Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Kidobhatják a balekot

2014. április 06. - Andre Lowoa

Tegnap este 10 körül, amikor már javában zajlott a választási eredmények összesítése és képernyőre lett vetítve a radikális atlantisták veresége, a HVG lehozott egy "Együtt: Mesterházy a kudarc legfőbb oka" című rövid, ám annál lényegretörőbb cikket.

Ahogy korábban sejteni lehetett, Mesterházy a balek szerepében került a baloldali összefogás élére. Gyurcsányék előre tudták, hogy el fogják veszíteni a választásokat, és mivel tisztában voltak vele, hogy leszerepelt politikusként egy újabb elvesztett választással maguk ellen követnének el karaktergyilkosságot, kerestek egy balekot. A ambíciózus Mesterházy Attila pedig lehetőségként tekintett a baloldal összefogására, amivel saját karrierjét pályára állíthatta volna. Gyurcsány, Fodor és Bajnai együtt gáncsolták őt el, hogy Mesterházy bűnbakká kikiáltásával saját karrierjüket megmenthessék.

A HVG tegnap este már le is közölte, hogy "nem hivatalos, "csak" egy háttérember mondta, de az Együtt-PM-nél az a vélemény, hogy kár volt a Kormányváltók közé állni. Az EP választásra a szocialistáktól külön készülnek. Elkaptunk az Együtt-PM központjában egy szervezeti háttér embert, aki elmondta: azt már biztosnak látják, hogy a Kormányváltók egy kudarcos történet. A siker gátja elmondása szerint a Magyar Szocialista Párt volt, illetve azon belül Mesterházy Attila, aki másodszor is súlyos vereséget szenvedett Orbán Viktortól."

Most, hogy Mesterházy végleg leszerepelt, a másik két köpönyegforgató jelesre vizsgázott kapitalizmusból. Az már a sors groteszk iróniája lenne, ha Gyurcsány az MSZP hátán betúrná magát a parlamentbe, de annyi már tudható, hogy Bajnai az MSZP hátán az EU-parlamentbe akarja betúrni magát. Ilyen, amikor egymás fejét tiporják a kapitalisták. Egyre kevesebb konc jut, lassan itt az ideje, hogy egymást falják fel!


http://www.hidfo.net/2014/04/07/kidobhatjak-balekot

süti beállítások módosítása