasági megszorításokra nincs lehetősége. Azonban az orosz válaszlépések minden esetben közvetlen érintették a nyugat gazdaságának egyes elemeit. Lehet itt beszélni az EU-ból és az USA-ból letiltott hús szállításáról Oroszországba, az amerikai gabonafélék letiltásáról, az urán nélkül maradt amerikai erőművek sem kapnak több olcsó orosz fűtőanyagot, a rakétahajtóművek letiltását, és megannyi, egy-egy területen önmagában is válságot okozó gazdasági lépésről. Ezzel szemben a nyugat mit tudott tenni? Letiltotta pár katonai célú elektronika átadását (amelyet aztán Kínából beszereznek negyedáron) plusz kitiltottak pár személyt, aki valószínűleg soha nem utazott volna az USA-ba.
Most azonban Moszkva tett lépést, és már nem válaszként. Lehet az is mondani, hogy válasz a fenyegetőzésekre, vagy azt, hogy megelőző támadás lenne. Putyin elnök érdekes kijelentést tett, egyenlőre feltételes módban; bizonyos bankokat kitilthatnak Oroszországból, amelyek nagy pénzeket mozgatnak és amelyek az orosz bankokat csak ugródeszkának használják, vagyis az orosz bankokon keresztül mozgatják a pénzt.
Vannak olyan országok a világban, amelyek úgynevezett bojkottált országok. Ilyen például Irán, Kuba, vagy Észak-Korea, de van még sok afrikai ország, vagy éppen a Távol-Kelet, de lehet éppen Szíria is. Ezekbe az országokba a tiltások, SWIFT zárak, terrorista listák miatt se ki, se be nem tudnak pénzt mozgatni. Ennek ellenére a Mercedes Kubával üzletel, Kanada helikoptereket ad el Észak-Koreának, Iránnal folyik a titkos olaj-kereskedelem. Hogy mennek a pénzek a célországokba? Az orosz bankokon keresztül. Ezeknek a pénzeknek a mozgását nem "a bankok" intézik, hanem megvannak azok a "bizonyos bankok", amelyek intézik. Ezek a bankok nem pár millió dolláros üzleteket bonyolítanak le, hanem sok milliárdos forgalmat.
Hídfő.net | Vlagyimir Putyin
Most Putyin elnök célzott rá, hogy esetleg "bizonyos bankokat" kitilthatnak Oroszországból. Ezzel megszűnik a nyugat fizetési lehetősége ezen országok felé, és onnan kezdve már csak egy módon tudnak fizetni. Nem ugródeszkának használják az orosz bankot, hogy azon keresztül mozgassák a dollárokat, hanem számlát nyitnak az orosz bankokban, és mint a bank ügyfelei szabályos utalásokat intéznek. Csakhogy az új szabályozás értelmében a dollárjaikat éppen eltehetik a fiókba, ezekből a bankokból az üzleteket csak rubelben rendezhetik. Ezzel újabb hatalmas pofont adva a dollárnak.
Volt már a nyugatnak egyszer ilyen jellegű hatalmas pofon, mikor elfogadták a terrorista törvényt, és minden nagyobb értékű utalást igazolni kellett, kinek, mire és miért utalják. Ennek az lett a következménye, hogy gigantikus fekete pénzek kivonultak a bankszektorból, hatalmas veszteségeket okozva. A bankok nem győztek újabb és újabb kiskapukat kitalálni, hogyan lehetne visszacsalogatni a fekete pénzeket a bankokba. Olyan súlyos milliárdokról van szó, hogy a legmagasabb szinteken foglalkoztak az üggyel komoly fejfájások kíséretében. Most itt az újabb érvágás, ha üzletelni akarnak a harmadik világ béli országokkal, akkor bizony rubelben fogják megtenni. Mivel az orosz bankok a fejlődő országokat felügyelet alatt tartják a politikai befolyások miatt, így még a kínai bankok sem jönnek szóba ebben az esetben. Nem véletlenül történtek az utóbbi időben igen nagy horderejű egyezségek Kína és Oroszország között. A hatalmas gazdasági egyezségek pedig minden esetben katonai egyezségek árnyékában köttetnek, ez pedig jelzi milyen szövetség formálódik Kína és Oroszország közt.
Védekezésből támadásba? Ha kell, lehet, - Putyin elnök jól tudja, hogy a harcnak megvannak a maga szabályai, és a harcban kíméletlennek kell lenni. Ha valaki enged, az a gyengeség jele. Vajon a nyugat meddig fogja bírni a saját "szankcióit"? Vagy éppen a atlantista európai kormányok a gazdasági körök nyomására mikor fogják Obamát elküldeni melegebb éghajlatra? Ha így megy tovább, hamarosan.


http://www.hidfo.net/2014/06/08/hatas-ellenhatas-nyugat-osszeroppanhat-sajat-szankcioi-miatt

süti beállítások módosítása