Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Nem kell több hús az Egyesült Államokból

2014. május 30. - Andre Lowoa

Mindeddig Oroszország volt az USA legnagyobb sertéshús-felvásárlója - tegnap azonban az orosz állami szervek leállították mindennemű sertéshús és sertés termék vásárlását az Egyesült Államokból. Oroszország már leállította az EU felől előzőleg a sertés termékek importját az Európában is megjelent afrikai eredetű sertéspestis vírusra hivatkozva. A szankciók miatt korábban a magyar hús importját is leállították, - igaz, ez főként a Csányi-féle vállalatbirodalmat érintette, ami abszolút monopolhelyzetben van a magyar piacon. Most az Egyesült Államokból sem engednek be semmiféle sertés eredetű terméket, illetve élőállatot.

Az Egyesült Államok jelentős élőállat és feldolgozott áru értékesítésétől esik el, - újabb példája annak, hogy a szankciók milyen szinten üthetnek vissza. Elveszteni az egyik legnagyobb mezőgazdasági partnert egyik hónapról a másikra nagy felelőtlenségre vall. Előzőleg Moszkva már betiltott mindenfajta takarmánynövény vásárlást az USA-ból, mivel ott az állam korlátozások nélkül engedélyezi a génmódosított növények termesztését, Oroszország számára pedig rendelkezésre áll a megfelelő infrastruktúra az egyes fajták ellenőrzésére, így hamar kiderült, hogy bizony egy része génmódosított volt a behozott növényeknek.


http://www.hidfo.net/2014/05/30/nem-kell-tobb-hus-az-egyesult-allamokbol

süti beállítások módosítása