Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Újabb privatizációs programra készül az Orbán-kormány

2014. június 07. - Andre Lowoa
A harmadik Orbán-kormány újra tárgyalásokat folytat a Nemzetközi Valutaalappal, - az IMF delegációja a választásokat megelőzően járt Budapesten, a több mint kéthetes tárgyalási folyamatról azonban tudni lehet, hogy egy újabb IMF-hitel felvételét készítették elő. Bár az Orbán-kormány a végsőkig tagadja, hogy megszorító intézkedések várhatók, Brüsszel korábbi nyilatkozatai egyértelművé teszik, hogy Magyarországon a harmadik Orbán-kormány alatt újabb megszorítások jönnek.
Az IMF a szociális kiadások csökkentését, a közszférában való foglalkoztatás racionalizálását várja a kormánytól, ami a Fidesz elsődleges kampányeleme, a közmunkaprogram felszámolását jelenti majd. Az IMF emellett kiszemelt magának néhány állami nagyvállalatot, melyeket "veszteséges működése miatt" magánkézbe kellene adni. Vagyis a szociális kiadások megnyirbálásán felül egy új privatizációs programot várnak el az Orbán-kormánytól, amit az végre fog hajtani.
Hídfő.net | Orbán szabadságharc"Milyen szabadságharc?"
Brüsszel feltehetően aggódik amiatt, hogy a kormány egyértelművé tette, a külpolitikában éles váltás fog bekövetkezni, és egyfajta egyensúlyi politikára törekednek a nyugat és kelet közt. Az IMF követelései egyszerű nyelven szólva annyit jelentenek; rettegnek attól, hogy egyes magyar nagyvállalatok Moszkva holdudvarába kerülhetnek. Ehelyett amilyen gyorsan csak lehet, nyugati befektetők kezében, "magánkézben" akarják tudni ezeket a nagyvállalatokat. Ha a vállalat nem veszteséges, a Washington-Brüsszel-IMF tengely majd gondoskodik arról, hogy veszteséges legyen.
A kormány pedig végre fogja hajtani az újabb privatizációs programot. Egyrészt, mert az IMF gazdasági-pénzügyi konspirációval gondoskodik majd arról, hogy ne érje meg az állami tulajdonban tartásuk. Másrészt; az Orbán-kormány továbbra is nyugati egyetemeken végzett, a nyugat által pozícióhoz juttatott funkcionáriusokból áll. Bármennyire is törekszenek a külpolitikai egyensúly látszatának fenntartására, végső soron mindig is azt fogják tenni, amit Brüsszel diktál.


http://www.hidfo.net/2014/06/07/ujabb-privatizacios-programra-keszul-az-orban-kormany

süti beállítások módosítása