Annak idején 1968-ban, mint tartalékos katona bevetésre került Csehszlovákiában. Egy kisebb városka víztornyát őrizték, mert félő volt, hogy az ellenséges szabotőrök megmérgezik a víztornyot, és vele az egész várost, valamint a város melletti stratégiai fontosságú laktanyát. A csehszlovák felkelők rádiója beharsogta: “a magyar katonák vissza fognak vonulni, mert kevés az élelmük”. Ennek hallatára egy helybéli, szegény, idős magyar asszony egy nagy kosár zsíros kenyeret vitt az ott állomásozó magyar katonáknak, nehogy élelem nélkül maradjanak a hazájának fiai. A magyar katonák persze nem álltak olyan rosszul, ahogy azt a csehszlovák lázadók rádiója beharsogta. A parancsnok a kosarat telepakoltatta az ellátmányból konzervekkel, minden földi jóval, és a katonáival vissza küldte a néninek, jelezvén ezzel: a magyar katonáknak az ellátmányukkal semmilyen probléma nincsen, kitartanak a lakosság mellett.
A párhuzam egyértelmű: igaz, a mai napig nem sikerült tisztességesen rendezni a határon túlra szakadt magyarok helyzetét, de egy biztos: Oroszországnak és az Orosz Népnek a Krím-félszigethez való viszonyát mi, a Magyar Nép érthetjük csak meg igazán.
