Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Donyeck új kormánya katonai közigazgatást vezet be

2014. május 26. - Andre Lowoa

A Donyecki Népi Köztársaság Legfelsőbb Tanácsa statáriumot rendelt el az ország területén. A Legfelsőbb Tanács elnöke az Itar-Tass hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy ennek fő célja az ország területének megtisztítása az ukrán katonáktól. Az elnök kommentálta az újonnan megválasztott ukrán államfő bejelentését is.

Pjetro Porosenko nemrég jelentette be, hogy első hivatalos útját a Donbasz régióba intézi, - a Legfelsőbb Tanács elnöke azonban kinyilvánította, hogy az ukrán államfő nemkívánatos személy a DNK területén.

Hídfő.net | Denisz PusilinDenisz Pusilin, a Legfelsőbb Tanács elnöke

Pusilin elmondta, az ország lakossága semelyik elnökjelöltet nem támogatta, és Porosenko sem léphet be a térségbe, mert nem ítélte el a kijevi hatóságok által elkövetett tömeggyilkosságokat, valamint semelyikük nem ítélte el az Odesszában történteket sem, ahol közel száz embert égettek el élve. A donyecki kormány hivatalos állásfoglalása, hogy bármilyen tárgyalás a kijevi hatóságokkal csak közvetítőn keresztül lehetséges, a kijevi kormány és államfő számára pedig tiltott a belépés a DNK területére.

A Legfelsőbb Tanács katonai közigazgatást vezet be, melyet mindaddig fenntartanak, amíg az utolsó ukrán katonát is el nem távolítják a térségből, valamint az új fegyveres struktúrák megszilárdítják az ország területi egységét és felállítják a határellenőrzést Ukrajna felé.


http://www.hidfo.net/2014/05/26/donyeck-uj-kormanya-katonai-kozigazgatast-vezet-be

süti beállítások módosítása