Valamikor a Zemplénben is élt európai bölény. Nagy-Magyarország területén az 1800-as évek végén halt ki, Európából pedig az 1920-as évek közepén tűnt el. Ugyanerre a sorsra jutott a kaukázusi bölény is, mely 1927-ben halt ki. Az európai bölény főleg a vadászat, és az élőhelyeinek számának csökkenése miatt tűnt el a kontinensről.
A Lengyelországban megtalálható európai bölényt már szintén úgy telepítették be. Mester András onnan hozta saját birtokára a nagyvadakat.
Amellett, hogy látványosságnak szánja, az a célja, hogy az utókor is láthassa a földrész legnagyobb testű kérődzőjét a Füzéri vár mellett. A bölényeknek tetszik az itteni klíma, szépen szaporodnak is. Mester András – akárcsak a lengyelek - fontosnak tartja, hogy jó genetika maradjon fenn. Ha a Lengyelországban élő állományt bármiféle betegség támadná meg, a füzérkomlósi birtokon élő állatokból lehetne pótolni. A bölénytehenek május végén, június elején ellenek, amikor már megfelelő a legelő mennyisége és minősége. Az állatok egy 40-45 hektáros elkerített területen élnek, amelyen legelő, erdős és bokros rész is található, és ott ered egy tiszta vizű patak is.
Korábban az európai bölény szinte az egész kontinensen megtalálható volt a lombhullató erdők közelségében, mígnem a vadon élő állomány teljesen kihalt. Az elmúlt évszázadokban élőhelyük egyre csökkent, míg végül a vadon élő állomány teljesen kihalt. Ma visszatelepített állományok élnek Lengyelországban – a híres Bialowieza-i erdőben – Fehéroroszországban, Litvániában, Oroszországban, Ukrajnában, Romániában és Szlovákiában, valamint betelepítették a korábbi elterjedési területén kívüli Kirgizisztánba is. Korábban a történelmi Magyarországon is élt európai bölény. Vadászata Mátyás király korában még közönséges eseménynek számított.
A faj megmentése érdekében létrehozták 1923-ban a Nemzetközi Bölényvédelmi Társaságot, majd 1932-ben a bölénytörzskönyvet, melyben akkoriban 56 egyedet tartottak számon. Szerencsére az állatkertek erőfeszítése meghozta az eredményét: a faj állatkerti állománya fokozatosan növekedett, így az 1950-es évek óta több helyre is sikeresen telepítették vissza az európai bölényeket. Manapság mintegy 1000 példánya él szabadon, legnagyobb állománya jelenleg is a Bialowieza-i őserdőben él. A faj, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) szerint sebezhető. Az európai bölényeket az állatkertek mentették meg a teljes kipusztulástól. Az európai állatkertekben jelenleg is tenyészprogram keretében tartják a bölényeket, bár állatkerti állománya ma már stabilnak tekinthető.
Füzérkomlósra 2008-ban kerültek a bölények Lengyelországból Mester András helyi vállalkozó közel 500 hektáros vadaskertjének egyik elkerített szegmensébe. A zempléni faluba génmegőrzés céljából öt egyed érkezett, hogy ha valamely lengyelországi állományt betegség támadná meg, akkor innen tudják pótolni a veszteséget, vagyis az itt ellett utódokat bármikor elvihetik. A bölények jól érzik magukat a zempléni erdőkkel és legelőkkel tarkított rezervátumukban, de arra egyelőre nem sok az esély, hogy ismét kóboroljanak a szabadban Magyarország területén.
A Keleti-Beszkidek lengyelországi részén mintegy 400 példány található, néha átkóborolnak Szlovákiába és Ukrajnába. Szlovákiában a Kistapolcsányi Bölény Vadaskertben található meg. Erdélyben az 1970-es években Lengyelországból telepítették Görgényszentimre (Maros megye) és Hátszeg (Hunyad megye) vidékére, ahol az utóbbi években számuk megcsappant, fennmaradásuk veszélyeztetetté vált. Magyarországon a Budakeszi Vadasparkban és a Nyíregyházi Állatparkban lehet még európai bölényekkel találkozni.
Az európai bölény jellemzői
Az európai bölény (Bison bonasus) a tülkösszarvúak családjába (Bovidae), azon belül pedig a tulokformák (Bovinae) alcsaládjába tartozó bölény (Bison) nem egyik faja. Az amerikai bölénnyel annyira közeli rokonok, hogy egymás között kereszteződhetnek, és az így létrejövő hibrid utódok is képesek tovább szaporodni. Ez alapján egyes kutatók egyetlen fajba vonják össze őket.
Az európai bölény Európa ma élő legnagyobb testű szárazföldi emlőse. A bikák testhossza elérheti a 350 cm-t, melyhez 30–60 cm-es farok csatlakozik, marmagassága 160–195 cm, testtömege pedig akár az 1000 kg-ot is elérheti (általában 500–900 kg között). A tehenek valamivel kisebbek, átlagosan 300–540 kg tömegűek. Rövid, széles fején mindkét nemnél megtalálhatóak a szarvak. Szőrzete sűrű, színe az egészen sötét barnától a világos barnáig változik. Nyakán a szőre hosszabb, mely a nyak alsó részén és állán szakállt képez.
A nőstények borjaikkal matriarchális csordákban élnek, melyek létszáma mintegy 20 egyedet számlál, míg a hímek magányosak, esetleg kisebb fiúcsapatokba verődnek. Télen több csorda összeverődésével nagyobb létszámú csapatok is kialakulhatnak. Aktivitásukat az évszakok változása is befolyásolja, de többnyire nappal aktívak. Elsősorban reggel és este táplálkoznak, ritkán éjszaka is. Fő ellenségük a farkas, a fiatal egyedekre azonban a hiúz is veszélyt jelenthet. Az európai bölények kizárólag növényevők. Elsősorban fűféléket legelnek, kisebb mennyiségben azonban egyéb növényeket is fogyasztanak, így például egyéb lágyszárúakat, fakérget, mohákat, gombákat stb. Mindennap isznak, télen gyakran hó evésével fedezik folyadékszükségletüket.
Párzási időszakuk augusztustól októberig tart. Ilyenkor a hímek csatlakoznak a nőstények csordájához, és az ivarzó nőstényeket védelmezik a többi hímmel szemben. A párzás után azonban már nem mutatnak irántuk érdeklődést. A vemhességi idő 254-272 nap, melynek végén – május-július között – 1, ritkán 2 borjú jön a világra. A szüléshez a nőstények különválnak a csordától. A többi patáshoz hasonlóan a borjak a születés után pár órával már követik anyjukat. 6-8 hónapos korukig szopnak. Ivarérettségét mindkét nem 2-4 éves kora között éri el. A bikáknak azonban gyakran még éveket kell várniuk a sikeres párzásig. Várható élettartamuk akár 27 év is lehet.
(Videó a bölényekről itt tekinthető meg.)
