Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Bankvilág: Miért kerülik az "adósok" az un. árfolyamgátat?

2014. május 20. - Andre Lowoa

Az új módi mézesmadzag a Lakás-takarékszámla nyitása! Amivel állítólag fel lehet készülni az árfolyamgátrendszerben eltöltött öt év után esetlegesen megemelkedő(figyelem, már most előrevetítve!) törlesztőrészletekre a devizahiteleseknek. Így a megtakarításon kívül még harminc százalék állami támogatás is segítheti a bajból való kilábalást a FIDESZ szerint. Mégsem elég népszerű az árfolyamgát. A két éve működő rendszerbe eddig mintegy 180 ezer adós lépett be. További százezrek sorsát könnyíthetné meg szerintük a belépés, sokan mégsem veszik igénybe az öt évre szóló fizetési könnyítés lehetőségét.

A rendszer lényege, hogy a belépők 180, 250 és 2,5 forinton rögzített svájci frank, euró és japán jen árfolyamon törlesztik a hitelt. A rögzített és az aktuális árfolyam közötti (amiről ugye nem tehet az adós, hogy közben a működésképtelen rendszer mesterkélten/mesterségesen elinflálódott) különbözet gyűjtőszámlára kerül legfeljebb öt évig, s az ott halmozódó összeg kamatát átvállalja a bank, illetve az állam. A Magyar Nemzeti Bank statisztikája szerint a konstrukciót elutasítók 30 százaléka leginkább attól tart az eddigi ígéret-tapasztalatok alapján, jogosan, hogy az öt év letelte után túlságosan magas lesz a törlesztőrészlet a gyűjtőszámlán felhalmozott összeg miatt. – Pedig ettől nem igazán kell tartani – mondta a BankRáció.hu elemzője kissé túlzott optimizmussal. Persze tisztában vagyunk vele, hogyha ez a rezsim megoldja - szintén mesterségesen - a devizaügyet, akkor bebetonozta magát évtizedekre a hatalomba és ez lehet céljuk a jövőre nézve. Nincs is más lehetőségük nagyon, ami évtizedekre húzhatja, vonszolhatja még magával a liberalizmus dögét. Gergely Péter kifejtette, egyrészt biztonságot adhat az árfolyamgátat választóknak, hogy a vonatkozó jogszabályok értelmében - ami úgy alakul mindig, ahogy annak kell, ha kell! - az eredeti törlesztőrészletnél legfeljebb 15 százalékkal lehet magasabb az öt év után fizetendő havi befizetési kötelezettség. Magyarán levágták a 2-300%-os uzsorakamatot 15%-ra elviekben. De visszatérve - ezt jócskán ellensúlyozni lehet azzal, ha az öt év alatt a megtakarított pénzből, vagy annak egy részéből lakás-takarékszámlát nyit az ember. Itt van a kutya elásva. Így nem csupán a megtakarított százezrek halmozódnak a számlán, de ahhoz az állam további harmincszázalékos támogatást is odatesz majd ha lesz (ígéretkampány - ezzel nyert a kormánypárt újabb 4 évet, emlékezz!). A lakástakarék futamidejének végén pedig kedvezményes kamatozású hitelhez is juthat, amit ismét csak felhasználhat adóssága csökkentésére. Vagyis soha ki ne szállj belőle - újabb mézesmadzagja! De még ha nem is él ezzel a lehetőséggel az adós, öt év alatt a jelenlegi gazdasági növekedési kilátások mellett jó esélye van annak, hogy a forint erősödni fog, és ezért nem lesz magasabb a jövőbeni törlesztőrészlet. Ez az utópia most ezen a ponton az ezotéria részévé vált. Főleg a napi változó (sőt óráról-órára, lásd a tőzsdepiac ingadozását) adatháború és virtuális pénzvalóság tükrében nem előre bocsátható ma szerintünk, nemhogy még 3-5 év múlva! Hiszen az éves előre meghatározott célmutatók sem tarthatóak szinte sohasem. Lásd GDP alakulások. Ez a realitás és nem a pesszimizmusunk kivetítése! A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások 2014 márciusában 1683, 2012. április 1. és 2014 márciusa között 172 191 árfolyamgát-szerződést kötöttek devizaalapú jelzáloghiteles ügyfeleikkel – tette közzé a Magyar Nemzeti Bank hétfőn a honlapján.

 

Gölöncsér Miklós

süti beállítások módosítása