A zsidók gazdasági és társadalmi felemelkedésének úgyszólván egyetlen számottevő útja a kora középkortól fogva a pénz forgalmazása: különböző pénznemek átváltása és a pénz uzsorakamatra való kihelyezése volt. Ez volt a zsidóság hagyományos specialitása a keresztény társadalmi és gazdasági rendben, melyben éltek, ennek a feladatnak ellátásáért tűrték meg őket, és ez volt jólétük és olykor üldöztetésük forrása is.
Ilyen közepesen tehetős pénzváltó családba született Meyer Amschel Rothschild a Majna parti Frankfurtban az úr 1743. esztendejében. Az ő zseniális, maga és nemzetsége számára elképzelhetetlen vagyont és hatalmat teremtő meglátása volt az, hogy nem kisembereket kell uzsorakamatokkal szipolyozni, hanem uralkodók és államkincstárak hitelezőjévé kell válni, és akkor majd azok fogják a kisemberekből kisajtolni a kifogyhatatlan pénzáradatokat, melyek a soha ki nem fizetett és lehetőleg ki sem fizethető kölcsönök folyományaként a hitelező bankárok pénzeszsákjaiba vég nélkül ömlenek.
Ez volt Meyer Amschel Rothschild brilliáns "találmánya", magának és utódainak és a velük szövetkezőknek soha nem látott vagyon és hatalom, az emberiség millióinak pedig pokolbéli átok és rákfenénél borzalmasabb pusztulás.
Mindez pedig nem csupán a meggazdagodás telhetetlen vágyából fakadt, ennek mélyebb rugói voltak: az egész emberiség fölötti uralom megszerzése, amint a próféták megírták, és ehhez a mindenható pénz is csak eszköz volt.
(A Rothschild-házra nézve általában lásd Corti, Count Egon Caesar, "The Rise of the House of Rothschild", Western Islands, 1972; Nicolov, Nicola M., "The World Conspiracy, Portland, USA, 1990.")
A Rothschild-család a nevét a házukat a frankfurti zsidónegyed egyetlen utcáján házszám helyett azonosító kis piros cégértől (rot Schild) vette, eredeti nevük Elchanan volt. Ezen a néven szerepel a család őse, Isaak Elchanan 1585-ben, mint a Piros Cégér lakója (Isaak Elchanan beim roten Schild). Később a család a Bauer vezetéknevet vette fel. Úgy tűnik, a cégér utáni ragadványnevet hivatalosan először Meyer Amschel használta.
A kis Meyer Amschel tízéves korától fogva a családi pénzváltó üzletben dolgozott, és a sokféle pénzérme felkeltette érdeklődését a numizmatika iránt. Ebben hamarosan szakértő lett, és amikor szüleit két évvel később elvesztette, majd néhány év múlva az üzletet is átvette, ez szolgált szédületes karrierje alapjául.
A hessei fejedelemség trónörököse, Vilmos herceg fő passziója a numizmatika volt, és Meyer Amschel ilyetén szolgálatai révén már 1763-ban bejáratos volt az udvarába. A trónörökös saját tartománya a ráérő ideje volt, a híres frankfurti vásárokat is gyakran meglátogatta. Meyer Amschel ilyen alkalmakkor is ápolta a herceggel való üzleti kapcsolatait, és idővel ezek rendszeressé váltak.
Miután a herceg bizalmába férkőzött, a fiatal zsidó helyes meglátással udvari címet is szerzett magának, mint "a Hesse-Hanau fejedelemség koronaügynöke". Ez azután megnyitotta előtte a legelőkelőbb német főúri, sőt uralkodói családok ajtaját. Vilmos herceg III. György angol király unokája és V. frigyes dán király veje volt, s bár tartománya mindössze 50.000 lakost számlált, az egész német birodalomban kitűnő összeköttetésekkel rendelkezett. Így ívelt felfelé Meyer Amschel csillaga az 1770-es években, miközben felesége 1773-ban, 1774-ben és 1775-ben fiúgyermekkel ajándékozta meg, akik az Amschel, Salamon és Nathan neveket nyerték.
Meyer Amschelnek már virágzó, az egész német birodalomra kiterjedő numizmatikai hálózata volt, saját nyomtatott katalógussal, mikor Hesse-Cassel uralkodója, II. Frigyes váratlan halála folytán 1785-ben alkalma nyílt a nemzetközi pénzvilágba való betörése. A hessei uralkodóház több nemzedék gondos munkájával hatalmas vagyonra tett szert hivatásos katonaság kiképzése és katonai egységeinek más uralkodók részére való bérbeadása révén. Különösen gyakran vette igénybe ezt a szolgáltatást Anglia, ahol ebben az időben már 12.000 hessei zsoldos katona állomásozott. Az ezek után fizetendő óriási bérösszegeket Hesse Cassel fejedelmei magas kamatozású kötvényekbe fektették be, éspedig többnyire Angliában. Meyer Amschel hercegi pártfogója tehát, aki IX. Vilmos néven lépett a trónra, egyik napról a másikra fantasztikus örökség birtokosa lett.
Ezeket a fejedelmi pénzhalmazokat, melyek teljes összegét a kortársak legalább 20 millió tallérra becsülték (bár mások szerint akár 60 milliót is kitehettek), kezelni kellett, különösen mert az angol kincstár gyakorta váltókkal fizetett, és ezek piacra vitele és leszámítolása gondos banki munkát igényelt. Azonkívül az új fejedelem úgy döntött, hogy ideje ezeknek az angol befektetéseknek jó részét a kontinensre áttelepíteni, és ehhez szintén ügyes bankárokra volt szüksége. Meyer Amschel hamar átlátta a számára ebben rejlő lehetőségeket, de egyelőre meg kellett elégednie apróbb tranzakciókkal, mert a fejedelem most már Frankfurttól távol, Casselben székelt, és nehéz volt rávenni, hogy családja bevált bankházaitól megváljon.
Ebben az időben Meyer Amschel már meglehetős jómódra tett szert - bár még nem tartozott az igazán vagyonos frankfurti zsidók közé -, és ennek látható jeleként 1785-ben megvásárolta a zsidónegyed egyik tekintélyesebb ikerházának a felét. Az épület másik felében egy Schiff nevű család lakott; ezzel a névvel még fogunk találkozni a Rothschild-ház későbbi története folyamán. Itt rendezte be Meyer Amschel a Rothschild családi üzletet, mely pénzváltás és kölcsönügyletek mellett többféle jövedelmező kereskedelmi tevékenységet is folytatott.
Kisebb méretű kezdeti pénzügyi sikerei után Meyer Amschelnek végül is a francia forradalom és a napoleoni háborúk hozták meg a nagy lehetőséget. A hessei uralkodó 1795-ben Poroszországgal együtt kiugrott a franciaellenes koalícióból, és ezt követően minden energiáját a korábban is igen jól forgatott kölcsönügyleteinek szentelte. Úgyszólván egész Európa bankárja lett, és a tovább hadakozó német fejedelmeket gyakran látta el pénzzel, természetesen magas kamat mellett. Egyre szélesedő fejedelmi üzletköre ápolásához újabb pénzemberekre volt szüksége, és ezek egyikét az utóbb kissé elhanyagolt Meyer Amschelben találta meg. A hercegnek ez a választása annál inkább is kézenfekvő volt, mert a franciák német-alföldi hódításai folytán Európa addigi központi pénzpiaca, az amszterdami tőzsde 1795-ben gyakorlatilag összeomlott, és szerepét egyre fokozódó mértékben a frankfurti tőzsde vette át.
Ezekben az években a franciaellenes szövetség vezetőhatalmai Anglia és Ausztria voltak, és az ezzel járó hadviselés költségei mindkét birodalom kincstárát alaposan kimerítették. Egyre gyakrabban fordultak ezért IX. Vilmoshoz nagy összegű kölcsönökért, melyeket a hessei uralkodó megfelelő feltételek mellett mindig szívesen megadott. Meyer Amschelnek jelentős szerep jutott az ilyen hitelügyletek lebonyolításában, minek folytán annyira megtollasodott, hogy vagyona közvetlenül a századforduló előtt már nem volt messze az egymillió aranytól.
Ilyen nemzetközi méretű bankártevékenység mellett szükségessé vált Meyer Amschel számára külföldi képviseletek létrehozása, és ehhez a megfelelő személyeket saját fiaiban találta meg. A két legidősebb, Amschel és Salamon már jól bedolgozta magát a frankfurti családi üzletben, míg a harmadik, a 21 esztendős, rendkívül eleven és tehetséges Nátán tettre készen várta, hogy talentumainak megfelelő megbízást kapjon. Logikus volt ezért apja választása, mikor 1798-ban ezt a fiát menesztette legfontosabb külföldi érdekeltségébe, Angliába 20.000 fontsterling kíséretében.
Ez a lépés újabb fordulópontnak bizonyult a Rothschild bankház emelkedésében. Miközben a családfő továbbra is gondosan szövögette üzleti kapcsolatait a váltakozó szerencsével folytatott háborúskodás közepette egyre riadtabbá váló német uralkodókkal, sőt a maga számára császári, két idősebb fiának pedig egyéb udvari rangokat és kiváltságokat is nyert, az ifjú Nátán Manchesterben nyitott bankházat, és szívós és kitartó munkával angol üzleti csatorna alakult ki Frankfurt és a szigetország között, melynek mindkét végét a Rothschildok tartották kezükben, és ezen keresztül hatalmas pénz- és áruforgalom bonyolódott le. Nagyban elősegítette ennek a kétirányú üzleti vonalnak az eredményességét a nemzetközi információs hálózat, melyet Meyer Amschel a német-római birodalom örökletes postamestereivel, a Thrun-Taxis-házzal ápolt jó viszonya révén 1800-tól kezdve kiépített.
Nátán angliai működésének első valóban jelentős gyümölcse a Napoleon által 1805-ben kihirdetett kontinentális blokád sikeres kijátszása volt. A nélkülözhetetlen gyarmatáruk, különösen a cukor, a kávé és a dohány egyetlen beszerzési forrása Anglia volt, és a blokád miatt ezek árai a kontinensen roppant magasra szöktek. Megfelelő kenőpénzek árán és kedvező időpontokban azonban lehetséges volt hollandiai és észak-német kikötőkön keresztül a blokádon áttörni, mivel Napoleon ellenőrzése a terjedelmes európai partvidéken nem volt egészen teljes. Így Nátán segítségével és saját információs szolgálatukra is támaszkodva, a Rothschildok éveken keresztül hatalmas haszonnal járó gyarmat-áruforgalmat bonyolítottak le.
Az angol kapcsolat még jövedelmezőbbé vált a Rothschild-ház számára, mikor Napoleonnak végre elege lett az időközben német választófejedelemmé emelkedett hessei herceg haszonleső semlegességéből, és gazdag zsákmányra is számítva IX. Vilmost és kincsestárait üldözőbe vette. A herceg Meyer Amschelt bízta meg az angol és dán befektetései után járó kamatok beszedésével, és ebben a rendkívül jövedelmező műveletben Nátánnak is megfelelő szerep jutott. Idővel az angliai befektetések kezelése Nátán kizárólagos feladatává vált, míg az országából menekülni kényszerült IX. Vilmos minden egyéb vagyonának felügyeletét, és olykor mentését is, Meyer Amschel irányításával a két idősebb Rothschild fiú látta el.
A Rothschildok így 1808-tól fogva a dúsgazdag herceg összes pénzforrásainak bizalmas kezelői lettek, és mivel úgyszólván valamennyi európai uralkodó ezektől a pénzforrásoktól, illetve az azokat a tulajdonos megbízásából kihelyező bankároktól remélte maga és rogyadozó államkincstára boldogulását, a Rothschild-ház az egész kontinensen meghatározó politikai befolyásra tett szert.
Ezentúl már nem a Rothschildok folyamodtak az uralkodók kegyeiért, hanem azok jöttek hozzájuk a mindenható Pénzért, s a feltételeket a Rothschildok szabták meg. Ők irányították a kulisszák mögül a háborúkat is, melyek gazdagodásuk fő forrásai voltak, mert Montecuccoli híres mondása szerint a háborúhoz három dolog kellett: "pénz, pénz és pénz", és a három-egy dolog fölött egyre nagyobb mértékben a Rothschildok rendelkeztek. Pénzeszsákjaik megszorítása hadjáratok, sőt országok sorsát döntötte el, és ebbeli döntéseiket nem emberbaráti szempontok, hanem kizárólag saját önös érdekeik, pénzhegyeik növelésének vágya irányították.
Nem volt mentes ettől a növekvő Rothschild-hegemóniától maga a császár sem. A hosszú háborúskodás miatt a bécsi udvar pénzügyeiben teljes káosz uralkodott. A papírpénzt annyira felelőtlenül szaporították, hogy az rohamosan vesztett értékéből; 1810 elején egy ezüstpénzért ötször annyi névértékű kincstárjegyet kellett adni, néhány hónappal később már tizenkétszer annyit. Az állampapíroknak ez a rohamos inflációja gyors mentőakciót igényelt, és a czászári kincstár a hessei herceg vagyonát kezelő Rothschildokhoz fordult segítségért.
A Rothschildok azonban óvatosak voltak, és az általuk javasolt bonyolult kölcsönügylet nem felelt meg a császár pénzügyi tanácsadóinak. A tervezett tranzakció tehát nem jött létre, de a tény, hogy a Rothschildok közvetlen kapcsolatba kerültek a császári udvarral, óriási mértékben emelte tekintélyüket a nemzetközi pénzvilágban.
Ezen a ponton a Rothschildok már nem csupán a hessei herceg befektetésre váró millióit voltak képesek megcsillogtatni fejedelmi klienseik szemei előtt, hanem maguk is igen jelentős tőkével rendelkeztek, melyet egyre magasabb körökben forgattak. Így 1810 decemberében már saját pénzeikből kölcsönöztek 400.000 tallért a dán pénzügyminiszternek. Rövidesen ők pénzelték a bajba jutott császárt, az angol kincstárt, és Napoleon egyre nagyobb méreteket öltő hadjáratait is. Mindezt olyan diszkréten tették, hogy a szembenálló felek nem is sejtették ezt a kétszínű pénzpolitikai játékot.
Üzleti köreik szélesedése és vagyonuk rohamos növekedése szükségessé tette a Rothschildok számára a cég jogi szerkezetének szabályozását. Ezért az apa 1810 szeptemberében formális társasági szerződésre lépett fiaival: magának megtartotta a vezető szerepet és a viszonylagos részvénytöbbséget, de a két legidősebb fiú, Amschel és Salamon is jelentős részt kapott az üzletben, míg a két legfiatalabb, Károly és Jakab, akik még kiskorúak voltak, kisebb összegekben részesültek. Nátán a családdal kötött titkos megállapodás szerint Amschellel és Salamonnal azonos arányban vált a cég tulajdonosává, de bankháza Angliában lévén, nevét nem volt ajánlatos Frankfurtban dobra verni.
Egyre nagyobb stílű nemzetközi pénzügyleteik ellenére a Rothschildok továbbra is kitartottak a hessei választófejedelem mellett, aki Napoleontól való félelmében állandó jelleggel Prágában ütötte fel székhelyét. Az összekötő szerepét Frankfurt és Prága közt többnyire a Károly fiú látta el, míg Jakab a közben Párizsba áttelepült Salamont és a Manchesterben székelő Nátánt látogatta rendszeresen a frankfurti üzleti központból. Nátán ekkor már maga is tekintélyes pénzember volt Angliában, és a francia blokád rendszeres áttörése, valamint más ügyes tranzakciók révén hatalmas saját vagyonra tett szert. Salamon Párizsban forgatta a Frankfurtból rendelkezésére bocsátott pénzösszegeket, és rövid idő alatt annyira beférkőzött a francia üzleti életbe, hogy Jakab is csatlakozott hozzá, és Nátánnal onnan tartotta fent a kapcsolatokat. A Rothschild-háznak így hatalmas támaszpontjai működtek a Csatorna mindkét oldalán, a két szembenálló tábor legfőbb politikai központjaiban, mikor Napoleon a Grande Arméeval elindult nagy kalandjára Moszkva felé. Ezekben a napokban érkezett Meyer Amschel Rothschild földi életútja végére.
Halála közeledtét érezve az agg bankár 1812 szeptember 16-án megíratta végrendeletét, melyben a "Meyer Amschel Rothschild és Fiai" bankházat egyenlő arányban öt fiára hagyta. Leányairól másképpen gondoskodott, vejeit és fiaikat pedig teljesen kizárta az üzletből. Meghagyta családjának, hogy szigorúan tartsák meg az ortodox zsidó hitet, és lehetőleg egymás közt házasodjanak, keresztényekkel pedig semmiképp sem. Három nappal később örökre lehunyta szemét, és az immár gigantikus pénzbirodalom az öt Rothschild fiúra szállt.
Meyer Amschel Rothschild nem az első zsidó volt, aki keresztény közegben magasra kapaszkodott. Nem is ő volt az első pénzember, aki nemzetközi arányokban gondolkodott és működött. De ő volt az első keresztény vagy zsidó, aki a mindenható Pénzt politikai manőverekre használta fel, a politikát pedig a Pénz halmozására, és mindkettőben teljesen gátlástalan volt. Neki egyedül a Pénz volt fontos, és az ezzel elérhető hatalom. Az uralkodókat és általában a politikusokat megvetette, bár ezt nyíltan nem volt képes kimutatni. Neki tulajdonították a mondást: "Add meg nekem a hatalmat, hogy egy ország pénznemét kontrolláljam, és nem törődöm azzal, mi történik a kormányban és a parlamentben." Életében nem volt képes ezt az elvét megvalósítani, de fiai családi hagyományként megőrizték, és idővel sikerre is vitték azt.
Még abban az évben alkalmuk nyílt a Rothschild fiúknak apjuktól örökölt üzleti érzékükről bizonyságot tenni. Napoleon Tél generálistól elszenvedett katasztrofális veresége után az egész európai szövetségi rendszer átszerveződött. Ausztria és a franciák német csatlósai sorra átálltak Anglia, a Napoleon-ellenes koalíció vezető hatalma oldalára, és megindult az élet-halál küzdelem a francia hegemónia lezárására. Ehhez azonban ismét pénz kellett, igen sok pénz, és a kontinentális hatalmak kincstárai meglehetősen üresek voltak. Különösen támogatásra szorult Ausztria, mert pénzügyei még zavarosabbak voltak, mint korábban. Anglia kötelezettséget is vállalt jelentős összegek kiutalására, de ezeket valami úton-módon el kellett Bécsbe juttatni, ami az akkori viszonyok mellett nehéz feladat volt. Itt nyílt nagy lehetőség a Rothschild-fiúk számára, akiknek már jól kiépített, egész Európára kiterjedő bankhálózatuk volt. Ehhez a vállalkozáshoz azonban át kellett szervezni az üzlet felépítését.
Nátán angliai összeköttetései révén megszerezte családja számára a nagy haszonnal járó angol segélyakció lebonyolításának oroszlánrészét, és hogy közelebb legyen a tűzhöz, Manchesterből áttette bankháza székhelyét Londonba. A vonal másik végének működtetésére Salamon Párizsból áttelepült Bécsbe, a párizsi bankház vezetését pedig az akkor még húsz esztendős Jakab vette át. A Rothschildok így Frankfurt, London és Párizs után Bécsben egy negyedik fontos támaszpontot építettek ki, és ezáltal döntő szerephez jutottak az egész kontinens pénzügyeiben. Most már ők állították Európa uralkodóit is: a Bourbon XVIII. Lajos visszatérését Párizsba Nátán finanszírozta, míg Amschel és Károly Frankfurtban a Napoleon által elzavart német fejedelmek restaurációjának anyagi alapjait biztosították.
