Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Közösségünk az Élő Nemzet!

2014. április 19. - Andre Lowoa

Ezerszer ismételgessétek magatokban, ha kell, ha szükséges, ha elfeledtétek volna már! Ezt véssétek jól a fejetekbe, ez az őseinktől örökölt élő hagyományunk, ez a lelkületünk, ez a sorsunk, ez a küldetésünk. "A haza gyökér, melyből életünk fája kisarjadt, az a pont a Föld kerekségén, ahol törzsünk a Föld tápláló, életadó, fenntartó erejét issza legmélyebb gyökérszálain át. Lombba borultan, terebélyes növésben széttárhatjuk messze nyúló ágainkat, - más, idegen törzsből fakadt lombok testvéri szövevényeibe kulcsolódva, a rög fölé emelkedett büszke koronával - ám csak azért, mert ott gyökerezünk abban a rögben, amelyből kinőttünk. Ha (hagyjuk, hogy) elvágják gyökereinket, korhadó hulladék, tűzre vetendő holt anyag lesz belőlünk; (mely) matériánkból szerencsés körülmények talán pompás remekműveket faragnak, de eleven, viruló, gyümölcsöző valóságunknak vége (lészen)." Szívverésed visszhangzása, mely pulzáló igenlés és tagadás-ás, melyben zajló lelki folyamataid mélységben égő magasság-ág. A matéria vonzó könnyű örök "élet"-utat ígért az elmúlt rendszerekben és ma is ígér, az önfeláldozás álmos-almos tudatodban még a biztos halállal párosít. Így őrlődsz a mindennapi kétségek közt, elég! Mert, a mi, a te közösséged az Élő Nemzet! Ez a közösség a (egy)házad, a hazád, itthon az otthonod, a nemzeted, a családod, a barátod kit testvérként szeretsz és a természetes teremtett világ, mely bőkezű és vele együtt belőle létrehozható az oly kényelmes élhető, épített világ. Ez a szimbiózis, ez a közösség a mai Hungarizmus alapköve, mely kétségek közt többé nem hagy, nem hagyhat téged... Dolgozz érte! Dolgozz velünk! Ne feledd, közösséged az Élő Nemzet!

 

Baktay Ervin - Várhegyi Kálmán

süti beállítások módosítása