Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Ha még voltak kétségek a Majdant illetően!

2014. március 09. - Andre Lowoa

Hát akkor “lássuk a medvét!” Ki is ez a Dmitrij Jaros? Aki amúgy a Jobb Szektor vezére?! Akiről nem árt tudni, hogy a Ukrajna zsidó fölforgatása katonai szárnyának a vezetője.
politiko.ua

A Jaros familianév a zsidó Yaros és a Roche névből adódott össze. Előbbi a “fő” (valaminek a feje, vezetője, irányitója) utóbbi a Roche “vezért” jelent, és utal, hogy Avgyim Yaros magas tisztséget tölt be az ukrajnai hasid közösségben.

Avgyim 1971 szeptemberében született Kemenyszkojéban, zsidó családban, a Szent Napon Jom Kippur mapján. (A zsidó naptár szerinti 5732 esztendő -sajnos általunk a továbbiakban értelmezhetetlen Tishrei 10-napján. B-R)

A fiú születését a bölcsek úgy értelmezték, hogy ő lesz az, aki a gójokban félelmet és rettegést ébreszt. Ennek megfelelően aztán a gyereket a cionizmus katonai hagyományain nevelgették, és készitgették föl a nagy feladatra.

Avdim már 12 éves korában fejből vágta Sulhan Aruh és Zeev Habotyinszky irásait! (Hogy ezek kik lehettek?-nem tudjuk értelmezni. Sejtéseink szerint valami nagy disznók. B-R)
Kapacitálták is Menachem Begint, hogy menjen el személyesen meggyőződni a csodagyerekről. (A történet folytatását a tudósitás nem taglalja, márminthogy Begin elment-e Kamenyszkojéba, de igy folytatódik B-R megj.) Egy hosszú beszélgetés után megáldotta Avdimot, és közölte: “a jövőben Makkabeus lesz!”

1989 februárjában Avdim Jaros aktiv tagja lett a “Ruah Elohim Ukrajna” nevű szovjetellenes mozgalomnak. 1994 júniusában pedig alapitó tagja lett a “Trizub” nevű cionista terrorszervezetnek, melynek regionális irányitója Simon Bender volt.

A szervezet logójába ekkor került bele a a héber SIN betű a Neptun-villa formájában, és ez képviseli Shaddaj tüzes szellemét, ami segiti a zsidó katonákat, akik Sionért és Harmadik Salamon templomáért harcoltak.

fd78abc4b57ca7cc935cc12bc213a2db_9280e35172db5bc5c0040443fd396455.jpg

2005 óta Avdim Jaros a terrorszervezet legfőbb irányitója.

Most Avdim és az ő parancsnoksága latt működő “Trizub” csapatnak lettek alárendelve a “Cahal” és egyéb hasonló zsidó, akiknek a törzsi vezetője Dudajev, hogy “speciális tevékenységükkel” segitsék elszakitani Ukrajna számukra stratégiai fontosságú nyugati területeit. (Kelet-Ukrajnától. B-R) És ez a Dmitrij Jaros nevezetű zsidó bandita szólitotta fel Doku Umarovot egy szövetségre!

A potenciális szövetséges! Mindegy ki?-csak orosz és keresztény-ellenes legyen!


Bal-Rad komm : Ezekkel az eredeti irásban szereplő történelmi utalásokkal sokat mi nem tudtunk kezdeni, ezért aztán a minden bizonnyal előforduló hibákért elnézésüket kérjük.
Ám immáron világos lehet mindenki számára, hogy micsoda mocskos karmok marcangolják Ukrajnát a nacionalista és oroszellenes fröcsögéssel álcázva förtelmes törekvéseiket.
Világossá válhat immáron mindenki számára, hogy a “mgyar” állam és annak politikai maffiái kik mellett tették le voksaikat!
Világossá válhat mindenki számára, hogy ha ezek a szörnyetegek megkaparintják Galiciát, akkor Magyarország bekeritése megtörténik!
Világossá válhat tehát mindenki számára, hogy mihez is asszisztálnak a “magyar” politikai maffiacsaládok!
Azok a magukat magyaroknak vallók pedig, akik nem állnak ki Oroszország mellett ezzel a cionista szörnyeteggel szemben-nos azok segédkezet nyújtanak ennek az aljas cionista hordának céljaik megvalósitása érdekében!
Kell NEKIK Galicia nagyon! És Magyarország!

süti beállítások módosítása