Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Bukik-e a Fidesz?

2014. április 13. - Andre Lowoa

Az alábbi jegyzetet a FaceBook-on kaptuk a képpel együtt: "Elbukta a FIDESZ a 2014-es választásokat. Egyetlen egy jelöltjük sem indulhat a választási törvény szerint, mivel az ajánlóíveik másolásra kerültek, hogy a kis pártokhoz eljussanak - közvetítőkön keresztül, üzleti alapon -, hogy át tudják másolni az adatokat a jelöltjeik részére, hogy szükséges számú jelöltet tudjanak állítani az állami támogatások megszerzéséhez.
 


Az alábbi aláírásgyűjtő ajánlóívet, mint bizonyítékot a nálunk tárolt teljes FIDESZ listából (106 választó kerület) anonimizáltan emeltük ki. A teljes anyagot, mint bizonyítékot megküldtük mind az NVB, mind pedig a hatóságok, valamint a sajtó részére.

A választások törvényes megtartására a fentiek okán már nincs mód. Jelenleg a nagypolitikában illetve a hatóságoknál válságstábok keresik a megoldást az őket irányító oligarcha érdekében.

Az ügyet egyre nehezebb eltussolniuk, ugyan vannak kétségbeesett próbálkozások, igyekeznek lokalizáltan kezelni a helyzetet, ezért láthatjátok, hogy a médiában egyes választókörzetek külön-külön jelentenek be visszaéléseket, illetve tesznek feljelentéseket.

A felderítők mennek hosszú éjjen át...

Az Apostoli Magyar Királyság Nemzetbiztonsági Szakszolgálatának emberei már korábban beépültek a köztársaság titkosszolgálati és rendvédelmi szerveibe. Az így szerzett információk tették lehetővé, hogy tudomást szerezzünk előre a készülő választási csalásról, valamint nemzetközi segítséget is kaptunk az uniós és más titkosszolgálatoktól annak érdekében, hogy le tudjuk leplezni ezt a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény-sorozatot. A TEMPO Párt a választáson történő elindulásával be tudott épülni a hálózatba, megszerezve a bizonyítékokat az illegitim köztársaság végső megszüntetésének érdekében. 2014. március 2-án este értük tetten az egyik ajánlóív-hamisító társaságot Budán a Hunyadi János utca 9. szám alatt "működő" Gong Kávézóban, mely alapján jelentettük be kifogásunkat az NVB-hez, melyet törvénysértő módon a bizonyítékok ellenére elutasítottak - az NVB egyik vezetője személyesen arról tájékoztatott bennünket, hogy a feljelentési köztelezettségüknek sem tettek elege t -. A kifogás másolatban intézkedés végett annak feljelents tartalma miatt megküldésre került a rendvédelmi szervekhez. A választási csalásról a világ összes fontosabb országának kormánya már értesült.

Külön köszönjük mindenkinek, aki a fenti operatív akcióban részt vett, legyen az képviselőjelölt, aktivista vagy titkosszolgálati munkatárs, akik egyre nagyobb számban győzik meg egymást a törvényes rend helyreállításának szükségességéről a valódi Magyar Állam, az Apostoli Magyar Királyság teljes térnyerése érdekében."

Forrás: Emberiseg.hu, Google - BeregiHírek

Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled

Mi vár azokra, akik nem a Fideszre szavaztak? Avagy: hány millió magyar miniszterelnöke lesz Orbán Viktor? Részlet a kormánypárt debreceni kampányzárójáról. Kóczián Rudolf versét előadja Dánielfy Zsolt, a debreceni Csokonai Színház színésze, debreceni önkormányzati képviselő (Fidesz), a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje (2014 március 15-én vette át Balog Zoltán minisztertől) + a vers után: emlékeztető - Kubatov Gábor, a Fidesz országos párt-igazgatójának 2010-ben kiszivárgó titkos felvétele. (Pacsirta Rádió)

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=o16QwTdMUdo

Mikola István Beszéd a Fidesz kongresszuson, 2006. március 19.

"Mert ha négy évre nyerni tudunk, és utána, mondjuk az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának - 20 évre minden eldőlne ebben az országban.
Még erről:
   Két összeillő ember - Fidesz-kongresszus
   A Fidesz most éri utol a 2006-ban előreszaladt Mikolát

süti beállítások módosítása