A nyíri dombok között, a Rétköz peremén,
városok karéjában, Mezőség rejtekén,
évszázadok viharában hűség és remény,
tartotta meg ezer éve Kótajt, s hírnevét.

Hamvaiból többször újra éledt,
romjaiból jövőt épített,
az itt élő ősi nemzetségnek,
a tenni vágyás adhatott hitet.

Vándor népek, hadak vonulásán,
épült, pusztult a régi Keresztút,
de nábobok sem tudták tönkretenni,
népe védelmezte a falut.

Ma, lobogóját napfény aranyozza,
címerében nemes szarvas áll,
vörös-kékben búzakalász jelzi,
kedves falunk Kótaj, hazavár.

A vers megzenésítésre vár.
A verset írta: Sulyok József