Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Sikertelen gyilkossági kísérlet Új-Oroszország vezetője ellen

2014. június 02. - Andre Lowoa
Az éjszaka folyamán sikertelen merényletet követtek el Pavel Gubarev, az Ukrajnából kiszakadó, Új-Oroszország néven egyesülő régiók vezetője ellen. Gubarev abban az épületben tartózkodott, ami hónapok óta a felkelő erők főhadiszállása, az elszakadó régiók vezetőinek tanácshelye, és emiatt gyakorlatilag Gubarev lakhelyévé vált az utóbbi hónapokban. Az épület kilencedik emeletét gránátvetővel vették célba, a támadók feltehetőleg pontos információval rendelkeztek arról, hogy a vezető rendszeresen ott tartózkodik. 
Egyes információk szerint a felkelők vezetőjét a támadás előtti estén testőrei biztonságos helyre menekítették, mert információhoz jutottak a készülő merényletről.
Hídfő.net | Pavel Gubarev
Pavel Gubarevet március 31-én nyilvánították népi kormányzóvá a felkelők, és nyilvános esküt tett, hogy a nép védelmezőjeként harcol az országot kisajátító oligarchák ellen. Azóta a nyugati zsoldosok számára elsődleges célpont lett. A sikertelen merényletet követően az Újoroszország párt és a függetlenedő régiók vezetői számára új tanácsközpontot rendeztek be egy biztonságos helyen, de a megkezdett munkát tovább folytatják.


http://www.hidfo.net/2014/06/02/sikertelen-gyilkossagi-kiserlet-uj-oroszorszag-vezetoje-elle


Terrorbombázás Luganszkban

Legalább 5 civil vesztette életét abban a légicsapásban, melyet ma helyi idő szerint 16:00-kor hajtott végre a Kijevhez hű ukrán légierő. A Szu-25-ös csatarepülőgép "kazettás bombát" dobott a luganszki központi adminisztráció épületére. Ez olyan légibomba, mely nagy számú kisebb robbanótöltetet tartalmaz, melyeket a levegőben szétszór, hogy egy meghatározott nagyságú területen fejtse ki pusztító hatását. Ezt a bombatípust nagyobb területen szétbontakozott élőerő és gyengén páncélozott célpontok ellen használják. Valószínűleg azért választották a központi adminisztrációs központot célpontként, hogy az ott esetleg nagyobb számban lévő civileket és felkelőket elpusztítsák. Kijev természetesen tagadja a harci repülőgépének bevetését és a bombázást. Az épület a robbanások következtében tüzet fogott, jelenleg a bennrekedt civileket próbálják kimenteni a helyi tűzoltók.
https://www.youtube.com/watch?v=qzYBnKt0phc
A robbanás egy köztéri kamera felvételén

https://www.youtube.com/watch?v=ofeZ-P_P0eA
Luganszk városa közben barikádokat emel és felkészül a feléje mozgó, páncélosokkal ellátott kijevi csapatok szakszerű fogadására. Páncéltörő fegyverekkel is rendelkeznek, valamint a tegnapi nap folyamán elfoglalták a Luganszk Lőszer Üzem épületeit is, melynek során nagyobb mennyiségű hadianyagot zsákmányoltak. Saját állításuk szerint készen állnak egy hosszabb ostrom megvívására is.

http://www.hidfo.net/2014/06/02/terrorbombazas-luganszkban

 Amerika ezt már eljátszotta egyszer Európában-Jugoszlávia esetében! Egy történelem nélküli latorállam bűnszövetségben gyilkolt európai embereket saját hazájukban. Pusztított el történelmi értékeket galád céljai érdekében. A NATO és az EU latorszövetségek most Újoroszországban teszik ugyanazt. Vér, halál, szenvedés, pusztulás!

https://www.youtube.com/watch?v=x4Q0_uUWCHc
https://www.youtube.com/watch?v=byba1XT3f4k
süti beállítások módosítása