Címzettjei: elsősorban Orbán Viktor miniszterelnök, Martonyi János külügyminiszter, Hende Csaba honvédelmi miniszter,

de rajtuk kívül az összes politikus, aki a magyar választók akaratából országgyűlési képviselő lett.

Tisztelt Címzettek!

Magyarországon élő állampolgárként aggódva figyelem az Ukrajnában lezajló eseményeket, amelynek

súlyosbodása akár egy újabb világháború kitörésével fenyegethet.
A világbékéért aggódni immár közhelyszámba megy, ezért ezt meghagyom azoknak, akik ezzel szokták

reklámozni önmagukat. Az érintett területen élő magyar emberekért azonban aggódom.
Most különösebben nem feszegetem azt a kérdést, hogy miért van az, hogy a közhangulatot irányító médiák

jelenleg az orosz agresszióról harsognak és miért van az, hogy amikor az Egyesült Államok hadserege

követ el hasonló agressziót a világ számos pontján, akkor a demokrácia megvédéséről beszélnek.

Pedig az USA esetében még azt sem lehet felhozni mentségül, hogy saját, ott élő állampolgáraik

védelmében követik el a megszállásokat.
Nem foglalkoztat az a kérdés sem, hogy mit kerestek az izraeli hadsereg tisztjei Ukrajnában a

felforgatók élén, bár ez egyébként érdekes téma.
Ismétlem: elsősorban a Kárpátalján élő magyarokért aggódom.
Az elmúlt években tanúi lehettünk, hogy hazánkban az EU nyomására még a helyi lakosok ellenkezése

dacára is menekülttáborokat hozott létre a kormány.

Első kérdésem ennek kapcsán leginkább a miniszterelnök úrhoz szól: létrehoztak-e

olyan intézményt, amely adott esetben képes befogadni és ellátni az esetlegesen

Kárpátalját elhagyni kényszerülő magyarokat?

Szándékosan nem írtam menekülteket, mivel az 1951-es Genfi Egyezmény értelmében menekült

az a személy, aki faji, illetve vallási okok, nemzeti hovatartozása, meghatározott társadalmi

csoporthoz tartozása, politikai meggyőződése miatti üldöztetése vagy az üldözéstől való

megalapozott félelme miatt származási országán kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldözéstől

való félelmében nem kívánja a származási országa védelmét igénybe venni. Az üldözéstől való

megalapozott félelem alapulhat olyan eseményeken is, amelyek azt követően következtek be,

hogy a külföldi a származási országát elhagyta, vagy a külföldi olyan tevékenységén, amelyet

a származási országa elhagyását követően fejtett ki.
Ennek értelmében magyar testvéreink a származási országuk védelmét veszik igénybe, tehát

nem menekültek. Vagy befogadás és ellátás csak azokat illeti meg, akikről sokszor azt sem

lehet tudni, hogy honnan jöttek, azt meg főleg nem, hogy milyen célból!?
Tudjuk azt is, hogy mióta Magyarország a NATO tagja, katonáink nem egy esetben részt vettek

külföldi érdekeket képviselő katonai missziókban, ahol bizony néhányan életüket is vesztették

"honvédeink" közül. Az idézőjel nem véletlen, hiszen ezekben az esetekben

honvédelemről nem igazán lehet beszélni.

Második kérdésem ennek kapcsán a

honvédelmi miniszterhez szól: tettek-e,

vagy kívánnak-e tenni lépéseket annak érdekében,

hogy Kárpátalja magyar lakta területeit és lakosait akár fegyverrel is megvédjék?

Uraim!

Az elmúlt 4 évben Önök előszeretettel emlegették, hogy minden elszakított

területen élő magyar testvérünk, nemzetünk része. Itt az idő, hogy szavak

helyett a tettek bizonyítsanak! Vagy csak az idegen érdekekért hajlandóak

kockára tenni honvédeink életét?
Végül az utolsó témakör, ami nem más, mint Európa és a világ térképe.
Tudomásul kell venni, hogy ez a térkép nem állandó, hiszen évről-évre tűnnek el, esnek szét és jönnek létre új országok,

tágulnak és szűkülnek egyes országhatárok. Az elkövetkező napok történelmi jelentőségű fordulatot hozhatnak a

szégyenteljes trianoni békediktátum tekintetében is.

Ennek kapcsán idéznem kell az általam nagyra becsült Szaniszló Ferenc nemrégiben elhangzott mondatait:

"Magyarországnak fel kell készülnie, hogy akarja, nem akarja, vissza kell fogadnia Kárpátalját,

legalábbis annak magyar többség által lakott, trianoni határ menti részeit. Ukrajna széthullása

esetén nem tehetünk úgy, mint akiknek semmi közük Vereckéhez, Munkácshoz, a Kárpátokhoz."

Valóban nem tehetünk úgy, hiszen már Kövér László és Kósa Lajos előtt jóval Szabó Dezső kijelentette,

hogy "minden magyar felelős minden magyarért". Ez a felelősség pedig becsületbeli ügy.

A szavak – mint említettem – itt már nem érnek semmit.

Harmadik kérdésem tehát ennek kapcsán elsősorban a miniszterelnök úrhoz és a külügyminiszter

úrhoz szól: fel vannak-e készülve Kárpátalja visszafogadására, vagy a lemondás gyakorlatát követik,

amely 1945 óta jellemzi a politikai elitünket?

Martonyi külügyminiszter úrnál megállnék egy pillanatra. Ahogy olvastam, elsők között volt, akik elismerték a

felkelők kormányát. Kérem, ezt majd ne felejtse el és ha találkozik a saját háza táján is egy ilyen módon létrejött

kormánnyal, jusson eszébe, hogy az sem a törvényes államrend megdöntése, hanem csak a demokráciára

vágyok akaratának kinyilatkoztatása!

Uraim!
A kérdések tehát fel vannak adva, Önöknek pedig válaszolni kell és fognak is. Gondolom, nem nekem fognak

és nem szavakkal, de biztos vagyok benne, hogy a tetteikből megérti a magyar nemzet az Önök válaszát.
A válaszra azonban jól vigyázzanak, mert ha rossz lesz, Szabó Dezső egy másik útmutatása szerint kell eljárnunk:
"A politika ölte meg Magyarországot, meg kell ölni ezt a politikát."

Ináncsi József
MNG orsz.vez.

Forrás: MNG Országos Sajtószolgálat