Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

A lengyel terrorelhárítás is ürügyet gyárt az ukrán beavatkozásra

2014. május 28. - Andre Lowoa

Eltűnt Pavel Vitek, katolikus lengyel pap Ukrajna dél-keleti részén, a Donyeck régióban, - a média szerint a békéért imádkozni érkezett a térségbe, de megszakadt vele az összeköttetés. Korábban a nyugati média végig nyíltan hazudott az ukrajnai eseményekkel kapcsolatban, elferdített híreket közölt, így okkal tehetjük fel a kérdést; valóban történt-e ilyesmi, vagy egy újabb hazugsággal ürügyet kovácsolnak arra, hogy a lengyel "terrorelhárítás" is hivatalosan jelenhessen meg dél-kelet Ukrajnában?
A Donyecki Népi Köztársaság területén korábban a kisebb falvakban zajlottak a harcok, de a hét kezdete óta Donyeck városa is célkeresztbe került. A nyugati zsoldosok elfoglalták és biztosították a donyecki nemzetközi repülőteret. Eljött annak is az ideje, hogy az Ukrajna feldarabolásában érdekelt országok ürügyet kovácsoljanak fegyveres erőik ukrajnai jelenlétének hivatalossá tételére. Magyarország már próbálkozott ezzel, most egy a területek leszakításában érdekelt másik ország, Lengyelország fog "mentőakciót" kezdeni, természetesen azokon a területeken, ahol a harcok zajlanak.
A helyi lakosság az ukrán hadsereg megjelenését követően elkezdett élelmiszert és ivóvizet felhalmozni. Az utcák kiürültek, az emberek igyekeznek biztonságos helyen maradni. Az ilyen-olyan "mentőakciókkal" lassan mindegyik perifériaállam képviselteti magát dél-kelet Ukrajnában. Még egy román állampolgár eltűnését kell bejelenteni, és teljes a színjáték.

http://www.hidfo.net/2014/05/28/lengyel-terrorelharitas-urugyet-gyart-az-ukran-beavatkozasra

süti beállítások módosítása