Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Bábel tornya és a pokol tornáca

2014. május 26. - Andre Lowoa

Bábel tornya és a pokol tornácaKét érdekes, bár nem sorsdöntő választás is tartósan borzolhatja a kedélyeket. Ez egyik az ukrajnai, "nyugati mintára" előkészített választás, a másik az érdeklődés hiányában is megtartott Európa Parlamenti Választás, amin a részvételi arány már a 40%-ot is alig haladta meg. Az előbbiről tudható, hogy az illegitim, puccsista diktatúra próbálja eljátszani a törvényesség látszatát, belekapaszkodva az ukrán államiságba, de főként a NATO-ba, az utóbbiról meg, végéig nézve a "magyar kollekciót", kiderül, hogy nem Magyarországot képviselik és többnyire nem is magyarok a "jelöltek", talán az egyetlen, meghurcolt, hazaárulónak kikiáltott Kovács Béla kivételével. Mivel azzal kezdtem, hogy nem sorsdöntő választásokról van szó, meg is indokolom miért. Az EP választások érdektelenségével azért érdemes foglalkozni, mert a már várhatóan is alacsony részvételi arány okát ugyan a média minden képviselője boncolgatta, de a két legfontosabb okról mégsem írtak.


Az egyik az, ahogy próbálják legitimálni a "választást", az érdeklődés hiánya, vagyis az EU figyelembe nem vétele mellett is, ami a választási részvételben is megnyilatkozott. Az EU állampolgárainak túlnyomó része egy nagy rakás szerencsétlenségnek, kisebb része pedig tudatosan közreműködő árulónak tartja a "brüsszeli irányítást", akik csak azért szövetkeztek, hogy kifosszák a tagországokat, elsősorban a "periféria országokat", ami különben jól látszik az egykori és a mostani "belépési feltételeken". Európa leterhelése bevándorlókkal, pedig egyenesen a nemzetállamok létét fenyegeti.
Magyarországon és a kifosztott és a kirabolt Kelet-Európa jelentős részén még a 30% -ot sem érte a részvételi arány, de ezen már senki sem csodálkozik. Itthon gyakorlatilag felszámolták a mezőgazdaságot és a kapcsolódó feldolgozó ipart és a szintén kapcsolódó ipari termelést, legyen az gépgyártás, könnyűipar vagy a vegyipar. Ukrajnának is hasonló feltételeket szabtak a belépéshez.
Összegezve: Az EU 2004-óta semmilyen érdeket nem képviselt a cionista érdekeken kívül, amely kimerült a tagországok, még a látszólag nyereséget elkönyvelő kedvezményezettjei esetében is abban, hogy milliárdosaik megszedték magukat. Gyakorlatilag minden ország hihetetlenül sokat bukott, ami nem érvényes a bankkonzorciumokra és a multinacionális vállalatokra.
Európát eladták kilóra Brüsszelben és otthon is, minden tagországban.


Még mielőtt bárki is védené e bűnszövetkezetet, az EU állampolgárainak egyetlen előnye, a szabadabbá vált tagállamok közötti mozgásban merül ki. Magyarország bevallottan is potom 25 milliárd euró befizetést bukott el a befizetett 30 milliárdból, amit, láss csodát, pont az MNO közölt le. Magyarország leépített mezőgazdaságán és iparán kívül, nem beszélve az erkölcsi és jogi képviselet hiányáról, és az állampolgárok életszínvonal csökkenéséről, szinte mindent eladtak, átjátszottak idegen kézre. A határon kívüli magyarok kérdése 10 év alatt sem rendeződött, mert közben a népet a "válság" foglalkoztatta, vagyis a puszta léte, miközben deviza-hitel csalással, és a törvények, bíróságok manipulálásával is sanyargatják. Orbán tehetne ellene, de nem akar. Miért akarna? Az egészet rá lehet fogni az USA-ban tervszerűen létrehozott, Európa által pénzelt "ingatlan válságra", ha nem tudnánk, hogy ilyen "finanszírozási ügyletekbe" a legutolsónak tartott, írástudatlan gagyizó cigány se ment volna bele. Az EU pénzügyi irányításának az összes tevékenysége a markuk tartásában, és a lopásban merült ki, ahogy a tagállamok kormányainak is. Nem utolsó szempontként még azt is megszabják, hogy milyen értelmetlen, vagy saját berkeikbe tartozó beruházásokra költhetik a visszaosztott befizetés töredéket.


Mint minden éremnek, ennek a kérdésnek is legalább két oldala van, de valójában három. Az első legfontosabb, az érme éle, amin gurulni tud, "halad", vagyis a lakosság. Bár az érme hol erre, hol arra dülöngél, de még nem dőlt el. Az érme egy másik oldala az unió. Orbán büszke, hogy összes jelölt kazárját be tudta tolni az EP-be, ahogy Gyurcsány és Bajnai is. Csontként jutott az LMP-nek is hely, tehát igazolták "létjogosultságukat", ahogy a Jobbik is, egy olyan "parlamentben", aminek a "halálát kívánja".
Magyarország helyzetét vizsgálva sajnos elmondható, hogy a magyar embereknek nemcsak a szabaddá vált tagállamok közötti mozgás jelent előnyt, hanem az is, hogy az Európa uralmáért folytatott "küzdelemben" Brüsszel és Izrael folytat nem is annyira burkolt háborút. Sokan elfelejtették már Simon Perez kijelentést ("felvásároljuk Magyarországot"). A brüsszeli vezetés, bár ahogy lehetőségében áll, mindent ellop, keményen küzd a lopási lehetőségeinek megtartásáért a konkurens Izraellel szemben. 2001-ben maga Martonyi jelentette ki egy magánbeszélgetésen, hogy Európa logisztikai központja Magyarországon lesz (az épületek és lakóparkok elkészültek, a pesti és budai paloták üresen várják lakóikat). Ehhez azonban kevés, ha Izrael csak Magyarországot foglalja el, ami túlnyomó részt már megtörtént. A főbb közigazgatási pozíciókban, kazár-zsidók, vagy kazárok ülnek. A "kormány" ugyanez, ahogy a bíróságok, ügyészségek összetétele is, néhány csatlakozott bérenc, erősen megkérdőjelezhető magyarságú talán nem kazár kivételével.


Izraelnek egész Európa kell, tokkal, vonóstól. A Kaczinski kormánynak is (izraeli, orosz, EU, USA és NATO érdekeket sértett) többek közt ezért kellett meghalnia, és további két újságírónak is akik kiderítették a történteket. Izraelnek nem a lisszaboni EU kell. Brüsszel nélkül szeretné Európát. Brüsszel jelenleg is eladja a Goldman Sachs-nak (IMF, Világbank, EKB) a tagállamokat, cserébe ugyanazért a lehetőségért, amiért a "helytartó kormányok" is, vagyis a lopási lehetőségekért. Izrael nem akar Brüsszelnek adózni vagy osztozkodni, és itt meg kell jegyezni, hogy Izrael minimum 94%-a zsidó vallású kazár, ahogy Európa kormányaiban is a politikusok többsége. Ez nem csak "magyar betegség".
És itt kapcsolódik be a "játékba" Ukrajna, az összes eddigi történéssel. Csernobil és Fukhusima, valamint a telepített és a mozgó HAARP állomásokkal létrehozott földrengések megmutatták az atomerőművek sérülékenységét, ami sok esetben a bezárásukhoz vezetett. A keletkezett energiahiányt valamivel pótolni kell. A szabad-energia kutatásokat, fejlesztéseket 2013. elejétől az USA-ban "terrorcselekménynek" minősítették és törvényt hoztak a büntethetőségére. A világ egy jelentős részét rákényszerítették a fosszilis energiahordozók felhasználására, miközben állításuk szerint "évi 4 trillió dollár CO2 kvótáért globálisan felmelegszünk".


Mint írtam, az éremnek van egy harmadik oldala is, mert csak az egyik oldaláról és az éléről beszéltünk eddig. A Nyugat és Oroszország érdekei megegyeznek, és csak abban térnek el, hogy ki haraphat nagyobbat a tortából, amit jelenleg SDR-nek, és fosszilis energiahordozó piacnak hívnak. A közel-keleti osztozkodás ugyan nem zárult le teljesen, de a földközi-tengeri Lévi-medencét és gázkincseit már úgy-ahogy elosztották. Az ukrajnai helyzet tovább fog durvulni, és vele együtt az európai is, mert az EP választások is megmutatták, az európai, de főleg a legjobban kifosztott kelet-európai lakosságnak nincs szüksége az EU-ra és szavazatával csak a rá való igényt hitelesítené, ahogy a 24% körüli, "ilyen-olyan támogatottságú magyar kormánynak" csúfolt konglomerátum esetében is hasonló a helyzet.
De erre mondják, hogy "lesz még kutyára dér". Európát az USA és az EU már azzal sakkban tudja tartani, hogy lezárja az ukrajnai gázelosztót. A mindenhova betáboroztatott "NATO, European Gendarmerie Force", és a még hadrafogható tagországi alakulatokkal leverné a lázadásokat. Különösebben az sem zavarja az EU irányítást, hogy a Lisszaboni Szerződés érvénytelen, ahogy az Orbány-kormányt sem az, hogy alkottákolmányát népszavazás elé sem merte vinni.


Az EU felbomlása esetén a tagállamokat, de elsősorban Magyarországot azonnal, "hivatalosan is megszállja" az izraeli kazár-zsidó idetelepülni szándékozó népesség, ahogy Lengyelországban, Ukrajnában is előkészítették a terepet. Idehaza a Gyurcsány-Bajnai-Orbán triumvirátus mindet megtett ezért. A "beözönlést" mindössze az akadályozza meg, hogy a Közel-Keleten még nem durrantották el a végzetes "petárdát", és ezt addig nem is teheti meg Izrael, amíg az EU áll. A startpisztoly amúgy is a Bilderberg legfelsőbb irányításának a kezében van. Az EU végvonaglása látványos lesz, bevetve a betelepített 70 millió, főleg muszlim bevándorlót, a II. Világháborúban "kiirtott zsidókat", az 50 millió négert, a romákat és az egyéb nemzeti ellentéteket is...
A kiprovokáltan létrehozandó európai energiaválsághoz és az eredményeként létrejövő polgárháborúkhoz Ukrajna a kulcs, egy maximálisan nyugat-hű pojácával az ország maradékának az "élén". Amikor rabló, tolvaj oligarchákban látja a nép a "megmentőt", ne csodálkozzon, ha elveszik. Az EU iránti érdektelenséget pedig nem illik félremagyarázni! Az EU úgy szar ahogy van, de őszig várni fognak, akkor küldik Európára a pokol zsoldosait. Addigra teljesen elmérgesítik a helyzetet Ukrajnában, majd "megkoronázva" a tervezetet, elzárják a gázt, mondván Ukrajna visszaköveteli az orosz lakta, ENSZ rendelet alapján is törvényesen, népszavazással levált területeket...

/Tulok /

süti beállítások módosítása