Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Moszkva szankciókat vezethet be a nyugat ellen

2014. március 13. - Andre Lowoa

Oroszország gazdasági és fejlesztési miniszter-helyettese bejelentette, nem zárják ki annak lehetőségét, hogy abban az esetben, ha a nyugati országok szankciókat léptetnek életbe, ők is beiktassák ugyanezen szankciók megfelelőit. Alekszej Lukacsev hozzátette, Oroszország nem támogat semmiféle szankciót a nemzetközi politikában, ennek ellenére, az ország védelme érdekében a nyugati nyomásgyakorlással szimmetrikusan ők is kénytelenek lesznek intézkedni.

Ugyanakkor elmondta, a nyugat részéről csak egyszerűbb, politikai jellegű korlátozásokat tud elképzelni, mert a gazdasági szankciók ellenlépés nélkül is alapjaiban rengetnék meg a nyugati gazdaságot.

Hídfő.net | Moszkva szankciókat vezethet be a nyugat ellen

A Fehér Ház korábban vízumkorlátozásokról beszélt egyelőre meg nem nevezett diplomaták esetében. Mint mondják, a szankciók azokat a személyeket célozzák, akik közvetlen felelősek a Krím-félsziget Oroszországhoz csatlakozásáért. Pedig a dél-kelet Ukrajnában alakuló helyzet egyedül a nyugati vezető politikusoknak köszönhető. A nyugat ballépései nélkül Moszkva talán soha nem jutott volna ennyire kézenfekvő lehetőséghez a megcsonkított Oroszország területi egységének helyreállítására.


http://www.hidfo.net/2014/03/13/moszkva-szankciokat-vezethet-be-nyugat-ellen

süti beállítások módosítása