Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

A Kreml figyelmeztetett!

2014. május 02. - Andre Lowoa

A kijevi vezetés harci üzemmódba kapcsolt és békés településeket támad – hangoztatta pénteken Moszkvában Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője. Felrótta, hogy “miközben Oroszország a rendezésre és a konfliktus kiszélesedésének megakadályozására tesz erőfeszítéseket, addig a kijevi hatalom békés településeket lövet”.

A Kreml befolyásos tisztviselője utalt az orosz elnök keddi, Minszkben elhangzott figyelmeztetésére, amely szerint egy ilyen fellépés bűncselekménnyel érne fel. “A fejlemények sajnos megerősítik ezt az értékelést” – tette hozzá Peszkov.
A kijevi kormány terroristaellenes fellépésnek minősíti az oroszbarát fegyveresek ellen hajnalban indított szlovjanszki katonai műveletet.
Az orosz elnöki szóvivő közölte, hogy Vlagyimir Putyin előző nap a kelet-ukrajnai térségbe küldte különmegbízottját, Vlagyimir Lukin volt országgyűlési emberi jogi biztost, hogy bekapcsolódjon a korábban Szlovjanszkban foglyul ejtett külföldi katonai megfigyelők szabadon bocsátásáról folyó tárgyalásokba. Dmitrij Peszkov azt mondta, hogy rendkívül aggódnak, mert nem tudnak kapcsolatot létesíteni az általa megtorló akciónak nevezett katonai művelet övezetében tartózkodó Lukinnal. Hangsúlyozta, hogy követelik az orosz elnöki különmegbízott és az orosz és más külföldi újságírók biztonságának szavatolását.
Az ITAR-TASZSZ orosz állami hírügynökség ugyanakkor azt jelentette, hogy sikerült telefonon utolérniük Vlagyimir Lukint.
(MTI)
Bal-Rad komm : A Kreml türelme lassan azért kezd elfogyni. Az Orosz Föderáció politikai vezetése és Putyin elnök mindeddig-sokak szerint indokolatlan-türelmet tanúsitott a Nyugatbérenc kijevi cionfasiszta rablóbanda akciói kapcsán. A jelek arra utalnak, hogy Moszkva türelme határára ért.
Figyelmeztetett eddig, és MOST AZ UTOLSÓ FIGYELMEZTETÉST is leadta!
Innentől kezdve a Nyugat és Turcsinovék magukra vessenek!



AZ UKRÁN HELYZET AMERIKA ÉS OROSZORSZÁG KÖTÉLHÚZÁSÁTÓL FÜGG

A legújabb hírek szerint az amerikaiak egy litván kikötőbe küldtek hadihajót, ami mellett közvetlenül orosz kikötő van. Az biztos, hogy most az ukránok az orosz fölkelők elleni támadást nem maguk határozták el, hanem ezt Amerika és a NATO súgta nekik, annak a nevetséges pénznek a fejében, amit adnak majd Ukrajnának. Szegény ukránok nem is tudják, hogy az eddigi nyomoruk helyett még nagyobb nyomort fognak kapni az EU ajándékcsomagjában. Most Amerika katonai provokációkat csinál az oroszok ellen, de az orosz medve nem ideges. Valójában Amerika az ideges, mert Ukrajnát végleg elveszették mint ütköző zónát és érdekövezetet. A következő hetekben az ENSZ-ben fognak dúlni a csaták, de akkor a világ megtudja majd a cionista hatalmak Oroszországgal és Kínával fognak szembe kerülni, a BT-ben. Tehát Amerikának az ukrán békát le kell nyelnie és egy szép napon az oroszok visszaveszik Kelet-Ukrajnát. A Huffpost képeinek részletei az jelzés nélküli oroszokról és a korszerű orosz fegyverek. Jacenyuk ukrán miniszterelnök egyelőre dühönghet, de az igazi nehéz helyzetbe Merkel kancellár került, mivel most Amerikában mossák az agyát és zsarolják. Merkelnek döntenie kell, hogy mit fog csinálni. Vagy engedelmeskedik Amerika zsarolásainak az oroszok elleni büntetéseknél, vagy szembeszáll Obamával és védi a német-orosz érdekeket.


http://amagyaroldal.hu/hirek/content/orosz-medve-nem-ideges

süti beállítások módosítása