Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Utolsó esély a békés megoldásra – Felfüggeszteni minden végrehajtási eljárást!

2014. április 06. - Andre Lowoa

Utolsó esély a békés megoldásraElvárások, megoldási javaslatok a deviza- és számlaadósok ügyében, – az új Parlament pártjaitól

- Megoldási lista, újratöltve -

Magyarország súlyos társadalmi katasztrófa szélén áll. A kilakoltatási moratórium április 30-án lejár és jó, ha tudja mindenki; a végrehajtási eljárások a moratórium alatt sem szüneteltek sőt, – soha nem látott mértékben felhalmozódtak, s már csak a végső kifejletre, az ingatlanok elárverezésére, s az adósok kilakoltatására várnak.

Több százezer ember otthona került veszélybe, míg több tízezren, közvetlenül a kilakoltatás szélén állnak. – Deviza és számlaadósok, – bedőlt hitelesek, – vagy lakbért és gázt, villanyt, közös költséget, – vagy egyszerűen csak adót fizetni nem tudók, – a végrehajtási eljárásoknak “köszönhetően” – el fogják veszíteni otthonaikat. – Talán már éppen ebben az évben.

Őket kell megsegíteni, – de sürgősen, mielőtt tömegesen kóborolnának az utcákon a kilakoltatott, elkeseredett és már mindenre kész emberek.

Éppen ezért elvárjuk az újjáalakult törvényhozás összes pártjától és az új kormánytól, hogyha el akarják kerülni a társadalmi katasztrófát, alaposan gondolják át az alább felsorolt megoldási javaslatokat, – a deviza és számlaadósok mesterségesen előidézett tartozásainak végleges és megnyugtató rendezése ügyében.

I. A devizaadósok egy elhibázott gazdaságpolitika áldozatai

Magyarországon jelen pillanatban 160 ezer bedőlt forint és devizaalapú, ingatlanfedezetű jelzáloghitel nyomaszt legalább 640 ezer magyar embert. Ez pedig Magyarország lakosságának 6,4 százaléka. A magyar össznépesség 6,4 százalékának feje felett lebeg a kilakoltatás réme.

Ezek az emberek nem azért kerültek ebbe a kilátástalan helyzetbe, mert nem akarták fizetni a hiteleiket. Amelyet forintban vagy devizában vettek fel. Ezek a hiteladósok – nem tudták – fizetni hiteleik törlesztőrészleteit! – Ezek az adósok egyértelműen egy elhibázott gazdaságpolitika áldozatai.

Egész egyszerűen vagy elveszítették munkahelyeiket a 2008-as válság következményeiként, vagy ennek a felelőtlen gazdaságpolitikának “köszönhetően” – a forint elértéktelenedése következtében, és nem kis mértékben a bankok trükközése, uzsorázása miatt megugrott, s olykor a kétszeresére, háromszorosára nőtt az adósságuk, s a törlesztőrészleteik! – Akár így, akár úgy történt, egyértelmű, hogy az értékteremtő – magyar tulajdonú gazdaság hiánya miatt lettek, szenvedő alanyai a válságnak és bankok profithajhászásának.

Ennek a 640 ezer embernek a léte immáron hosszú ideje bizonytalanságban van. Sem a jelenlegi kormány, sem a politikai pártok ésszerű és kivitelezhető megoldási alternatívát nem dolgoztak ki a mai napig. Ködös, időhúzó ígérgetésekkel, kilakoltatási moratóriumokkal operálnak, – ám valós megoldási javaslataik nincsenek. Pedig ez a probléma olyan súlyú, ami “véresen” komoly gondokat okozhat, ha rövid időn belül nem születik megoldás.

Tekintettel Magyarország lehetetlen gazdasági helyzetére, a probléma politikai megoldást igényel. Ez mindenképpen konfrontálódást fog eredményezni a hitelező bankokkal, ám azoknak tudomásul kell venniük: Nem néhány tucat felelőtlen hitelfelvevőről van szó, hanem egy áldozattömegről, amellyel szemben a bankoknak is toleranciát kell mutatniuk.

II. A számlaadósokról sem szabad elfeledkeznünk!

Hónapok, sőt évek óta rendszeresen emlékeztetünk a “Ceterum censeo” jegyzeteinkben, kiegészítéseinkben arra, hogy nem csak a devizahitelesek problémáira kell megoldást keresni, – hanem a többiekről, a számlaadósokról sem szabad elfeledkezni. – Annál is inkább, – mert legalább ugyanannyian vannak, mint a devizahitelesek. És még annál is inkább, – mert a sok esetben az adósságot okozó rezsi elmaradások, vagyis a háztartási számlák jó részének kifizetése; a magas banki törlesztőrészletek miatt maradt el. – Lakbér, gáz, fűtés, villany, közös költség, vagy adó be nem fizetés…

Tehát a számlaadósokkal mi lesz? – Mi lesz azokkal, akik a ki nem fizetett számláik után halmoztak fel tartozásokat, s ezért akarják az otthonaiktól megfosztani őket? – A pénzéhes multi szolgáltatók, vagy a hatalmasra növekedett társasházi közös költségek számlái miatt. Vagy az egyes szintén pénzéhes önkormányzatok mérhetetlen nagyságúra felduzzasztott lakbérei miatt, melyeket a szegényebbek, – a számlaadóssá vált áldozatok már nem tudnak kifizetni.

És nem azért nem fizetnek, mert nem akarnak, – hanem mert nem tudnak. Elvesztették munkájukat, haláleset történt a családban, vagy betegség támadta meg őket. – Ha valaki komolyabban beteg lesz, elbocsájtják a munkahelyéről, – megszűnik a jövedelme, nem tudja fizetni számláit, majd kilakoltatják.

Ha a számlaadósok ügyének megoldását elhanyagolják, – akkor a devizahiteles és számlaadós probléma összeadódik, – a tömeges kilakoltatások nyomán bekövetkezhet az a társadalmi katasztrófa, melyre már évek óta figyelmeztetjük, a hatalmat, mind a parlamenti pártokat és a kormányzatot.

Akik mindeddig nem jelentkeztek igazi megoldási akciótervvel.

III. A konkrét megoldások

A politikának pedig végre megoldást kell találnia! A döntéshozók már nemcsak az adósok sorsa felől, – hanem a saját sorsukról is döntenek, – ha nem cselekednek időben.

A valós, konkrét megoldások, javaslatok listája az új Parlament pártjai és az új kormány felé:

1. Az új kormánynak első döntései között határozatlan időre fel kell függesztenie a banki hitelek, és közműtartozások miatti végrehajtásokat és árverezéseket!

2. Meghatározatlan időre fel kell függeszteni a már kényszerértékesített ingatlanokból történő kilakoltatásokat.

3. Csakis és kizárólag a lakhatás céljára nem szolgáló fedezeti ingatlanok kerülhetnek kényszerértékesítésre.

4. Törvényben kell megakadályozni a banki tartozások értékesítését a behajtó “hiénacégek” számára.

5. Adósmentő törvényt kell alkotnia az új parlamentnek fél éven belül! Ebben a törvényben ki kell terjeszteni az Állami Eszközkezelő hatáskörét, hogy a lakhatás biztosítására szolgáló fedezeti ingatlant a hitelező bank a hitel folyósításakor forintban számított összegért átadja az Állami Eszközkezelőnek, csökkentve az időközben az adós által megfizetett tartozás összegével.

6. Azonnali segítségként pedig: Az állam kötelezően biztosítsa az Állami Eszközkezelő számára a fedezeti ingatlanok ilyen áron történő megvásárlásához szükséges összeget. (Tekintettel arra, hogy a kényszerértékesítés során az ingatlanok elképzelhetetlenül alacsony áron kerülnek értékesítésre, – ami miatt a hitelező pénzintézet amúgy sem jut az általa “kiszámított” összeghez, – még így is több pénzhez jutna.

Amennyiben az Állami Eszközkezelő nagy tételben és egyidejűleg vásárolná fel az ingatlanokat, a bankrendszer rövid idő alatt juthatna a számára viszonylag elfogadható összeghez.) – Az Állami Eszközkezelő számára ehhez szükséges keretösszeget viszont, – az összes bank és a multi szolgáltató cég, valamint a magyarországi szupergazdagok egyszeri, – a jövedelméhez arányuló 40 %-os megadóztatásából kell biztosítani.

7. Törvényben kell rögzíteni, hogy a munkanélkülivé vált, munkajövedelemtől, más egyéb jövedelemtől elesett adósok hiteltörlesztését kamat és költségmentesen, futamidő meghatározása nélkül, – le kell állítani mindaddig, amíg ismét fizetőképessé válik.

8. A hitelező pénzintézet a lakhatás céljára szolgáló fedezeti ingatlan tulajdonjogát soha ne szerezhesse meg, – hanem tulajdonjogát kötelezően adja át vagy a fent említett Állami Eszközkezelőnek, – vagy az adós lakhelye szerinti illetékes önkormányzatnak, akik aztán mérlegelve az adós körülményeit, egy tisztességes, biztonsággal megfizethető lakbérhez kötött határozatlan idejű bérleti szerződést kössenek az adóssal.

Az önkormányzat pedig az adós befizetéseinek egy részéből csökkenti a hitel összegét a hitelt nyújtó bank felé, – a határozatlan idejű lakásbérleti szerződésben rögzített lakbérből levont részletekkel kiegyenlíti a bank felé fennálló jogos alaptartozást, – míg eközben az adós pedig a saját lakásában maradva a hitel kiegyenlítésekor visszakapja annak tulajdonjogát.

(Abban az esetben is, ha az önkormányzatnak van annyi forrása, hogy a bank felé egy összegben egyenlítse ki az adós a hiteltartozásának összegét, – az adós akkor is csak részletekben fizethesse meg a teljes összeget az önkormányzat részére).

Az eredeti jogos hitelösszeg kifizetésekor tehát az adós kapja vissza otthonának a tulajdonjogát. – Ám, ha és amennyiben a bank az elmúlt időszakban ezen az összegen felül szedett be pénzt az adóstól, – akkor az adóst kártérítés illesse meg.

9. Amennyiben a helyzet úgy hozza, ugyanakkor létre lehet hozni a szigorúan állami tulajdonú; “Bedőlt devizahitelesek bankját”, – amely az ingatlanfedezetű, kizárólag lakhatás céljára szolgáló fedezeti ingatlanokat a jelenleg hitelező banktól reális áron kiváltja és a továbbiakban a hitel felvevője ennek a banknak legyen ügyfele, ennek a banknak fizesse a hitel törlesztőrészleteit. – Melyeknek természetesen az eredeti kondíciókat kell tartalmazniuk.

10. A továbbiakban pedig: semmiféle más természetű hiteltartozás, közmű vagy szolgáltatási díjtartozás, vagy szabálysértési bírság behajtására, – a lakhatást biztosító ingatlant lefoglalni, adóssággal, kamatokkal terhelni, – kényszerértékesíteni, – s abból kilakoltatni többé ne lehessen!

11. A már Svájcból bizonyíthatóan manipulált frank árfolyam következtében beszedett irreálisan magasan kamatok miatt, – s a multicégek és egyes önkormányzatok által beszedett irreálisan magasan számlák miatt, – különös tekintettel bizonyos gázszolgáltatók (pl.TIGÁZ) törvénytelen gázóra leszerelési, s az utána következő irracionális fizetési követeléseit illetően ,- az új törvényhozásnak a fenti esetekben meg kell állapítania a folytatólagos jogtalan haszonszerzést – és kártérítésre kell köteleznie a bankokat és a multi szolgáltatókat, vagy akár az egyes kilakoltatásban jeleskedő önkormányzatokat.

Valamint fel kell deríteni az adósság behajtásban és egyes végrehajtásokban törvénytelenül közreműködő, a kényszerértékesített ingatlanokhoz törvénytelen megállapodások útján áron alul hozzájutott dealer-kereskedő és strómani hálózatot, – s a kártérítési kötelezettségeken kívül, büntetőjogi felelősségre kell vonni őket.

12. Első körben a már kilakoltatott családok érdeksérelmeit kell helyreállítani. S visszaszolgáltatni számukra a tőlük elvett lakást, – vagy, ha az már nincs meg, – akkor egy ugyanolyan minőségűt kell számukra biztosítani. – Melynek összegét az érdeksérelmet eredetileg okozó, bank, multi szolgáltató, vagy önkormányzat kell, hogy állja.

Konkrétan tehát ezeknek a szempontoknak a teljesítését várjuk el a deviza- és számlaadósok ügyében, – az újjáalakult törvényhozás összes pártjától és az új kormánytól is.

2010. június 15. Budatétény  Erőszakos kilakoltatás  a Készenléti rendőrség bevetésével

Erőszakos kilakoltatás a Készenléti rendőrség bevetésével – 2010. június 15. Budatétény

Megismételjük: Ha el akarják kerülni a társadalmi katasztrófát, – ajánlatos ezeket mielőbb figyelembe venni, hogy elejét vehessék annak, hogy az utcákon tömegesen kóboroljanak a kilakoltatott, elkeseredett és már mindenre kész emberek.

Bal-Rad – Szabad Riport

süti beállítások módosítása