Van Magyarországon 60 település, amely akár pár évtizeden belül eltűnhet, mivel az elmúlt tíz évben népességének a 30 százalékát elveszítette – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb elemzéséből. A hivatal olyan 200 főnél alacsonyabb népességű falvakról készített pillanatfelvételt, amelyek finoman szólva sem voltak az elmúlt évtizedek nyertesei.
A második Orbán-kormány egyik kiemelt célja volt, hogy pár száz fős településeken is sikerüljön olyan életfeltételeket teremteni, amelyek vonzóvá tehetik ezt a szegmenst az emberek előtt, mivel az utóbbi évtizedekben erőteljes elvándorlást és elöregedést regisztrálhattunk ezekből a falvakból, községekből. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter korábban úgy fogalmazott, Magyarországnak olyan vidékpolitikára van szüksége, amely biztosítja, hogy a kisvárosokban, a falvakban, a fővárostól távoli településeken is boldogulhassanak az ott élők, és kiváló minőségű mezőgazdasági javakat termelhessenek.
Ehhez a témakörhöz szorosan kapcsolódik az a KSH által közzétett legfrissebb elemzés, amely azokra a településekre fókuszált, melyek lakosságszáma a 2011-es népszámlálás alkalmával nem érte el a 200 főt, valamint népességük legalább 30 százalékát elvesztették a legutóbbi két népszámlálás között. E két feltételnek 60 település felelt meg.
Ebben a körben már a 19-20. század fordulóján jelentkezett egy erőteljes népességkiáramlás, amelynek során elsősorban a szegényebb, saját földtulajdonnal nem rendelkező, sok esetben zsellérsorú, alacsony társadalmi státusú népesség áramlott a városokba. Az 1960-as, 1970-es évek városcentrikus településpolitikája egyértelmű vesztesei a kisebb lélekszámú települések voltak.
El akarták őket pusztítani?
Az 1971-ben elfogadott 1007/1971. számú kormányhatározat több mint 2000, funkció nélküli „mellékfalut” hagyott anyagi, pénzügyi forrás nélkül, mivel fejlesztésüket gazdaságtalannak ítélte. A települések bizonyos körében az építési engedélyek kiadását is megtiltották. Az 1980-as években ugyan már elindult egy integrált falufejlesztés, azonban tényleges pénzügyi háttér nélkül, így valós hatása nem volt.
Az 1970-es népszámlálás adatai szerint 113, az 1980-as szerint már 189 településnek volt kevesebb, mint 200 lakosa, és a két népszámlálás közötti népességfogyás mértéke is magas volt: az 1980-ban 200 fő alatti települések az előző népszámláláshoz képest népességük negyedét (36 226-ról 27 176-ra), közülük 55 pedig lakosságának legalább a 30 százalékát vesztette el. A települések közül néhánynak extrém mértékű népességvesztést kellett elszenvednie. A Somogy megyei, 1970-ben 483 fős Libickozmának 1980-ban már csak 135 lakosa volt, míg a Szabolcs Szatmár Bereg megyei Kishódoson 1970-ben 362-en, tíz évvel később már csak 111-en laktak.
Öngerjesztő folyamatok
Az 1990-es évek elején az önkormányzati törvény elfogadásával megteremtődtek azok az alapfeltételek, amelyek révén a települések, azok polgárai maguk befolyásolják a település sorsát. Azonban a 20. század végén és a 21. század elején újabb népességkiáramlás történt e településekről. A vizsgált települések esetében ez már a fiatalokat vagy aktív korúakat, a munkaképes, kvalifikáltabb népességet érintette. Az adott település társadalmának demográfiai és társadalmi struktúrája jelentős mértékben torzult, olyan öngerjesztő folyamat indult el, amelynek a vége a település népességének elöregedése.
Egyedül élő, elöregedő települések
A KSH által vizsgált településkör jellemzően hegy-, illetve dombvidéken helyezkedik el. Közös jellemzőjük, hogy szinte mindegyikük földrajzi és gazdasági szempontból periférikus helyzetben van, a legtöbbjük zsákfalu. Ezen települések lakosságszáma 1970 óta több mint felével csökkent. Az elvándorlási folyamat mértéke az 1990-es években lassult, de a népességvesztés mértéke már a két utolsó cenzus között volt a legnagyobb.
A települések korszerkezete öregedő: 1970-ben még közel ugyanannyi gyermekkorú volt, mint időskorú, azonban a legutóbbi népszámlálás alkalmával a 60 évesek és idősebbek már három és félszer voltak többen a 15 éven aluliaknál. A kedvezőtlen demográfiai folyamatok a háztartásszerkezeten is nyomot hagytak. Amellett, hogy ma már lényegesen kevesebb háztartás van ezeken a településeken, több mint 40 százalékukban egyedül élnek. A többgenerációs együttélési forma eltűnt, és a családok alig negyedében neveltek 15 éven aluli gyermeket – olvasható a KSH elemzésében.
Totális pusztulás képe rajzolódik ki
Az e településeken élők jövedelmi szintje alacsony: az egy adófizetőre jutó szja-alapot képező jövedelem közel azonos a 200 fő alatti települések adatával, de a községi átlagtól mintegy 300 ezer, az országostól pedig több mint 600 ezer forinttal marad el. A fogyó népességű településeket jellemző elvándorlás kedvezőtlenül befolyásolta a lakásépítéseket. Emiatt a lakásállomány folyamatosan öregszik, és a lakosság számának csökkenésével egyre több az üresen álló épület.
A vizsgált 60 település többsége zsáktelepülés, megközelíthetőségük csak közúton lehetséges. Tömegközlekedés igénybevételére csak autóbusszal van lehetőség, helyközi autóbusz-megálló 2011-ben Iborfián kívül minden településen volt. Két település kivételével csak mobil postai szolgáltatás állt a lakosság rendelkezésére. A lakosság életminőségét kedvezőtlenül befolyásolja, hogy a vizsgált települések mindössze felében működött helyben kiskereskedelmi üzlet – közölte a statisztikai hivatal.
Ez lehetne a kitörési pont
A vizsgált falvakban az idegenforgalmi vonzerőt a kiemelkedően szép és nyugodt környezet, a csend és a nemzeti parkok jelentik. A lehetőségek kihasználásának ugyanakkor nem minden településen vannak meg a feltételei. A vizsgált települések kevesebb mint felén volt szálláshely, a kínálati palettán az egyéb (2009-ig magán-) szálláshelyek domináltak. Ez utóbbiak forgalma alapvetően a belföldi turizmusra épül. Az elmúlt tíz évben látogatottságuk bővült, a kis kapacitással működő kereskedelmi szálláshelyeké azonban csökkent.
(Kovács András, mno.hu)
