Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Donbasszi összefoglaló

2014. június 07. - Andre Lowoa




Szemjonovkában tegnap kora estére eloltották a vegyiüzemben keletkezett tüzet. Dacára a folyamatos tüzérségi támadásoknak, a lángokkal megbirkóztak a gyár tűzoltóegységei és az ott dolgozók. A bűzön kivül volt még riadalom, de tragédia szerencsére nem történt.
Szlavjanszkot becslések szerint mintegy nyolcvan harckocsival ostromolgatja a fasiszta latorhad, de ennek a számnak általában a nagyede hasznositható. A többi mindig javitás alatt áll, hiszen mindig okoz rajtuk a milicia kisebb-nagyobb károkat. Azokat meg folyamatosan javitgatja a latorhad TMK-brigádja.

Tegnap viszont három is menthetetlenné vált.
Szlavjanszk hullaháza ismét “dugig” megtelt a fűbe harapott zsoldosok holttesteivel. (Fényképet kimondottan Odessit miatt nem mellékelünk, mert rögvest elkezdené bizonygatni, hogy az egy aushwitzi régi kép digitalizált változata. B-R)
A banditahad mostmár általa is elismerten bevet rakéta sorozatvetőket is lakott települések ellen. A tegnapi napon ennek “köszönhetően” kilenc szlavjanszki, és három szemjonovkai lakos esett áldozatul. Az önvédelmi erők Észak-Donbasszban tegnap huszonegy milicistát vesztettek.
A megszállók emberveszteségét csak megbecsülni lehet. Ezek szerint legalább nyolvanan hagyták ott a fogukat Szlavjanszk, Szemjonovka, és Luhanszk környékén.

A latrok technikai vesztesége az emlitett három harckocsin kivül kilenc ilyen-olyan páncélozott jármű, és tucatnyi nehéz teherautó. Elveszitettek igen sok kisebb járművet, valamint a lelőtt AN-repülőgép mellett egy újabb helikopter is a havárialistájukat szaporitja.
Krasznij Limanyban viszont-amit megszállt a banditahad-minden 18-40 év közötti férfit “begyűjtöttek, és eddig ismeretlen helyre hurcoltak. Feltételezések szerint erőszakos sorozás áldozatai lettek, és ágyútöltelék szerepet szánnak nekik. A harcérintkezéstől irtózó-és azt nagy ivben kerüő-Jaros-horda “vette őket gondjaiba”.
Hirek szerint Dnyepropetrovszkban egy új latorzászlóalj vad iramú létrehozását határozta el Kolomojszkij véreb. Terveibe persze némiképp belezavart, hogy büntetőzászlóaljainak erőit egyre több helyen kell megosztania, és igencsak érzékenyen érinti, hogy a fellázadt reguláris hadsereg 1500 katonája bosszút forral zsoldosai ellen. Hallani olyan kósza hireket, hogy magában Dnyepropetrovszkban-a zsidó sakál fellegvárában-vadászcsoport alakult a vérszomjas fenevad levadászására, aki ürügyként használva fel hitestársa mai kijevi fölkenését, át is települt a fővárosba.
Ma hajnalban Luhanszkot ismét repülőgépek környékezték meg, de a lövöldözés csak a földön robbant ki a város északi-északnyugati peremén.
Kramatorszk repülőterét ma hajnalban lőtte a milicia. Szlavjanszkot viszont a Karacsun-hegyen rekedt latortüzérség bombázta néhány lövés erejéig.
Tegnap egész nap zajlott a civilek menekülése Oroszországba. A menekültek között csak a fegyverforgatásra alkalmas férfiak nem voltak felfedezhetők.
A “felek” ma várhatóan Ukrajna cionista átvételére fognak figyelni.
(Ványa b. B-R)


Ványa b. jelenti:
Szlavjanszk ellen-a “Nyalókakirály” (legújabb neve ez lett ezek szerint Porosenkonak B-R) beiktatása után alig két órával a latorhad tüzérségi előkészités után harckocsitámadást inditott Szlavjansz ellen. Szemjonovkát négy tank ostromolja. Krasznij Limany felől pedig mintegy tucatnyi tank vonul Szlavjanszk irányába. Cserevkovka városközpontja lángokban áll, és minden csupa rom.
Az összecsapásokban-amit biztosan lehet tudni-egy milicista elesett, három megsérült. Az ellenség embervesztéseiről a rádiócsend miatt nincsenek információk, csak a látható technikai veszteségük mérhető fel. Ma délig legalább két darab PSZH-t veszitettek Szlavjanszknál.
A Népi Milicia bejelentette, hogy a Luhanszk-régió mentén húzódó államhatárt teljesen felnyitották Oroszország irányába. Érdekes lesz majd a történet, hiszen Vlagyimir Putyin pedig arról intézkedett, hogy az orosz határvédelmi szervek fokozottan őrizzék éppen az emlitett határszakaszt.
Ma kora délután kaptam egy statisztikát, ami eljutott az önvédelmi erőkhöz. Ez egy szigorúan bizalmas kijevi jelentés. Ebben az áll, hogy az ukrán hadsereg a tegnap délelőtt lelőtt helikopterrel elveszitette helikopterflottájának felét.
A jelentés begépelésekor kaptuk Donyeckből a hirt: a város “sétálóövezetében” lévő “Millenium” étterem előtt egy autóból rálőttek a donyecki Városi Tanács tisztviselőjére, Makszim Petruhinra. A támadó mintegy tiz lövést adott le. Makszim Petruhin a helyszinen meghalt.
A kijevi hiénahatalom latorhada szombat éjszakai sorozatvető-támadással ünnepelte Valcman “Nyalókakirály” tegnapi beavatását.

Szlavjanszknál önjáró tarackokkal és BM-21-es rakéta sorozatvetőkkel lőtték a “Betonmas” festékgyárát, és természetesen a várost.
Találat érte a Nagyfeszültségű Kutatóintézet komlexumát is, és egy autómosót.
A festékgyárban óriási tűz keletkezett, aminek eloltására semmi esély. A tüzérségi tűznek is közvetlenül is több civil halottja van mind a városban, mind pedig a festékgyárban.
Szlavjanszk vizellátása a hálózat károsodása miatt teljesen leállt.
A villamos hálózat sérülései miatt az áramellátás is szinte teljesen leállt.
Tegnap kora este újabb veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a banditahatalom hadserege. Egy AN-27-es szállitógépüket lőtte le a Népi Milicia légvédelme. Legkevesebb négy emberük veszett oda ebben az akcióban.
Valerij Bolotov Donbassz Felszabaditó Hadseregének szóvivője az akciót követően kijelentette: MINDEN ELLENSÉGES REPÜLŐGÉPET le fognak lőni ami közelit Luhanszkhoz, MERT RENDELKEZNEK AZ EHHEZ SZÜKSÉGES TECHNIKÁVAL!
Валерий Болотов: Мы будем сбивать все самолеты на подлете к Луганску | Русская весна
Már csak a délkeleti folyosón tudnak palackozott ivóvizet és élelmiszert szállitani a városba. A humanitárius segélyszállitmányok azért még minden nap eljutnak ezen az útvonalon Oroszországból.
kép
Az eddig Oroszország felé teljesen nyitott határt az önvédelmi erők ellenőrzésük alá vonták, és a határátkelők munkáját is kezdik megszervezni.
(Ványa b. B-R)
süti beállítások módosítása