Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Egyre nagyobb a nyomor! Támogatni a GYEREKANYÁKAT!

2014. március 09. - Andre Lowoa

Már most is négymillióan élnek szegénységben Magyarországon, de az Európai Bizottság jelentése szerint ha nem lesz változás, ugrásszerűen nőhet a nélkülözök száma. Az már kiderült, hogy a kormányváltók a többi között nettó 100 ezer forintra emelnék a minimálbért és felszámolnák a gyerekéhezést, a Fidesz terve egyelőre nem ismert. Több településen civilek próbálnak segíteni a nyomorban élőknek, Bódvalenkén például a gyerekanyák támogatása a cél.

Ugrásszerűen nőhet Magyarországon a mélyszegénység. Legalábbis ez derül ki az Európai Bizottság nemrég közzétett jelentéséből. Miközben a Fidesz-kormány a Simon-üggyel és a Zuschlag-könyvvel próbálja terelni a figyelmet a már most is súlyos problémáról, az országnak csaknem a fele éhezik. Az Európai Bizottság előrejelzése annak ismeretében különösen aggasztó, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint csaknem 4 millióan élnek létminimum alatt, szakemberek szerint pedig mintegy másfél millióan mélyszegénységben úgy, hogy iskolázottságuk, családi és egyéb körülményeik miatt szinte esélyük sincs kitörni ebből a helyzetből. A kormánytól szebbnél szebb jelentések látnak napvilágot, és a kommunikációjukban most a közmunkásokat karolják fel. Valódi segítségről azonban szó nincs.

Mélyszegénységben élni azt jelenti, hogy akár 10-20 ezer forint a család egy főre jutó havi jövedelme, nincs pénz ételre, fűtésre, villany nincs, vízért akár kilométereket kell gyalogolni. Az egyik településen – mint arról beszámoltunk – egy pár hónapos kisbaba egy hétig csak teát kapott, mert az éhező édesanyjának elapadt a teje, tápszerre pedig nem volt pénze. A szegények alig számíthatnak ma segítségre, kiszolgáltatottságukat pedig kihasználják.

Eközben a a munkanélküli segély időtartama kilenc hónapról 90 napra csökkent, munkahelybővítésről szó nincs, kizárólag a közmunka az egyetlen “kitörési” esély. A legtöbben hat- illetve négy órában dolgozhatnak, a közmunka átlagos időtartama pedig 3 hónap. A fennmaradó kilenc hónapban szociális segélyen tengődnek az emberek, ennek összege korábban 28 ezer 500 forint volt, amit a Fidesz-kormány 22 ezer 800 forintra csökkentett. Segélyt egy családban csak egy ember kaphat, de ha a házastárs dolgozik, akkor munka nélkül maradt párjának ez sem jár. A regisztrált munkanélküliek több, mint 50 százaléka, azaz 300 ezer ember egyetlen forint ellátást sem kap. Ma már a dolgozók sincsenek könnyű helyzetben, a legutóbb mért adatok szerint 85 ezer 960 forint volt a létminimum egy egyszemélyes háztartásban, a kétgyermekes családoknak 250 ezer forintra volt szükségük ahhoz, hogy az alapvető dolgokat kifizessék. A minimálbérért dolgozók 101 500 forintos keresete jól hangzik, ám ez a bruttó összeg, amelyből mindössze 66 483 forintot kapnak meg, vagyis csaknem 20 ezer forinttal kevesebbet, mint amennyiből minimálisan meg lehet élni.

Míg a kormányváltó ellenzék azt ígéri, másfélszeresére, 100 000 forintra emelik a nettó minimálbért úgy, hogy a munkáltatók bérterhei nem növekednek, fokozatosan növelik a közmunkás fizetést is és felszámolják a gyermekéhezést, a Fidesznek egyelőre nem ismert a terve a szegénység felszámolásáról.

Addig, amíg valódi segítséget kapnak a szegények, a civilek közül sokan, sokféleképpen támogatnák a nyomorban élőket. Bódvalenkén például most a Biztos Kezdet gyerekház felújításához kérnek pénzt. Egy különleges bölcsődét hoznának létre, ahová anyák és gyerekek együtt járnak, és ahol az erre kiképzett óvodapedagógusok megtaníthatnák az anyákat főzni, gyereket gondozni. Tavaly például, amikor a településen éppen közmunka sem volt, az egy főre jutó jövedelem 8000 forint volt. A kilátástalanságban élő kamaszlányok elkezdtek szülni, jelenleg 34, négy évesnél fiatalabb kisgyerek van a faluban, közülük 28-nak az édesanyja nincs még 18 éves. Az éhezés is ezeket a gyereklányokat és a babáikat sújtja a legjobban. A jelenség ráadásul nemcsak Bódvalenkére jellemző.
(Népszava)

süti beállítások módosítása