Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Már megírtuk: manipulálják az aranyárfolyamot!

2014. március 11. - Andre Lowoa

Az arany árfolyamában azonban eddig mindenki bízott. Most viszont úgy látszik (nem csak úgy látszik, hanem úgy is van), hogy ezt is manipulál(hat)ják. Az arany árfolyama úgy alakul ki, hogy az öt nagy bank szakértői minden délután egyeztetnek. Ha az arany iránti kereslet és kínálat között túl nagy a különbség, akkor úgy alakítják az árfolyamot, hogy a különbség maximum 620 kilogramm legyen. Természetesen, ha erről előre értesítik ügyfeleiket, akkor azok hatalmas pénzt nyerhetnek, hiszen előre tudják az árfolyamváltozást. Szakértők szerint tíz éve már ez zajlik a piacon, mert a szabályozás nem zárta ki egyértelműen az ilyetén összejátszást.

„A szabályozás több évtizedes múltra tekint vissza, egy New York-i professzor, illetve a Moody’s vezető beosztású alkalmazottja vizsgálta meg 2001 és 2013 között az arany árfolyamának alakulását. Feltűnő jelenségre lettek figyelmesek, ugyanis a délutáni fixing során számos esetben jelentős elmozdulást tapasztaltak” – fogalmazott Jánosa Tamás, a Portfolio.hu elemzője.

Ha a gyanú beigazolódik, hogy tudatosan alakították az árfolyamot a bankok, ráadásul erről előre értesítették is ügyfeleik egy részét, akkor várhatóan hatalmas bírságra számíthatnak. Arról a megkérdezett szakértő egyelőre nem akart nyilatkozni, hogy a kialakulóban lévő botrány, hogyan hathat az arany kereskedésére, meginoghat-e a bizalom a biztos befektetési formának tekintett aranyrudakban. Az arany már nem nemzetet minősítő államkincs-vagyon, hanem nemzetközi bankoligarchák játékszere/martaléka csupán.

Gölöncsér Miklós

süti beállítások módosítása