Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Putyin hidat építtet a Krím-félsziget elérésére

2014. március 20. - Andre Lowoa

Vlagyimir Putyin orosz államfő felszólította a kormányt, hogy kezdjék meg az előkészületeket a Krím-félszigetet egyenesen a Krasznodar régióval összekötő híd építésére.

A Krím-félsziget Oroszországhoz csatlakozását követően máris elkezdik fellendíteni a gazdaságot: több ezer mezőgazdasági gépet küldtek a térségbe a kiváló minőségű, ennek ellenére az ukrán kormány által ki nem használt termőterületek hasznosítására. Valamint megkezdték az infrastruktúra összekapcsolását az Oroszországi Föderáció belső területeivel.

A Kercsi-szoros felett épülő híd a Fekete-tengert és az Azovi-tengert is összeköti, így alkalmas lesz szárazföldi és hajóforgalom lebonyolítására is, ezen felül vasúti sínek is áthaladnak majd rajta.

Maxim Szokolov közlekedési miniszter több projektet is említett, ami a Krím-félsziget és más ukrán területek összeköttetéseit is megújítaná, - ezek mindegyike még az év vége előtt elkészül. Ez feltételezi, hogy év végére nem csak a Krím-félsziget, hanem Ukrajna más keleti régióit is becsatlakoztatják Oroszország vérkeringésébe.


http://www.hidfo.net/2014/03/20/putyin-hidat-epittet-krim-felsziget-eleresere



Kolomonszkij bankja nem ad ki pénz a krimieknek


Putyin elnök 18.-i beszédét követően a zsidó bankoligarcha Kolomonszkij által birtokolt “Privatbank” egy órán belül blokkolta a krimi lakosok kártyás pénzfelvételét.

Az ATM-ek nem fogadták be onnantól kezdve a bankkártyákat.
Ez a “Privatbank” volt az egyik fő ukrajnai finanszirozója a kijevi zavargásoknak.

(http://nabat.in.ua/news/73979.html)


süti beállítások módosítása